Busa Viola
Magányos küzdelem a függetlenségért

Nemzetközi képmutatásnak nevezte José Ramos-Horta kelet-timori Nobel-békedíjas politikus azt, hogy a nemzetközi közösség kivár a kelet-timori beavatkozással. Horta, aki 1996-ban éppen a tartomány lakóinak jogaiért folytatott harccal érdemelte ki a békedíjat, a La Libre Belgique című belga lapnak elmondta: míg Koszovóban a NATO egyoldalúan bombázni kezdett anélkül, hogy megvárta volna az ENSZ-mandátumot vagy a szerbek beleegyezését, Kelet-Timoron már 24 éve folynak a jogsértések és a népirtás, amelyek fölött az Egyesült Államok és Európa szemet hunynak. Nem egyszerűen nem avatkoztak be, de a legkisebb nyomásgyakorló intézkedést sem hozták Indonézia ellen - mondta Horta, aki szerint a katonai beavatkozás hiányában kelet-timoriak ezreire vár kivégzés, éh- vagy szomjhalál. William Cohen amerikai védelmi miniszter azonban kizárta országa beavatkozását, mondván, Amerika „nem lehet a világ csendőre”.

Kelet-timori menekültek hagyják el az őket kimenekítő indonéz hadihajót. Függetlenség helyett exodus     Fotó: MTI

Kaotikus állapotok uralkodnak az Indonéziához tartozó Kelet-Timoron. Az augusztus végi népszavazáson a szavazóképes polgárok mintegy 99 százaléka jelent meg, s elsöprő többséggel az Indonéziától való elszakadásra, azaz a függetlenségre szavazott. Válaszul az Indonézia-barát helyi milícia, amely már a szavazás előtt is a félelem légkörét próbálta kialakítani a lakosság körében, véres megtorló akciókba kezdett. A sziget fővárosában, Diliben, a terrortámadásoknak már több ezer áldozata van. A milicisták házakat fosztottak ki és gyújtottak fel, többezres tömeg menekült el otthonából. A helyzet rendezésére a dzsakartai kormány statáriumot rendelt el, amelynek értelmében a kijárási tilalom megszegőit a helyszínen agyonlőhetik. Sokak szerint ez az intézkedés inkább a terrorcselekmények számára biztosít jogalapot, és nem a feszültség enyhítését szolgálja.
A konfliktus gyökerei egészen 1975-re nyúlnak vissza, amikor az akkor még portugál fennhatóság alatt álló Kelet-Timoron polgárháború robbant ki a marxista és a marxista-ellenes csoportok között. Portugália éppen akkor belső problémákkal is küszködött, ezért kivonult a területről, Indonézia pedig kihasználva az így keletkezett hatalmi vákuumot, bevonult a helyére, és a következő évben annektálta is azt. A következő 24 évet a kelet-timori gerillacsoportok függetlenségi harcai jellemezték, a belső forrongásoknak mintegy 200 ezer ember esett áldozatul. Bár az egykor malária sújtotta, eldugott szigeten az indonéz fennhatóság ideje alatt nőtt az egy főre eső jövedelem, és emelkedett az iskolák, kórházak és közutak száma is, az eredményeket elhomályosította a vaskezű katonai uralom bevezetése. Jóllehet gazdasági szempontból előnyösebb lenne Kelet-Timor számára, ha Indonézia „szárnyai” alatt maradna, a lakosság nagy része mégis úgy véli, a folyamatos rendőri jelenlét és felügyelet, a családtagok, barátok nyomtalan eltűnése túl magas ár a gazdasági fejlődésért cserébe.