Környezetvédelmi etalonnak számít majd az a beruházás, amelynek keretében óriási
hulladéklerakó épül a főváros pénzén, a Budapesttől 30 kilométerre fekvő
Pusztazámor határában. A lerakó egyúttal a főváros és a vidék kapcsolatrendszerének
fejlesztésére is jó példa A 6,3 milliárd forintos beruházással 50 évre megoldhatják
Budapest évi 4 millió köbméter kommunális hulladékának és a környék 30 települése
szemetének elhelyezését - jelentette ki Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere
kedden Pusztazámoron, ahol Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési
miniszterrel közösen sajtótájékoztatót tartott az építkezés alapkövének lerakása
alkalmából.
Torgyán-Demszky. Baráti gesztus Fotó: MTI
Torgyán József példaértékűnek nevezte a beruházást, amellyel Budapest nemcsak a
saját, hanem a vidék szempontjait is szem előtt tartotta. Elmondása szerint mindez
hozzájárulhat a fejlettségét tekintve több részre szakadt ország egységesítéséhez,
amely elengedhetetlen feltétele a 2002-ben várható sikeres EU-csatlakozásnak. Pusztazámor
lakói az építést támogató népszavazással lényegében elébe mentek a harmadik évezred
kihívásainak.
Demszky később azt nyilatkozta, hogy Torgyánnal való tárgyalása során a kisgazda pártelnök
támogatóan nyilatkozott a négyes metró építéséről. Torgyán csütörtökön a
Magyar Rádiónak adott nyilatkozatában annyiban pontosított: a Független Kisgazdapárt
nem ellenzi a 4-es metró megépítését, de úgy ítéli meg, hogy először a vidék
legalapvetőbb szükségleteit kell kielégíteni. Addig, amíg az ország számos térsége
meg sem közelíthető, ezeket a feladatokat kell mindenekelőtt teljesíteni. Mint a
miniszter elmondta: „A főpolgármester úr felhívta a figyelmemet arra, hogy ő nem
tartaná rossz dolognak, ha a fővárosi szervezetünk megismerkedne az ő koncepciójával.
Én azt közöltem, hogy ennek semmi akadálya nincs, de ez nem jelenti azt, hogy az én
álláspontomban változás következne be” - fogalmazott a pártelnök, aki szerint a
fővárosi szervezetüknek kötelessége, hogy tájékozódjék az ügy részleteiről,
amelyet jelenleg csak a sajtó hasábjairól ismernek.