Gedeon András
A természetjárás

(Túl)civilizált korunkban egyre többen ismerik fel a természettől való elszakadás veszélyeit, és igyekeznek - legalább részlegesen - helyreállítani életükben az ember és természet közötti harmóniát. S bár a természet megismerését manapság sokan meglehetősen drága és veszélyes „technikai” sportokkal (hegyi kerékpározás, rafting, sziklamászás, siklóernyőzés) kötik össze, a klasszikus és legnépszerűbb - valamint legolcsóbb - szakág napjainkban is a természetjárás, a gyalogtúrázás.
A természetjárás egyszerre jelent teljes kikapcsolódást nyújtó hobbit, rendkívül egészséges sportot, illetve az emberi személyiséget és kapcsolatokat egyaránt építő tevékenységet. Továbbá lehetővé teszi a különböző tájak, országok életének, történelmének, földrajzának megismerését - így kulturális hatása is jelentős. Nem véletlen, hogy számos nagy tudósunk (így Déchy Mór, Jordán Károly, Eötvös Lóránd) lelkes turista és alpinista volt.
A természetjárás vonzereje annak is köszönhető, hogy - számos irányzata lévén - mindenki megtalálhatja a felkészültségének, kondíciójának és habitusának megfelelő túramódozatot. Az abszolút kezdőknek célszerű egy már régebb óta túrázó baráti társaság vagy egy turista szervezet nyílt túráihoz csatlakozniuk. Ezeken a viszonylag könnyű túrákon „játszva” megtanulhatják a természetjárás alapjait - például a térképek használatát, az erdőben való tájékozódást, a helyes öltözködés vagy a túrák szervezésének szabályait. Ha már elég közösségi tapasztalatot gyűjtöttünk, vállalkozhatunk egyéni vagy családi kirándulások szervezésére is.
A rendszeres természetjárás további fokozatát jelentheti valamelyik túramozgalomba való bekapcsolódás. Ezek lehetnek helyi jellegűek, azaz egy-egy tájegységet bejáróak (ilyen a zempléni Rákóczi-túra), országosak (mint a Kék-túra) és nemzetköziek (például a most szerveződő Kárpát Koszorú Nemzetközi Túramozgalom). Hasonlóan progresszív irányzat a túravezetésbe való bekapcsolódás (bronz, ezüst és arany jelvényes fokozatokkal), a tájékozódási túraversenyeken való rendszeres részvétel (ez a tájfutással rokon irányzat), valamint a teljesítmény-túrázás, amely a természetjárás sport jellegére teszi a hangsúlyt.
A túrázás csúcsa azonban a - sajnos csak külföldön művelhető - magashegyjárás, melynek két fajtája létezik. Az egyik a csillagtúrázás, amikor egy adott központból, alaptáborból szervezünk több irányba túrákat. Néhány hegységben érdemes (például a Biharban), máshol pedig (ilyen a Magas-Tátra) kötelező így túrázni. Előnye, hogy könnyű hátizsákokat cipelve látványos eredményeket érhet el az ember. Nagy hátránya viszont, hogy esténként vissza kell ereszkedni az - esetenként akár 1500 méterrel lejjebb lévő - alaptáborig.
A magashegyjárás másik irányzata a trekking (régiesen: vándortábor), ahol bizony mindent a hátán cipel a turista, a sátortól a gázfőzőig. Talán ez az a túrázási forma, amely a legtöbb kitartást, fizikai és lelkierőt, odaszánást követeli meg a résztvevőktől (elsősorban a 20-25 kilogrammos hátizsákok és az időjárási viszontagságok miatt), ugyanakkor feledhetetlen, életre szóló élményekkel ajándékozza meg őket.
A felsorolás végére hagytam a hóhatár feletti területek meghódítását. Az átlagos turista azt gondolná, hogy itt már csak a hegymászóknak terem babér, ám ez koránt sincs így. Mivel a legtöbb 3-4000 méteres csúcsra visz fel normál (azaz minimális hegymászó tudást igénylő) út, így megfelelő testi-lelki kondíció, speciális felszerelés (polár ruházat, hágóvas, jégcsákány stb.) és elegendő magashegyi tapasztalat birtokában (plusz egy kis szerencsével) akár Európa tetejére, a Mont Blanc-ra (4807 méter) is feljuthatunk!
A természetjárás tehát valóban az a szabadidős tevékenység, amely képes bármely korosztály és társadalmi csoport érdeklődését felkelteni és a fent említett szükségeit betölteni. Szánjunk időt rá, megéri!