Kertész Ákos
A szolidaritás nem bolsevista maszlag

Ha politikus lennék, valószínűleg híveim megnyugtatására, ellenfeleim megtévesztésére én is nagyon elégedettnek mutatkoznék. De nem vagyok politikus, én megengedhetem magamnak, hogy egyenesen beszéljek.

Két hazugság zavart engem az időközi képviselőválasztások első fordulója után. Az egyik, hogy mindkét domináns politikai erő - a kormányzó párt és a szocialisták - egyformán elégedettek voltak az eredménnyel. A másik hazugság pedig az volt, hogy az időközi választásoknak nincs tétje, az emberek riasztó közönye természetes. Hát ezt csak kötelező politikai blöffnek tudom tekinteni: olyan, mint amikor az ember holdfény alatt járja az erdőt, foga vacog és fütyörészik. A Fidesz nem érdekel, de eddig azt hittem, az MSZP megengedheti magának, hogy őszinte legyen.
A szocialisták számára kiderült, hogy nincs kivel koalícióra lépniük, és ha az arányok nem változnak 2002-re, nem is lesz. Az MSZP vagy abszolút többséget szerez, ami nem igazán valószínű, vagy legerősebb párt létére ellenzékbe szorul újra, és jobboldali koalíció kormányoz tovább, legföljebb a MIÉP-pel kiegészülve. A baloldalt semmiféle közös érdek nem tartja együtt (még nem jöttek rá ugyanis, hogy itt a legfőbb érték, a demokrácia van veszélyben), míg a jobboldalt egygyé kovácsolja a közös cél, hogy a szocialisták vissza ne kerülhessenek a hatalomba. (Ennyi telik tőlük…)
A Fidesz szembe nézhetett egy majdnem húsz százalékos népszerűségvesztéssel, így ennek a választási szondának egyetlen győztese volt: a MIÉP, ami még a jobboldal számára sem lehet igazán megnyugtató. Természetes, hogy Orbán az ördöggel is szövetkezne, hogy teljhatalmú diktátor lehessen, de itt van sajnos az európai környezet, ahol a MIÉP nagyon nem komilfó. A Fidesz szövetségesei számára sem ideális partner a Csurka. Torgyánnak azért nem, mert ugyanolyan populista, mint ő, és ugyanazt a réteget veszi célba, amelyet ő. Torgyánnak nem Kovács László a riválisa, még csak nem is Orbán Viktor. Hanem Csurka.
Siralmasak voltak az eredmények az SZDSZ számára is. A 98-as vereség óta csak egy húron játszanak: hogy mindennek az „utódpárttal” kötött elvtelen koalíció az oka. Másfél éve próbálják kialakítani a saját arculatukat azzal, hogy látványosan elhatárolódnak a szocialistáktól. Az eredmény nem bizonyítja ennek a taktikának a sikerét. „Nincs másik?” - kérdezném a híres zenebohóc után szabadon. Akik a Fideszről leszakadnak, nem a liberális balközépet keresik, hanem a szocialistákat.
Miért? Mert, jó magyar hagyomány szerint, semmire sem akarnak IGENT mondani, mert nincs igazán preferált pártjuk. És saját elképzelésük sincs (hacsak nem egy LOTTÓ ötös). Mert elsősorban NEMET akarnak mondani a Fideszre, mivel csalódtak benne, mert nem ezt ígérte. Hanem azt, hogy most a vesztesekből nyertesek lesznek, ehhez képest még nagyobbat veszítettek a Fidesz hatalomra kerülése óta, mint eddig. És a NEM hangosabban szól, ha a szocialistákkal együtt mondják.
Ez az ország pedig még egy ciklust nem bír ki Orbán Viktor uralkodása alatt. Valószínű, ha valakinek sikerül 2002-ben átvenni a kormányrudat, már táviratozhat is Bokros Lajosnak, hogy jöjjön, de gyorsan. 2006-ra meg már régen visszacsúsztunk a Balkánra, és még jó, ha Romániával és Bulgáriával egy szintre, és nem mögéjük.
És ez csak a gazdasági élet. Ha a Fidesz még egy ciklust végigcsinálhat, fölszámolja a demokrácia még meglévő maradványait is. Ez a nagy elégedettség csak arra jó, hogy a szocialisták közül azok, akik nem akarnak, megint ne csináljanak semmit, megint csak hagyják csordogálni a szennyvizet lefelé, amerre lejt a part. Mert hiszen a képviselőségből meg egyáltalán a pártból akkor is meg lehet élni, ha ellenzékben van. Aki csak egy kicsit is odafigyelt rá, hogy működik a demokrácia majdnem egy évszázada Nyugaton, az tudja.
