Egy álom valósult meg Henry Ford életében, amikor 1907-ben beindították a világon
az első olyan autógyárat, amelyben futószalagon gyártották az elérhető árú T
modellt. Az első népautó 1927-ig, kerek 20 esztendeig bestseller volt világszerte. Ma
a piaci verseny diktálta trend már egészen másképp fest, a sikernek nem csupán a tömeggyártás
a feltétele, és nincs olyan autómodell - a fejlett társadalomban -, ami évtizedekig
népszerű lenne, a formák és műszaki tartalmak 2-3 év alatt avulnak el. A Ford
konszernhez tartozik a Volvo, a Mazda, a Jaguár, és a világ legnagyobb autókölcsönzője,
a Hertz. Éves járműgyártása 7,2 millió darab, ezzel a számmal a világ 2.
legnagyobb autógyártója. 1998-as árbevétele 144 milliárd, ennek nettó nyereségtartalma
pedig 6,1 milliárd dollár volt.
A Ford Motor Company élvonalbeliségét és újítási kedvét fémjelzi az 1999-es
„év autója” cím, melyet a szakújságírókból álló nemzetközi zsűri a cég
Focus modelljének ítélt oda. A karosszéria lendületes vonalvezetése első találkozáskor
is szimpatikus benyomást kelt, de egy beduin közmondás szerint lakva ismeri meg az
ember az autóját, a forgalomban eltöltött idő arányában egyre inkább kidomborodtak
a Focus belső műszaki értékei. A tesztautó kipróbálásakor (Ghia 1.6i Kombi) az első
lejegyzett gondolatom az volt, hogy a Focus eggyel nagyobb kategóriában is megállná a
helyét, bőségesen méretezték az utastér szélességét, a fej és lábteret. A belső
ergonómia kialakítása révén a 193 cm-es vezető is tökéletes komfortban tud
elhelyezkedni, és a 140-esnek sincs szüksége periszkópra, állítható a szervokormány
magassága, és a vezetőtől való távolsága, valamint a ülésmagasság. Az első
pillantásra meghökkentő műszerfal hamar megszokható, minden műszer jól látszik, a
kapcsolók könnyen elérhetőek, az alkalmazott anyagok kellemesek, jó a tapintásuk, de
a sötétszürke szín komorsága némileg semlegesíti a vidám vonalvezetést.
Kombiautót vásárlók körében az egyik fő szempont a csomagtartó nagysága, ez
alaphelyzetben 520 liter, ennél nagyobbat az alsó középkategóriában csak a Renault Mégane
kínál. Ha viszont a hátsó üléseket előre hajtjuk, a raktér 1580 literre növekszik,
a hátsó kerékdobok csak kissé nyúlnak be a csomagtérbe, az alacsony rakodóperemnek
és a széles hátsóajtónak köszönhetően igazán könnyű a pakolás. Az egyetlen hátrány,
hogy a hátsó ülőfelület osztva nem, csak egyben dönthető előre, így egy hosszában
terjedelmesebb csomag szállításakor csak két ember fér el. A motorháztető az utastérből
nem nyitható, kizárólag kívülről, az indítókulccsal nyílik, megnehezítve ezzel
az autótolvajok dolgát.
Az új Zetec SE motorcsalád fejlesztésében nem kisebb szakértő, mint a Yamaha segédkezett.
A szelephézag állítására 150 ezer(!) kilométerig nincs gondunk, a gyújtógyertyákat
60 ezer km-enként kell cserélni, az üzemanyagszűrőt és a váltóolajat az autó élettartamára
tervezték. A fordulatszámmérőn nincs figyelmeztető piros mező, a gázpedált egészen
addig nyomhatjuk, amíg sikerül kiszabadítani a beszorult lábunkat, de - nehogy
elriaszszam a nagy lábon élő vásárlójelölteket - a pedálok elrendezése is jól
sikerült. Szenzációs a motor viselkedése abban az esetben, ha a hűtőfolyadék egy része
valamilyen oknál fogva elfolyna. Amennyiben a figyelő elektronika az üzemi hőmérsékletnél
magasabb hőfokot érzékel - annak érdekében, hogy az alkatrészek ne szenvedjenek
maradandó károsodást -, a hengereket felváltva látja el üzemanyaggal, az éppen
nem működő hengerek pedig friss levegőt szívnak be, ezzel is elősegítve a hatékonyabb
hűtést és egy márkaszerviz megközelítését. Természetesen még egy Zetec SE motor
sem üzemel hűtőfolyadék nélkül, ezért fél perccel a leállás előtt jelez, hogy húzódjunk
le egy forgalommentes helyre. Az utastérben példás csend uralkodik, de ha beindítjuk a
motort - melynek zaja 50 százalékkal kisebb elődjénél -, akkor is kiváló a
zajkomfort.
Ötféle erőforrás közül választhatunk: 1.4, 1.6, 1.8 és 2 literest a benzinüzeműek,
valamint egy 1.8 literes turbódízel közül. A 100 lóerős 1.6-os tesztautó fogyasztása
bekapcsolt klímaberendezéssel, vegyes, városi, országúti használat során 8,1 liter
volt 100 kilométerenként. A motor fordulatszáma 100 km/h sebességnél éppen
2500/perc, a hosszú váltóáttételezés takarékos autózást tesz lehetővé, de
emiatt a dinamikusabb stílusú pilótáknak sűrűbben kell használni a váltót. Az alsóközép
kategóriában egyedülálló a hátsó futómű többlengőkaros független kerékfelfüggesztése,
valamint finomítottak az első futóművön is, ehhez nagy sebességű kanyarvételeknél
is példátlanul hozzájárul a - gombnyomásra kiiktatható - elektronikus kerékkipörgés-gátló
és menetstabilizáló rendszer, valamint a négycsatornás blokkolásgátló, amely másodpercenként
12-szer tud fékezni.
Jó vásárlófogó a Ford árképzése: mindegy, hogy 3, 4, 5 ajtóst vagy kombi modellt
választunk azonos felszereltséggel, ugyanannyit fizetünk érte, az alaptípus esetében
2 millió 999 ezer forintot. Ezért a pénzért gazdag felszereltséget szereltek a Kombi
Focusba: központi zár, elektromos indításgátló, fényszorómagasság-állítás és
első ablakok, négy irányban állítható légzsákos szervokormány, vezetőülés
magasságállítása, pollenszűrő, belső levegő keringtetés, csomagtérroló, hővédő
üvegezés, rádiósmagnó és az „év autója” megtisztelő cím.