Vélemények az Emberi Jogok Határok Nélkül szervezet dokumentumáról
Pálos Miklós, az Antall-kormány egyházügyi államtitkára:

Miután a dokumentum rövid idő alatt minden parlamenti képviselőhöz, egyházhoz és jelentősebb társadalmi szervezethez eljutott, az érintettek reagálásaiból a már korábban is jól elkülönülő két táborra asszociálhatunk.

„1993 májusában Budapesten Állam és egyház Európában címmel megrendezésre került szimpóziumon már jeleztem, hogy Magyarországon egyik pillanatról a másikra hatvan egyház szerveződött. Ezek egy része - mint utóbb kiderült - egyháznak álcázott vállalkozások voltak, amelyek odaálltak baksisért tartani a markukat az államnak. Kifogásoltam, hogy a bejegyzéskor nem követelmény az illető egyház istenképének felvázolása, így az ügyészség valójában nem tudja, milyen szervezet működését fogja engedélyezni.
Az 1990/IV. törvény azért rossz, mert nem szerepel benne az a feltétel, hogy mikor minősíthető egy szervezet egyháznak és mikor nem. Az új törvénybe kerüljön bele, hogy a hitbéli elkötelezettség mellett, az istenképről és a tevékenységről is nyilatkozzanak a bejegyzés előtt állók. Az nem úgy van, hogy valaki egyszer Jehova tanúja, aztán másnap Hites, majd aztán egyszer csak újra katolikus. Szükség van a törvénymódosításra, mert a jelenlegi törvény uralhatatlan helyzetet teremt.
Mivel az egyház beleágyazódott a társadalomba, ezért az államnak kötelessége szabályozni azzal való kapcsolatát. Valójában azonban mindent az dönt el, hogy egy egyháznak mennyi követője van.
Egyetértek a 100 éves korhatárral és a 10 ezer fős taglétszám kritériumokkal. Nem helyes, ha minden vallási közösségből egyház lehet. Ha egy Isten van, azt nem lehet százféleképpen imádni. A vallásszabadság szabadsága nem egyenlő a szabadossággal. Ez a különbség a konzervativizmus és a liberalizmus között.”

Platthy Iván, a Horn-kormány egyházügyi államtitkára:

„Az 1990/IV. törvény módosítása száz évvel visszavetné az emberi jogi szemléletet Magyarországon, és mindemellett sértené az állampolgárok emberi jogait is. Ma vallásszabadság van Magyarországon, mivel az állam a 90/IV-es törvény elfogadásakor lemondott a főkegyúri jogáról. Ezért nem kategorizálhat, mert ha megtenné megkülönböztetetté, megtűrtté vagy tiltottá válna az állampolgárok nagy része. Ha pedig a független bíróságokra testálja, hogy melyik állampolgári csoportot fogadja el, illetve melyiknek korlátozza a működését, akkor ezzel azt mondja: ezt szeretem, ezt nem szeretem.
Ugyanakkor, ha módosítják a törvényt, akkor módosítani kell a finanszírozási, tulajdonszerzési, oktatási stb. törvényeket is. Vagyis minden olyan rendelkezést, amely az egyházakat úgy kezeli, mint társadalmi funkciókat ellátó szervezeteket. Ez esetben viszont Magyarország nem lenne többé minta a világ más országai számára és talán szerencsétlen negatívum lenne az uniós csatlakozásnál. Egy jogállamnak pedig nincs szüksége arra, hogy mutogassanak rá.
Nem a törvényt kell megváltoztatni, hanem a bíróságoknak kell szakmai segítséget adni, hogy például három független szakértő megkérdezése után döntsön egy bejegyzésről. Finomítani esetleg lehet a törvényt, de csak akkor, ha az előbbre visz, és nem sérül a vallásszabadság eszméje. De, ha a polgár nem döntheti el, kit akar támogatni, akkor nem csak a vallásszabadság sérül, hanem a polgár alapvető emberi joga is. Ekkor az állam visszamegy abba a monopolhelyzetbe, amely a diktatúra egy formája.
Nincs olyan, hogy történelmi és nem történelmi egyház. Ha Európában gondolkodunk, akkor ez egy olyan térség, ahol a kultúrák jönnek-mennek, mindenki azon a helyen gyakorolja a vallását, ahol lakik. A rendszerváltás után el kellett dönteni, hogy a Monarchia irányába megyünk, vagy egy teljesen új irány úttörői leszünk Európában. Szerintem jól döntöttünk.”

