Hetek - III. évfolyam, 34. szám, 1999. augusztus 28

A törvényhozói, a bírói és a végrehajtói hatalom után a médiát tartják a negyedik hatalmi ágnak. Ezt a felismerést a mindenkori kormányok is mindenkor a magukévá teszik, a különböző korszakok közötti különbségek abból adódnak, hogy az egyes kabinetek milyen mértékben tartják tiszteletben a sajtószabadságot. Juszt László közel negyedszázada dolgozik az újságírószakmában. Eddigi tapasztalatairól és közelmúltbeli „botrányáról” kérdeztük.

„Ez az ügy nem rólam szólt, hanem a sajtószabadságról” Fotó: Vörös Szilárd

- A rendszerváltás előtti hatalom milyen módszerekkel befolyásolta a médiát, és milyen sikerrel tette ezt?
- Én 1975-ben kezdtem a pályát, a Rádió Krónikánál és a 168 óránál dolgoztam. Keményen fogtak minket, volt egy elvárás, és annak ellenére, hogy nem mondták ki, sehol nem volt leírva, mindenki tudta, hol a határ. Volt, aki próbálta tologatni ezeket a sorompókat, és volt, aki nem merte. Én akkor is a sorompókkal szórakoztam. A 168 órában például készítettem annak idején egy anyagot, amiből ordenáré nagy botrány lett: a huszonöt éves Borforgalmi Tröszt vezetői rendeztek egy többnapos dínomdánomot hajón, borpincékben, én meg összeszedtem róla a számlákat. Volt egy szoboravatás, ott azt mondta a vezérigazgató, hogy a kétkezi munkást ünnepelik, akinek köszönhető, hogy idáig jutott a cég. Odamentem hozzá és megkértem, hogy mutasson már be itt nekem egy kétkezi munkást, akit ünnepelnek, mert egyértelmű volt, hogy nincs ilyen ott. Erre azt mondta, hogy hagyjam békén, őt nem érdekli a proli, csak a protokoll. És a magnó be volt kapcsolva. Úgyhogy ez lett a tudósítás vége.
- El is hangzott az adásban?
- Igen, lement, aztán irdatlan nagy botrány lett a következménye, engem pedig kirúgtak a Krónikától.
- Ez elég egyértelmű jelzés volt a hatalom részéről...
- Igen, de volt egy érdekes momentuma az ügynek. Délelőtt 11-kor rúgott ki Bereczky Gyula, a Krónika vezetője, és délután kettőkor felhívott a Népszava belpolitikai rovatvezetője, és azt mondta: úgy hallom, hogy állás nélkül vagy, gyere hozzánk. Tehát azonnal megvolt a helyem, magyarán nem babára, nem egzisztenciára mentek, hanem azt keresték, hogy hol tudok kisebb kárt okozni.
Volt egy másik látványos botrány: 86-87-ben zajlott az úgynevezett „eocénprogram”. Ez arról szólt, hogy Mány környékén az eocén korból származó szenet találtak, és nyitottak is egy bányát, csakhogy annyira mélyen volt ez a szén - bőven a talajvízszint alatt -, hogy a kitermelése úgyszólván megoldhatatlan problémát okozott. Igen ám, de az eocénprogramot kitaláló Kapolyi László ipari miniszternek több olyan szabadalma volt, ami a vízalatti bányászásról szólt... Én erről valamilyen módon tudomást szereztem, és elmentem forgatni. Persze nem lehetett észrevétlen maradni, úgyhogy már az első nap megbuktunk a dologgal. Kapolyi rögtön berohant a televízió elnökéhez, akit Bereczky Gyulának hívtak: megint a jó formámat hoztam.
- Ma már kicsit furcsán hat, hogy az ipari miniszter - akinek nem a tömegtájékoztatás a szakterülete -, bemegy a TV elnökéhez, és utasításokat ad neki...
- Bocsánatot kérek, a héten hallottam egy hasonló történetet, amikor is Torgyán úr a kormányőrrel vetette el a Duna TV-s kolleganőtől a kazettát.
Visszatérve a Kapolyi-ügyre, a tévéelnök szobájában volt egy nagy veszekedés - a minisztert az államtitkára képviselte -, aminek a végén Bereczky kijelentette, hogy amíg ő a Televízió elnöke, ez az anyag nem kerülhet adásba.
- Erre ön?
- Én azt mondtam, hogy amíg nekem van újságíró-igazolványom, mindent elkövetek azért, hogy az anyag adásba kerüljön. Fölhívtam Grósz Károlyt, aki akkor harmadik napja volt miniszterelnök. Kapcsolták. Elmondtam neki, miről van szó, ő elkérte az anyagot. Körülbelül egy hónappal később felhívott, azt mondta, hogy előtte van a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság jelentése, amelyben ugyanaz olvasható, ami az én filmemből is kiderül, ezért nem látja akadályát a film adásba kerülésének. Ez meg is történt, „A halott város” címmel sugározták, majd nem sokkal ezután a miskolci Filmszemle Tévéfesztiválon díjat is nyert. A Magyar Televízió elnökének különdíját. Hát így viselkedett akkor a hatalom az újságíróval.
