Cenzúra létezett már az ókorban is, igazi virágkorát azonban a középkori
Európában élte. Először a Talmudot tartalmazó kódexek kerültek máglyára, majd
ezeket követték reneszánsz szerzők, köztük Dante művei. A reformáció nyomán
megindult Biblia-fordítások közül is számos kiadást ért hasonló sors. A
gondolatszabadságot sokan sokféle indíttatásból igyekeztek korlátozni, különösen
a XX. században. Cikkünk a moszkvai Kommerszant című hetilap összeállítása
alapján készült.
„Szavaimat a muzulmánok büszke népéhez intézem: a »Sátáni versek« ellenkezik
az iszlám, a Próféta és a Korán tanításával, és mindazok, akik ismerve a könyv
tartalmát, részt vettek annak kiadásában, halálra vannak ítélve” - hirdette ki
Khomeini ajatollah tíz évvel ezelőtt, és lehet, hogy kissé elszámította magát.
Igaz, hogy a könyv írójának, Salman Rushdie-nak igencsak megnehezítette az életét:
hosszú időn keresztül rendőri őrizet alatt, rejtőzködve volt kénytelen élni. Az
is igaz, hogy a kiadók, fordítók, terjesztők számára is kellemetlen időszak volt:
egyiküket meg is próbálták megölni. Igaz továbbá az is, hogy rekordot döntött
azon államok száma, ahol betiltották. Mégis, mindezek ellenére azt lehet mondani,
hogy a körülötte csapott nagy hűhóval főleg azt sikerült elérni, hogy a könyvből
világhírű bestseller lett, a nem túl ismert, hindu származású brit íróból pedig
sztár…
Gyanús szerzők
A cenzoroknak mindig is két fő fajtája volt: a naiv és a ravasz. Khomeini a naiv
cenzor tipikus példája. Nézzük a ravaszokat. A Nyugat már sokkal régebben rájött,
hogy a könyv nem ég el. Akárhány máglyát raktak az inkvizítorok Homérosz és
Boccaccio műveiből, mégsem sikerült megszabadulni azoktól, csak a XX. század
végére, és akkor is egészen más módszerek által…
Vegyük például a texasi állambeli Brunswick járást. Lakóinak kilencven százaléka
számára Homérosz, Dante, Boccaccio, Moličre neve nem mond semmit. Ennek oka pedig az,
hogy néhány évtizede született errefelé egy rendelet, amely megtiltja minden iskolai
és más könyvtár részére olyan művek tartását, mely sérti a jó ízlést, vagy
legalábbis „gyanús”. Az ilyen művek puszta említésével sem találkozni a
tankönyvek lapjain.
A ravasz cenzor nem éget könyveket. Csak átír. Angliában a XIX. század elején olyan
Shakespeare-kiadás látott napvilágot, „amelyhez egyetlen szót sem adtak hozzá,
viszont eltávolítottak minden olyan kifejezést, amelyet nem lehetne kimondani hangosan
családi körben”. A kiadó, William Bowdler nagyon büszke volt szüleményére, a
„megtisztított” Shakespeare-sorozat azonban nem váltotta be a hozzá fűzött
reményeket - vagyis nemigen fogyott. Még azok se vették, akiknek amúgy maga az
ötlet tetszett.
Az olvasótábornak nem volt ínyére a túlzott felhajtás, amivel hírré tették a mű
megjelenését. Végül is az egész sorozat a zúzdában kötött ki, az angol nyelv
pedig egy kifejezéssel gazdagodott: a „bowdlerize” szó jelentése: kivágni, kidobni
valamit irodalmi műből.
Politikailag korrekt mesekönyv
A lecke hatásos volt: azóta csendesen, minden felesleges reklám nélkül folyik a
„korrekció”. A legmagasabb szintet ebben talán a szovjetek érték el. Annak
idején, amikor először jelent meg egy szovjet újság hasábjain Irwin Shaw Gazdagok
és szegények című regénye, a gyanútlan olvasó honnan is sejthette, hogy a
fordítás során kissé más lett a cselekmény, és a szereplők egymás között
elcserélték mondandójukat…
Ma a „bowdler-jelenséggel” leggyakrabban talán az USA-ban találkozhatunk. Ennek
egyik oka az amerikaiak kínos törekvése a politikai korrektségre. Hát igen, a század
elején még senki sem gondolta, hogy az egyik legnépszerűbb gyerekkönyv, a „Dr.
Doolittle utazásai” egyik szereplője, a Polinézia nevezetű papagáj napjainkra
szalonképtelenné válik… Túlságosan gyakran használja ugyanis a „nigger” és
efféle kifejezéseket. Ezért aztán a „Dr. Doolittle utazásai” szőrén-szálán
eltűnt az iskolai könyvtárakból. (Bár helyette van egy hasonló könyv, Dr. Doolittle
története címmel - ahol a papagáj valami egészen mást rikácsol).