Kósáné Kovács Magda, az Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság elnöke:

„Az 1990/IV. törvényt nem kell módosítani. Alkotmányjogászokkal konzultálva bátran kijelenthetem, hogy a törvénymódosítás jelentős visszalépés lenne a jelenlegi szabályozáshoz képest. Nem helyes az egyház, illetve az egyesület közötti határvonalakkal játszani, mert így nem valósul meg az egyházak autonómiája.
A HRWF-jelentés szellemével egyetértek és a kritikáival is. Az egyházak legyenek egyenlőek. Valóban a bejegyzési procedúrát kell szigorítani, segítséget adni az ügyészségnek és kiszűrni az esetleges vadhajtásokat. Meg kell szüntetni a deviáns túlkapásokat, a magyar egyházak között ne legyenek deviáns szervezetek se társadalmi, se gazdasági értelemben. Nem értek azonban egyet a jelentés vad antikatolicizmusával. Egy független szervezet nem lehet annyira elfogult, hogy érvanyagként használja a katolikus papok szexuális viszszaéléseit.
Érdekes, hogy a kormány nem kért tanácsot az MSZP-től a törvényjavaslat kidolgozásánál annak ellenére, hogy egyrészt rendelkezünk némi tapasztalattal, másrészt pedig kétharmados törvényről van szó. A mostani nyilatkozatokat figyelve úgy tűnik számomra, hogy az egész törvénymódosítási koncepció elbizonytalanodott.”

Tomka Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa:

„Nincs veszélyben a vallásszabadság. Az egyházakkal való kapcsolattartás rendszere teszi szükségessé a jelenlegi törvénymódosítást, vagyis a jelenlegi törvényben a megkülönböztetés hiánya az, ami nem jó. De ha már ilyen, akkor a közbéke szempontjából nem szerencsés a módosítása. Erről a törvényről egyébként csak úgy lehet gondolkodni, hogy másik 8-10-et is figyelembe veszünk. A kormány más úton is el tudná érni a célját, de akkor politikailag az lenne az elfogadható, ha egyeztetne az egyházak képviselőivel, hogy ők egyetértenek-e vele.
Ha az egyházak partnerei a kormánynak, akkor a támogatást is úgy kellene megoldani, ahogyan a fociban van: a béna játékos kevesebb passzt kap. Persze az állam kötheti feltételhez is a partnerséget: például azt mondja, hogy az az egyház kapjon támogatást, amelyik szociális tevékenységet végez. Ekkor viszont száz aláírás nem garancia arra, hogy ők egy kórházat fenn tudnak tartani.
Másrészt az egyház névvel való visszaélést szeretnék korlátozni. Például a boszorkányszövetség léte jogosult, de egyházi státusza rontja a többi egyház hitelét. Ausztriában, Belgiumban vagy Németországban például azt mondja az állam, hogy vannak olyan vallási közösségek, amelyek különleges elbánásra tarthatnak igényt.
Az egyházak egyesületté való visszaminősítését átvitt értelemben lehetne csak megoldani, mégpedig úgy, hogy egy új regisztráció előírásával újraminősítek mindenkit. Ez nem tisztességes, de nehezen támadható megoldás.
A 100 éves múlt vagy a 10 ezer fős tagság olyan kritériumok, amelyekre csak azt tudom mondani: Lehet diktatúrát csinálni, de Semjénnek nincs annyi katonája.”

Donáth László evangélikus lelkész, szocialista parlamenti képviselő:

„Nincs szükség az 1990/IV. törvény megváltoztatására. Azt kell javítani, ami rossz. Ez jó. A törvény kritikái a kritikusok személyes meggyőződésén alapulnak. Azért mert XY-nak valamelyik felekezet nem tetszik, az még nem indokolja, hogy emiatt a törvényt is megváltoztassák.
Ha egy felekezet elhiszi magáról, hogy államilag felszámolható, akkor ezzel együtt azt is mondja, hogy nem Istentől van. Nem szabad úgy táncolni, ahogyan a csikós pattogtat. Hadd pattogtasson. ”

Dr. Csordás Eörs, az esztergomi prímási iroda igazgatója:

„Nincs veszélyben a vallásszabadság Magyarországon. A bejegyzés szabadsága és a vallásszabadság két dolog. Két ember elég ahhoz, hogy gyakorolják vallásukat. Más kérdés; hogy az állam bejegyzi, vagy sem. Az egyház és az egyesület vallási jogai ugyanolyanok.
Ha az új törvény esetleg a bejegyzett egyházak akár nyolcvan százalékát egyesületté minősíti vissza, akkor járják végig azt az utat, amit a katolikus egyház, és ha ezek után érdemesek rá, akkor kapják meg az egyház nevet. Bizonyítsanak az újak, hogy vannak olyanok, mint a régiek. Az egyház nevet ki kell érdemelni. Az állam nem az egyházzal, hanem a társadalommal van összefonódva, és mivel az ország hetven százaléka katolikus, az állam rosszul tenné, ha nem támogatná. Ehhez jön még húsz százalék protestáns, úgyhogy ne a tíz százalék akarja megmondani, hogy mi a jó a kilencven százaléknak. Ez a kilencven százalék még így is kisebbség Magyarországon, hiszen példának okáért a katolikus egyház is a kisebbségi hivatalhoz van besorolva. Bocsánatot kérek, de mi nem vagyunk kisebbség.”