Július 9-e már nincs messze. A politikai élet résztvevőire nehezedő nyomás
egyre növekszik: Ehud Barak megválasztott kormányfőnek a törvényben megszabott határidőn
belül be kell mutatnia kormányát. A megalakuló testület 67-es képviselői tömb
szavazata mellett számíthat a tízfős arab csoport támogatására is. Barak levélben
közölte a knesszet megbízott elnökével, hogy a jövő héten bemutatja kormányát.
A kormányfő az elmúlt héten nagyobb sebességre kapcsolt, s a tárgyalások egy részét
a nagyobb nyomás miatt éjszakai időpontokra tűzte ki. A kezdeti 90-es többségű, széles
alapokon nyugvó kormány megalakítását, amelyben a Sasz és a Likud is benne
foglaltatott volna, fel kellett adnia.
Fel kellett adnia, mert a Tomi Lapid vezette Sinuj kitartott eredeti álláspontja
mellett, amely szerint csak az ortodoxok nélküli kormányban hajlandó részt venni. Az
Egyesült Tóra Judaizmus párt esetében, amely kívülről támogatja majd a kormányt,
de sem kormányzati, sem knesszet-funkciót nem kap, még kivételt tettek volna, ám a
Sasszal semmilyen körülmények között sem voltak hajlandók közösködni. A Lapiddal
folytatott tárgyalások egyetlen célja a Sasz ijesztgetése volt. Ha nem kötnek
kompromisszumot, a vonat elindul, s menet közben már nehéz a felszállás.
Azért is fel kellett adnia, mert Barak nem volt hajlandó a Likuddal nemzeti egységkormány
alakítására. Annak ellenére sem, hogy Saronék enyhítettek álláspontjukon, és a
kormányprogram változatlansága mellett megfelelő kiegészítő magyarázatokkal is
hajlandók lettek volna a koalíciós egyezményt aláírni. A Munkapárt bal szárnya
azonban, élén Peresszel, Beilinnel és Ramónnal, belső puccsot készített elő Barak
ellen, mondván: olyannyira elmérgesedhet a helyzet, hogy az „Egy Izrael” csak kívülről
támogatja majd Barak kormányát. „Barak változást ígért, de milyen változást
hozhat az a kormány, amelynek a Likud és Ariel Saron is tagja?” - tette fel a kérdést
Beilin. A munkapárti frakció ülésén egyértelműen a Sasz bevonása mellett foglaltak
állást.
A Merec párt időközben aláírta a koalíciós egyezményt, azzal a feltétellel, hogy
ha a Sasz csatlakozik a kormányhoz, akkor ismét megfontolja lépését. Ha a tíz főből
álló frakció visszavonja csatlakozását, akkor Barak kisebbségi kormányt alakít 57
képviselő támogatásával.
A politikai elemzők azonban azt tartják valószínűnek, hogy a világi liberális párt
a kormányban marad. Ez annál is fontosabb Barak számára, mivel az arab pártok igen
frusztráltak, amiért Barak még csak megfontolás tárgyává sem tette, hogy bevonja őket
a kormányzásba. Annak ellenére tette ezt, hogy ők támogatták miniszterelnökké választását,
szemben a Sasszal, az Egyesült Tóra Judaizmussal és a Nemzeti Vallásos Párttal, akik
Netanjahu mellett sorakoztak fel, s akiket Barak mégis bevett kormányába. Abdul Vahab
Darause, az Egyesült Arab Párt vezetője azt fontolgatja, hogy az izraeli arabok
megfigyelői státust kérnek az Arab Ligától annak érdekében, hogy politikai képviseletet
nyerhessenek.
A Saszt irányító „Tóra Bölcseinek Tanácsa” lemondott a belügyi tárcáról,
amelyet egyébként, Barak ígéretéhez híven, Natan Scsaranszkij kapott meg, és zöld
utat adott a párt operatív vezetőinek a kormányhoz való csatlakozásra. A tárgyalások
során a Sasz megkapott három miniszteri posztot, a vallásügyi tárcát rotációban,
valamint az oktatási és belügyi miniszterhelyettességet. Ezzel a Sasz az „Egy Izrael”
után a koalíció legbefolyásosabb tagja lesz.
Ez azt is jelenti, hogy Barak választási ígéretei legkevesebb felének a teljesítéséről
lemondott. A vallásos pártoknak írásbeli ígéretet tett, hogy a vallási status quót
megőrzi, és a jesiva-növendékek kérdésében is olyan kompromisszumot kötött, amely
igen távol áll az állampolgári egyenlőség elvétől. Az alkotmányt, amelyet az
Alija párt és a Jichak Mordeháj vezette Centrum, a Merec és a Sinuj is szorgalmazott,
teljesen levette a napirendről. Az izraeli társadalom belső megosztottsága tovább mélyül,
és az ultraortodox Sasz eddig még soha nem gyakorolt hatalmat kap. Barak lemondott ígéretei
egy részének teljesítéséről; ez bizonyos fokig érthető, hiszen nagyarányú győzelme
ellenére a Munkapárt jelentősen visszaesett. Mindössze 23 képviselőjét a Levy testvérek
és a Meimad jelöltje egészítik ki. A pártnak a Merechez közel álló baloldala
(Peresz, Beilin, Ramón és Dajan) kényszerítette Barakot erre a lépésre azért, hogy
a Saron vezette Likud ne kösse meg a kormány kezét a palesztinokkal és Asszaddal
folytatott tárgyalásokban. Még élesebben fogalmazva: a még meg sem alakult
Barak-kabinet lemondott Izrael belső békéjének helyreállításáról és az állampolgári
terhek egyenlő elosztásáról azért, hogy még több és még meszszebb menő engedményeket
tegyen Szíriának és a Jasszer Arafat vezette Palesztin Autonómia Hatóságnak.
A politikai elemzők a választást megelőzően arra számítottak, hogy akárki nyeri is
a versenyt, nemzeti egységkormányt kell alakítania. Ez a jóslat azonban nem vált be.
Úgy tűnik, hogy helyette Ehud Barak a „nemzeti kétségek kormányát” alakítja
majd meg.