A titkosszolgálat több hónapon át figyelte az országból kivándorolni kívánó
köztiszteletben álló férfit, pszichológusok, jogászok és állambiztonsági
szakemberek gyermekkorától a jelenéig ható vizsgálat után megállapították: egy szőke,
kontyos feleségre volna szüksége, és nem hagyná el az NDK-t. Találtak egy ilyen hölgyet,
és megszervezték a találkozót. Eredmény: a férfi megnősült, és az NDK-ban maradt.
Minderről és ehhez hasonló esetekről, illetve az NDK volt titkosszolgálatának a működéséről
tartott minap előadást Helmut Müller-Ensberg, STASI-iratokat kutató történész az
Országos Széchenyi Könyvtárban, ahol több hétig tartó kiállítás látható az
egykori keletnémet Állambiztonsági Minisztérium relikviáiból.
Mint elhangzott: az NDK-ban több hírszerző szervezet működött, melyből a
legnagyobbat az Állambiztonsági Minisztérium (STASI) irányította. 1989 októberében,
amikor a német-német egyesítéskor feloszlatták a STASI-t, és kutathatóvá vált a
szervezet munkája, a nyilvántartások szerint 174 ezer hálózati munkatárs tevékenykedett
e sajátos szervezetben mintegy 13 ezer főállású tiszt irányításával. De mindent
összeadva 6oo ezren dolgoztak, álltak kapcsolatban vele, illetve adtak információt
ennek a minisztériumnak, ami az NDK lakosságának 3 százalékát jelentette. (A STASI-n
kívül volt még a belügyminisztériumban és a honvédségnél - nemzetvédelmi
hivatalában - is hírszerzés.)
A legfiatalabb hálózati munkatárs nem több, mint 11 éves volt, de tevékenykedtek 80
év feletti besúgók is. Az ügynökök összetétele rendkívül sokszínű volt, de az
elmondható, hogy idővel úgy változott ez is, ahogy a NDK-t érő kihívások változtak
a korral: míg az 50-es években a kollektivizálás jelentette a problémát, s így inkább
munkások, kézművesek voltak a hálózati emberek, addig a 70-80-as években a szabad
gondolkozás volt a fő veszély, így főleg az értelmiségi réteg dominált - írók,
művészek, jogászok és tanárok - a szervezetben.
Több tucat pontosan dokumentált kategóriába sorolhatók a munkatársak. Ebből hat fő
elemet lehetett megkülönböztetni: a társadalmi biztosi munkatárs volt a legalsó
szint, belőlük 33 ezer volt 89-ben; az úgynevezett „IMS-ek” voltak 93 ezren ekkortájt,
ők viselkedhettek kritikusan a társadalomban. A nem hivatalos munkatársak, az „IME-k”
7200-an voltak, ők leginkább - mint például a pszichológusok - a kutató kulcspozíciókban
dolgoztak. A 4600 vezetési hálózati munkatárs a tiszteket segítette. A konspirációs
találkozóhelyeket szervezők voltak az ötödik nagyobb „kaszt”, számuk változó
volt. Ők gondoskodtak a lakásokról és a szükséges kiegészítőkről, mint például
a kubai szivar vagy éppen az ún. fedő telefon. A legfelsőbb szinten az IMB-k álltak a
maguk 3900-as létszámával, szervezve az úgynevezett pozíciós csoportokat, amelyek többek
között az egyházakba „épültek be”.
Helmut Müller elmondta, hogy a STASI így ott volt minden iskolában, történeti és
kutatóintézetben és kulturális intézményben. Működésük megértéséhez pedig
elmondott egy megtörtént esetet. Az NDK egyik fontos közéleti személye ki akart vándorolni.
A hivatal megállapította, hogy a népi demokrácia érdeke megmenteni az NDK-nak ezt a férfit.
Fél éves alapos kutatómunka után megállapították, hogy feddhetetlen, pénzzel és
pozícióval nem manipulálható szakember. Ezt követően újabb vizsgálatsorozatot indítottak:
átnézték a szülői hátterét, gyermekkorát, középiskolai és felsőoktatási
tanulmányainak történéseit, baráti kapcsolatrendszerét, sőt még szexuális szokásairól
is adatokat gyűjtöttek. A több mint egy éves pszichológusi kutakodás eredménye:
kell találni egy szőke, kontyos, megadott testfelépítésű, értelmiségi, franciául
beszélő független nőt, mert a férfit csak egy ilyen hölggyel kötött házasság
tarthatná vissza a kivándorlástól.
Miután megtalálták a hölgyet - ez azért is könnyű volt, mert például az emberek
hajtípusáról is nyilvántartást vezettek - megszervezték a „véletlenszerű”
találkozót egy üzletben. A hölgynek még azt is szó szerint megmondták, hogy mit
mondjon. Az akcióból házasság lett, a férfi pedig az NDK-ban maradt.
Helmut Müller érdekességként azt is megemlítette, hogy egyetlenegy fedőnevet nem
engedett a hivatal használni (ugyanis mindenki saját magának adott hálózati kódot):
a Júdás nevet. Ennek az volt az oka, hogy mindenki megideologizálta, hogy miért teszi
azt, amit tesz - magyarán az árulást -, és ezt társadalmi szükségességgel, igénnyel
és miegymással magyarázta. A Júdás név viszont emlékeztetett a lényegre.
„A STASI: a pártdiktatúra talpkövei” c. kiállítás nyitott és
ingyenes. Helyszíne az Országos Széchenyi Könyvtár, Budavári Palota F Épület. A kiállításhoz
kapcsolódó jövőbeni előadások:
Augusztus 31. Thomas Auerbach:
Előkészületek az X napra, Az Állambiztonsági Minisztérium tervezett izolációs táborai
Szeptember 7. Monika Tanzscher:
Az NDK titkosszolgálati kapcsolatai a Magyar Népköztársasággal
szeptember 14. Stephan Wolf: Az Állambiztonsági Minisztérium és az egyház
Szeptember 21. Andreas Bley:
A Szövetségi Megbízott Hivatal és feladatai.
Az előadások mindig 18 órakor kezdődnek.