Csak egyvalamire nem számítanak ezek a cselekedni restek. Hogy a demokráciát föl is lehet számolni. És akkor az ellenzékiségből nem hogy megélni nem lehet, de még koncentrációs táborba is kerülhet, sőt: föl is akasztódhat az ember, ha nem vigyáz. Gondoljanak csak bátran 1933-ra és a weimari demokráciára! Arra célzok… És ne reménykedjenek Európában, nem jön segíteni, ahogy ötvenhatban sem jött, és Ausztriának sem fog segíteni Haider ellenében. Magyarország le lesz írva. Egy gonddal kevesebb…
A választások második fordulója azonban váratlanul új helyzetet teremtett. Siófokon kiderült, hogy a teljes jobboldali paletta (a MIÉP-től az MDF-ig) ellenében is képesek győzni a szocialisták. Székesfehérváron, ahol a város egyik népszerű polgára a Fidesz „nyílt parancsára” visszavonult, s ezt szánalmas dadogással, verejtékezve próbálta (sikertelenül) indokolni a televízióban, hívei nem szavaztak automatikusan az egyesített jobboldalra. Az MSZP minimális aránnyal lett Székesfehérváron a második, aminek pillanatnyi jelentősége csak annyi, hogy a Fidesz egy képviselői helyet egy évre elvesztett, és kérdés, hogy egy év múlva visszaszerzi-e.
Persze, ma olyan teniszmérkőzés folyik, ahol a szocialistáknak csak adogatniuk kell, a Fidesz úgyis elrontja valamennyi szerváját. Csakhogy ha ilyen satnya játékkal győznek is a szocialisták, semmit sem jelent, mert az eredményhirdető táblát is a Fidesz kezeli, és fordítva fogja kiírni az eredményeket. És a közönség legyint és hazamegy. Azt fogja mondani, pocsék mérkőzést láttam, a szocik megérdemelték, amit kaptak. És a közönségnek igaza lesz - nem árt tudni, hogy rendszerint a közönségnek van igaza.
Jogos volt az MSZP jubileumi kongresszusán a bizakodás, a jókedv, a nevetés. De jaj lesz nekik, ha elbízzák magukat. Az időközi választást is szabotálta a nagy többség, kinyilvánítva, hogy se a politika, se a parlamenti cirkusz nem érdekli az embereket.
Én az MSZP helyében megpróbálnám megszólítani Magyarországnak azt a felét, melyet eddig senki nem tudott szóra bírni, akiket a négyévenkénti választások sem érdekelnek, mert már senkinek sem hiszik el, hogy az ő érdekükben is politizál. A kizeccölt melósokat, a privatizációval és a többi úri ravaszsággal átvert parasztokat, akiknek elvitte az árvíz az otthonát, de a másik sose fog fölépülni a lakásukból kidobott fizetésképteleneket, a hajléktalanokat és az aluljárók népét, a munkát és lakást már nem is remélő fiatalokat, a nyugdíjasokat és a betegeket, akiket ez az Ifjú Gárda gond nélkül halálra ítélt: őket vinném oda 2002-ben az urnák elé. Továbbá megkeresném az atomjaira hullott magyar társadalmat. Az összes kicsi magánhálózatot, ahol mindenki azt hiszi, hogy kellő leleménnyel ki tud bújni a diktatúra csapdájából. - Tisztességes eszközökkel itt az ember nem boldogul, de a magam ügyes kis csalásaival megkeresem a kiskapukat, túljárok én a hatalom eszén, megpróbálom túlélni! Túléltem az állampártot is… - No nem, kérem: ez az, ami ma már önáltatás.
Ezeket a kis privat network-öket (szakszervezeteket és más érdekvédelmi csoportosulásokat, a közalkalmazottakat, a gyalázatosan alulfizetett orvosok és rendőrök közül a viszonylag tisztességeseket, az üldözött kisegyházakat, a lenézett kisebbségeket, a végleg leírt és polgári gőggel megvetett szegényeket, uram bocsá, még a romákat is, nem azért, mert a romák pártját fogni népszerű dolog, hanem mert emberi kötelesség, és az amerikai demokraták sem véreztek el, amiért a feketék mellé álltak) na, ezekkel kéne szót érteniük a szocialistáknak, mindenekelőtt bebizonyítani, hogy a saját kis maszek-ravaszságával senki nem lesz egymaga túlélő, hogy az egész privát társadalmat megfojtja, bedarálja a jobboldali diktatúra. Csak az lehet túlélő, aki az összes többivel, akit a hatalom beledöngölt a betonba, összefog. Aki megtanulja, hogy a szolidaritás és a másik nyomorult iránt érzett empátia nem bolsevista maszlag (semmi köze a bolsevizmushoz!), de az ezredfordulón egyedüli lehetőség a túlélésre.