Az Egyesült Államokban sokáig jelentős akadályt képezett a cenzúrának a
szólásszabadság alkotmányos joga. Végül aztán itt is akadt egy eszes ember,
bizonyos Anthony Comstock, aki megtalálta a módját, hogyan kerülje ki az alkotmány
adta akadályokat az erkölcstelenség elleni harc jegyében. A „Bűn Elleni Harc
Társaság” alapítója és élharcosa olyan lózungokat tűzött zászlajára, mint
például „A könyvek csak a bordélyházaknak kellenek” és „Az erkölcs több,
mint művészet”. Ötlete a következő volt: nem cenzúrázott, nem tiltott be
könyveket: egyszerűen csak azt tiltotta meg, hogy az „elítélendő” irodalom
terjesztésére az állami postát használják. Ha valaki mégis ilyen dologra
vetemedett, könnyen börtönben találhatta magát - a bűn tárgya pedig a zúzdában.
(Abban az időben az állami posta nélkül pedig gyakorlatilag lehetetlen volt a
könyvterjesztés…)
A Comstockék által összeállított lista meglehetősen hosszú, és olyan nevek
szerepelnek rajta, mint Arisztophanész, Boccaccio, Balzac, Hugo, Hemingway, Dos Passos,
Joyce, Faulkner, Marx, Lenin, Nabokov. A mellőzés okai többfélék lehetnek. Már az is
elegendő, ha durva kifejezések fordulnak elő benne, vagy „nem összeegyeztethető a
társadalom által elfogadott értékekkel”. A legfőbb érv azonban a gyermeki lelkek
védelmezése. Ennek egy egész sor gyermekkönyv látta kárát. „Túl sok benne az
erőszak” - sütötték rá a bélyeget a Grimm fivérek és Charles Perrault
meséire. Münchausen báró túl hazudós, Rómeó és Júlia pedig kiskorúak, ezért
nem jó irányba orientálhatják az ifjúságot. Az Anna Frank naplójában pedig egy
helyen azt mondja valaki, hogy „átkozott” - így hát ez a mű is kihullott a
rostán.
Az elítélendő könyvek listáján az „ifjúsági kategóriában” mindmáig Mark
Twain két műve, a „Tom Sawyer” és a „Huckleberry Finn” foglalja el az egyik
legelőkelőbb helyet. Mellőzésüket időnként változó érvelésekkel támasztották
alá. Eleinte pl. az „aszociális” volt a leggyakoribb jelző, ami kísérte őket:
Tom, de főleg Huck Finn engedetlen gyermekek, akik semmi jó példát nem mutatnak.
Azután jött a rasszizmus vádja. Valaki vette a fáradságot, és összeszámolta, hogy
a „Huckleberry Finn kalandjai”-nak első 35 oldalán 39-szer fordul elő a
„nigger” kifejezés…
A lista első helyén azonban mindig is Ray Bradbury: Fahrenheit 451 című regénye
szerepel, amely épp arról szól, hogy a könyv, mint olyan be van tiltva…
A cenzúra által legkevésbé kedvelt művek:
1. Biblia
2. Korán
3. Talmud
4. Hitler: Mein Kampf
5. Orwell: 1984
6. Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
7. Nabokov: Lolita
8. Lawrence: Lady Chatterley szeretője
9. Joyce: Ulysses
10. Rushdie: Sátáni versek
Irodalmi nyelv
A magyar nemzeti alaptanterv szerencsére kevésbé vaskalapos: megmaradtak benne olyan
szerzők művei, mint Gárdonyi Géza, jóllehet az Egri csillagok ifjú olvasói ilyen
- egyes vélemények szerint akár „rasszistának” is minősíthető -
megjegyzéseket olvashatnak: „Hát azt a kontyos irgalmát annak a Mohamed putrijaiban
szedett, fügefáról szakadt, ringyes-rongyos sok vízivójának...”. Rádásul ez a
kirohanás a regény magyar hőse, Pető Gáspár részéről hangzott el, míg
kapitánya, Dobó szerint „Hazug minden török”, Zoltay pedig emígy fakad ki:
„Most gyertek, kutyák! Hadd izenek Mohamednek a paradicsomba!”