- Ez volt az úgynevezett kézivezérlés...
- Lehet, bár ezt az esetet leszámítva nincsenek rossz tapasztalataim. Az a bizonyos Lakatos Ernő pedig, akit mumusként emlegettek akkoriban, kutyafüle ahhoz képest, ami most van.
- Ugorjunk kicsit az időben, az Antall-Boross-korszakig. Miként viszonyult a médiához az első szabadon választott kormány?
- Nagyon hamar rátenyerelt a televízióra, a hírműsorokra, nyilván emlékszik a 129 elbocsátott rádiósra, a televízióban az „egyenlegesekre” stb. stb. A hatalom diktálta, hogy mit szabad, és mit nem. Én akkor elkövettem egy szakmai hibát, a mai napig szégyellem: Pálffy G. hívott - ő volt akkor a Híradó főszerkesztője -, hogy „nézd, mit találtam”, és kihúzta a fiókból egy régi-régi szinopszisomat. Az Össztűz szinopszisa volt. Kérdezte, „nem akartad elkezdeni?” Na most, egy magamfajta képernyős exhibicionista erre ráugrik. Örömömben, hogy végre megcsinálhatom a műsort, nem vettem észre, hogy a hatalom a legaljasabb módon akar felhasználni, és fel is használt. Pálffy G. közölte, hogy Torgyán az első interjúalany, és menet közben, a riport alatt jöttem rá, hogy egy politikai játékhoz adtam magamat és a műsorötletet: az volt az első próbálkozás, hogy Torgyánt kicsinálják. Számomra nem Torgyánról szólt ez a dolog, hanem arról, hogy megpróbálkoztak egy új eszköz bevetésével, és én hülye módon asszisztáltam ehhez. Tehát még egyszer mondom, nem azzal van bajom, hogy Torgyán ezt megérdemelte vagy nem. Az volt a lényeg, hogy a hatalom ott kipróbált egy új eszközt, és az eszközhöz megfelelő „szoftvert” keresett. Akkor bedőltem, de remélem, soha többé nem fogok bedőlni.
- Miért jött el a Nap Tévétől?
- 1993-ban, amikor az Össztűz már a Napkeltében ment, Nahlik Gábor tévé-alelnök közölte Gyárfással, a Nap Tévé producerével, hogy vagy levesz Gyárfás engem a képernyőről, vagy ő leveszi az egész Nap Tévét a képernyőről. Ezért.
- Milyen változást hozott pályafutásában a 94-es kormányváltás? Változott-e a hatalom-média viszony?
- A félreértések tisztázása végett mondom, hogy soha nem voltam párttag, de váltig állítom, hogy 1994 és 98 között messze nem volt a sajtóban olyan mértékű tisztogatás, mint most. Amikor Hornék hatalomra kerültek, közpénzekből dotálták a Duna Televíziót is, amely egy magánalapítvány volt. Az Új Magyarországot például ezen időszak alatt a szocialistákhoz közel álló pénzügyi érdekcsoportok pénzelték, Horn pedig megmondta, hogy a Magyar Nemzetet, - ami akkoriban is markáns konzervatív lap volt - nem engedi tönkremenni.
Ami engem illet, ez alatt az időszak alatt indult el a Nyitott száj. Ott mindenki elmondhatta a magáét, a fideszesek éppúgy, mint a szocialisták. Volt, hogy úgy álltunk fel, hogy mindenki meg volt győződve a saját győzelméről, volt, hogy úgy mentünk ki az épületből, hogy mindenki engem anyázott, nekem tudva be a saját vereségét. Szerintem akkor ez nem lehetett olyan nagyon rossz.
- Milyen indokkal szüntették meg ezt a műsort?
- A tavaly októberi megszüntetés nem Feledy Péter ötlete volt. Később, amikor őt is kirakták, elmondta, hogy nagyon sokat hallgatott miattam azért, mert a Kriminálist nem tudta a Nyitott szájjal együtt megszüntetni.
- Kitől hallgatott sokat ön miatt Feledy Péter?
- Feledyt tudom idézni, ő a miniszterelnöktől kapta a letolást.
- Ön nyilván régóta ismerte a mostani hatalom birtokosait. Gondolta-e valaha, hogy „uralkodásuk” alatt ismét kitörhet a médiaháború?
- Nem, ezt senki nem gondolta. Emlékszem egy fiatal ellenzéki politikus 1991-es parlamenti beszédére, ahol nekirontott Antall Józsefnek azzal, hogy a sajtóhoz tilos hozzányúlni. Orbán Viktornak hívták azt a fiatal politikust.
- A Kriminális és hasonló nevű újsága megszűnése egyértelműen összefügg azzal, hogy ön a lapjában a megfigyelési üggyel kapcsolatos dokumentumokat tett közzé. Egyszerűen fogalmazva önt megbüntették. Hogyan élte meg a sajtó reagálását?
