Az elmúlt hétvégén több, tömegeket megmozgató rendezvényre került sor
Magyarországon. Az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. felmérései szerint a Siófokon
és Székesfehérváron megtartott időközi választásokról ötvennyolc alkalommal
jelent meg hír, tudósítás, interjú vagy elemzés a televízióban, illetve a rádió
csatornáin. A magyar sajtó ezután a Népligetben található Építők Sportcsarnokában
megrendezett 4. Budapesti Erotika kiállítással foglalkozott a legtöbbet, hat televíziós
hír- és háttérműsor, valamint tizenkét országos terjesztésű újság
kisebb-nagyobb terjedelmű cikke erejéig. Fenti eseményekkel egyidőben a hasonló
kaliberű rendezvényről maximum 5-6 híradás jelent meg.
A budapesti Építők Sportcsarnokban a híradások szerint ezrek és ezrek várták,
hogy az 1100 forintos belépődíj ellenében bebocsátást nyerjenek az immár negyedszer
megrendezett Erotika kiállításra, mely három napon keresztül fogadta a népes látogatósereget.
Egyre nagyobb az érdeklődés az Építők sokak szerint romboló kínálata felé, és
úgy tűnik, hogy az Európa Bangkokjának tartott magyar fővárosban még nem sikerült,
de nem is nagyon akarják „türelmi zónába” terelni a szexipart. Sőt, sajtóhíradások
alapján az olcsó „munkaerő” és műszaki háttér miatt egyre nagyobb teret hódít
a hazai pornófilmgyártás. Az MTV1 Híradójában elhangzott óvatos becslések szerint
az állam évi legalább egymilliárd forint legális jövedelemre tesz szert ebből a 25
százalékos forgalmi adóval működő „iparágból”, amely összeg egy része „kulturális
járadék” formájában kerül az illetékes minisztériumba. Az adózatlan, illegálisnak
számító pénzforgalom ennél az összegnél nagyságrendekkel lehet nagyobb, hiszen például
a prostituáltak vagy futtatóik sem arról híresek, hogy „számlára dolgoznának”.
A 4. szexexpo az Observer Médiafigyelő Kft.-től beszerezhető adatok szerint óriási
sajtónyilvánosságot kapott. A Jó estét Magyarország című esti hírműsor riportere
például úgy látta, hogy „sokáig kell még várni arra, amíg a szex társadalmi életünknek
is része lehet”. Nem tudni, kinek az óhaja lenne az az állapot, amikor a szex a magánéletből
az utcára kerül, a szervezők mindenesetre várják Magyarországon „a nagy áttörést,
évről évre azt tapasztalják ugyanis, hogy a szexkiállítás és vásár egyre
civilebb műfajjá válik, azaz ma már az emberek úgy jönnek ide, mintha autókiállításra
mennének”.