Cenzúrázott és/vagy betiltott gyermekkönyvek:
1. Piroska és a farkas (Perrault) - erőszak és brutalitás
2. Hófehérke (Grimm) - erőszak és brutalitás
3. Tom Sawyer kalandjai (Mark Twain) - antipedagogikus mű
4. Huckleberry Finn kalandjai (Mark Twain) - rasszizmus
5. Tamás bátya kunyhója (Beecher Stowe) - rasszizmus
6. Pinokkió kalandjai - erőszak, brutalitás, aszociális hatás
7. Alice csodaországban (Lewis Caroll) - „az állatok nem tudnak dohányozni és
emberi hangon beszélni”…
Cenzúra alá vett klasszikusok:
1. Homérosz: Odüsszeia, Iliász
2. Ovidius: A szerelem művészete
3. Dante: Monarchia, Isteni színjáték
4. Boccaccio: Decameron
5. Shakespeare: Rómeó és Júlia, A velencei kalmár
6. Moličre: Tartuffe
7. Hugo: Nyomorultak
8. Joyce: Ulysses
9. Hemingway: Akiért a harang szól, Búcsú a fegyverektől
10. John Steinbeck: A harag fürtjei
A nyugati cenzúra jeles dátumai:
I. e. 387. Platón indítványozza, hogy tiltsák meg az Odüsszeia és
az Iliász olvasását fiatal embereknek.
I. sz. 8. Rómában betiltják Ovidius A szerelem művészete című
művét, a szerzőt pedig száműzik.
35. Caligula betiltja az Odüsszeiát.
640. Omar kalifa rendeletére megsemmisítik az alexandriai könyvtárat.
A mintegy 200 ezer kötetet a városi fürdők fűtésére használják fel.
1240. Párizs: Az első eset hogy keresztények judaizmussal kapcsolatos
könyveket (például a Talmudot) égettek el.
1244. IV. Kelemen pápa létrehozza a világ első cenzúra-testületét,
amelynek feladata először is felkutatni és megsemmisíteni minden létező műben
minden pogányságra való utalást.
1318. Dante műveinek megsemmisítése. (Firenzében elégették a
„Monarchia” összes példányát.)
1497. Ugyancsak Firenzében Savonarola vezetésével híres festők és
írók művei kerülnek elégetésre.
1501. Az előzetes cenzúra első példája: VI. Sándor pápa egész
Európában betiltja azokat a műveket, amelyek előzőleg nem mentek át az egyházi
vizsgálaton.
1525. Az első példa arra, hogy keresztény országban keresztény
műveket semmisítenek meg: Angliában elégetik az Újszövetség angol fordításának
6000 példányát.
1535. A totális tiltás első példája: I. Ferenc halálbüntetés
terhe mellett betiltja mindenféle könyv kiadását és terjesztését.
1559. IV. Pál pápa rendeletére évente kiadásra kerül a „tiltott
művek jegyzéke” - aki listán szereplő művet kiad vagy olvas, kizáratik az
egyházból.
1644. A jegyzékbe bekerül Moličre Tartuffe-je. A katolikus egyház
kijelenti, hogy az író maga a „megtestesült” ördög.
1695. Angliában eltörlik az előzetes cenzúrát.
1744. Betiltásra kerül Goethe Az ifjú Werther szenvedései című
műve abból a meggondolásból, hogy fiatal embereket öngyilkosságra késztethet.
1807. Londonban kiadják azt a Shakespeare-sorozatot, amely „nem
tartalmaz semmi olyan kifejezést, amit ne lehetne családi körben kiejteni”.
1859. A cambridge-i egyetemen betiltásra kerül Darwin A fajok eredete
című könyve.
1864. A tiltott könyvek jegyzékére kerül Hugo Nyomorultak című
könyve.
1873. Az USA-ban a kongresszus elfogadja a Comstock-féle
törvényjavaslatot, mely gyakorlatilag működésbe lépteti a cenzúrát Amerikában.
1885. Concorde, Massachusetts: A „Huckleberry Finn” „durva és
minden finomságot nélkülöző” műnek minősül, és betiltásra kerül.
1918. Joyce Ulysses című regénye is felkerül a Comstok-féle
listára.
1929. Olaszországban betiltják Hemingway Búcsú a fegyverektől című
regényét.
1931. Buffalóban és Manchesterben a könyvtárakból antiszemitizmus
vádjával bevonják Shakespeare „A velencei kalmár” című darabját.
1933. Az első tömegméretű könyvégetések Németországban.
1939. A náci cenzoroknak nem sikerül betiltani Heine Lorelei című
művét, csupán annyit érnek el, hogy a kiadók ismeretlen szerző műveként adhassák
csak ki.
1953. Az ír kormány kiad egy jegyzéket, amely bizonyos irodalmi
alkotások behozatalát, nyomtatását és terjesztését tiltja (köztük vannak
Hemingway, Steinbeck, Zola és Faulkner művei is).
1954. Az NDK-ban betiltanak minden Mickey Mouse-os könyvet.
1959. Az USA-ban korlátozzák a Comstock hatáskörét.
1962. Ugyanitt betiltanak egy Hemingway nevét említő tankönyvet.
1966. A Vatikán hivatalosan abbahagyja a tiltott könyvek jegyzékének
kiadását.
1980. Angliában iskolákban tilos használni a Peter Rabbit című
klasszikus gyermekkönyvet, mivel „az összes szereplő a középosztályhoz tartozik,
ezért aszociális”.