- Ez egy nagyon érdekes dolog. A történet június elsején kezdődött, és ha visszanézi a lapokat, látható, hogy harmadikáig még a Napi Magyarországnál is úgy viselkedtek az emberek, mint az igazi újságírók, tehát a Napi Magyarország is nagyon korrekt volt. Azután már a publicisztikáikban kezdett fordulni a véleményük, de ez belefér a pluralizmusba.
Meggyőződésem szerint ez az ügy nem rólam szólt, hanem a sajtószabadságról, illetve az újságírók megfélemlítéséről. A kollégák igenis úgy viselkedtek, ahogy kellett, és számomra ez az egyik legpozitívabb kicsengése a történetnek.
- És azt hogyan lehet feldolgozni, hogy az ember bizonyos körökben egyik pillanatról a másikra „gyűlöltté” válik?
- Ez nagyon érdekes dolog, engem sosem szerettek igazán a szakmában. Az intellektuális társaságnak túl felszínes voltam, a bulvárújságíróknak meg túl erőszakos, mert mindenáron első szerettem volna lenni. Elsőként odaérni, megmutatni. Akinek ez sikerül, azt nem szeretik. És ez most egy pillanat alatt elmúlt. Mondtam is, hogy kikérem magamnak, hogy a húsz év alatt „kivívott” antipátiát Orbán Viktor egy óra alatt hazavágta.
- Tudomása szerint milyen hangulat uralkodik a szakmában?
- Ami a műsorokban elhangzik, az kétségbeejtő. Másfelől ami nem hangzik el, az még inkább kétségbeejtő. Nézem a híradásokat, és elszörnyedek. A „fortélyos félelem”, ahogy Ilylyés mondta annak idején, elhallgatásokba viszi bele az embereket.
- Ezt a közszolgálati televízióra érti, vagy a teljes médiapalettáról beszél?
- A közszolgálati televízióról ne beszéljünk, mert az nincs. Egy múlt heti kimutatást néztem, a fél nyolcas tévéhíradó 1,5 százalékot produkált. Már bocsánatot kérek, de a szünetjelet többen nézik.
- Ezek szerint a „fortélyos félelem” a kereskedelmi tévékre vonatkozik?
- Igen, azokra is.
- De hiszen ezek magáncégek, mi módon hat rájuk a hatalom?
- Ne tessék viccelni velem, ezek köztudott dolgok. Az RTL-nek nincs licensze, mert a bíróság megsemmisítette. Magyarán, ha egy nap úgy ébred a miniszterelnök, akkor kikapcsolják, kész. A TV2-nek meg, tetszik, nem tetszik, ott az államilag garantált egymilliárdos hitele, aminek szeptembertől nemcsak a kamatait, hanem a tőkéjét is törleszteni kell. És nincs miből...
- Volt egy érdekes pont a Kriminális újság megszűnése kapcsán. Kövér László titkosszolgálati miniszter egyik nyilatkozatából kitűnt, hogy tudott arról a telefonbeszélgetésről, amit Ön folytatott Keleti Györggyel az Önnél tartott házkutatás ideje alatt. Kiderült már, hogyan jutott Kövér úr tudomására a beszélgetés ténye?
- A Blikkben folyt ez a nyilatkozatháború, Kövér úr első megjegyzése arra vonatkozott, hogy én jóban vagyok Keletivel, nyilván tőle származnak a lapban megjelentett adatok, és Keleti telefonált nekem a házkutatás alatt is. Mire én azt mondtam, nagyon jó lenne tudni, hogy ő ezt honnan tudja. Amennyiben Keletit hallgatta le, aki ellenzéki politikus, az finoman szólva is csúnya dolog. Ha engem hallgatott le, akkor tudni kellene, volt-e erre bírói vagy ügyészi engedélye? Ha nem volt, akkor törvénytelen a lehallgatás, ha viszont volt, akkor Kövér úr államtitkot sértett, ugyanis a lehallgatás államtitoknak minősül, ő viszont nyilvánosságra hozta ennek tényét. Kövér azt válaszolta, hogy a házkutatási jegyzőkönyvből vette a telefonhívásra vonatkozó adatot. Újabb kérdés, hogy került hozzá a házkutatási jegyzőkönyv, de tegyük fel, legálisan. A probléma csak az, hogy nekem teljesen legálisan a birtokomban van a házkutatási jegyzőkönyv egy példánya, és abban ilyenről nincs szó, miután ezt nem szokták feljegyezni. Ezeket az állításokat, kérdéseket hozta le a Blikk, és ezekre nem reagált Kövér úr.
- Személy szerint élt át félelmet a Kriminális-ügy során?
- Nem. Én csak elszörnyedtem ettől a történettől, attól, hogy fiatal, egyetemet végzett, állítólag jó képességű emberek hogy mernek megengedni maguknak ilyen dolgokat.
- Mire tippel, mi lesz a „kormány-média mérkőzés” kimenetele?
- Természetesen, miután a kéttonnás gorilla oda ül, ahova akar, csak a kormány győzhet. Rövid távon. Ugyanakkor az erő mindig ellenerőt szül. Ezek a gyerekek pedig nem gondolkodnak hosszú távon, nem gondolkodnak abban, hogy itt jöhet egy változás, és nem ők jönnek ki győztesen. Ezek babára mennek, és termelik az ellenséget ezerrel.

Kriminális

Május 27.
A Kriminális című hetilap az úgynevezett megfigyelési botrány kapcsán titkos adatokat hoz nyilvánosságra. Az iratokról korábban azt állították, hogy alátámasztják a miniszterelnök bejelentését, mely szerint az előző kormány idején titkos és törvénytelen megfigyelés folyt fideszes politikusok és családtagjaik ellen. A Kriminálisban közzétett adatok azonban semmit nem bizonyítanak a fentiek vonatkozásában.

Június 1.
Az Országos Rendőrfőkapitányság szervezett bűnözés elleni igazgatósága nyomozást indít Juszt László ellen államtitoksértés alapos gyanúja miatt. Házkutatást tartanak a Kriminális szerkesztőségében, Juszt tévés munkahelyén és lakásán, majd a riportert előállítják a rendőrség Aradi utcai épületében. (Az elmúlt nyolc évben nem fordult elő, hogy a rendőrség újságíró lakásán tartott volna házkutatást.) A szerkesztőségből számítógép-tartozékokat és iratokat visznek el. Ugyanezen a napon az MTV ügyvezető elnöke felmondja Juszt tévés szerződését.

Június 2.
Megszűnik a Kriminális című hetilap.

Június 4.
A rendőrség bevonja Juszt László útlevelét

Június 28.
A Fővárosi Főügyészség utasítására az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatósága megszünteti a nyomozást Juszt László ügyében. Az indoklás szerint a főszerkesztő nem követett el sem állam-, sem szolgálati titoksértést.

Augusztus 13.
A Legfőbb Ügyészség helybenhagyja a Fővárosi Főügyészség nyomozást megszüntető határozatát Juszt László ügyében.