NÉMETH SÁNDOR
Hit és szabadság

Az elmúlt hetekben teológiai vádaskodások kereszttüzébe is került a Hit Gyülekezete. A karizmatikus keresztény közösséget a nagy nyilvánosság előtt Istentől való elhajlással vádolók megfeledkeznek a vallásszabadság egyik lényeges alkotóeleméről, a tévedéshez való jogról. Kiindulópontjukat az a konzervatív előítélet determinálja, amely szerint csak az igazságot képviselő csoportoknak van joguk a vallásszabadsághoz. Nemcsak tudni vélik a választ a „Mi az igazság?” kérdésére, hanem az igazság egyedüli, kizárólagos letéteményesének is tartják magukat. A vallási türelmetlenség, gyűlölködés mindig így kezdődött a múltban.

Katonák és Biblia. Az emberi méltóság szerves része a szabad vizsgálódás, az igazság keresése és a boldogságra való törekvés joga

Tinédzserek és transzcendens élmény. A természetfeletti folyamatosan minden nemzedék előtt feltárulkozhat     Fotók: Somorjai László

A modern jogállamban a politikusok, szakemberek többek között azért is tartják távol magukat hivatalosan a teológiai-vallási kérdésekről alkotott értékítélettől, mert a különféle, sőt egymásnak ellentmondó vallási állítások közül egyikről sem képesek megállapítani tudományos objektivitással és egzaktsággal, hogy mennyi köze van az igazsághoz. Ezért a vallásszabadságot nemcsak az úgynevezett „igazhitűeknek”, hanem az „eretnekeknek”, a hamis vallások híveinek is garantálja a törvény és a vallásilag semleges államhatalmi berendezkedés.
A vallás fogalomköréről a mai napig nem alakult ki a nyugati civilizációban egységes nézet. Az államvallások a saját vallásgyakorlatuk számára követelik meg az államtól a teljes körű szabadságot, amit a hatalom képviselői igyekeznek gyakran a tényleges igény fölött is biztosítani, mert az államvallással rendelkező társadalmak közgondolkozásában a hivatalos vallás tanrendszere azonos az igazsággal. Ebből fakadóan más vallásokat hazugsággal, csalással gyanúsítanak, s elvárják a hatóságtól, hogy polgárai számára ezekkel szemben védelmet biztosítson.
A posztkommunista társadalmakban a rendszerváltás irányát erőteljesen befolyásolja az, hogy a történelmi felekezetek az államvallás pozíciójára aspirálnak, melynek megvalósulását megkönnyíti, hogy az emberek jelentős része hozzászokott az állam ideológiai gyámkodásához, sőt szinte igényli is azt. Az államvallás restaurációját szorgalmazó erők mindent megtesznek, hogy az óhajtott kiváltságos státusz megszerzésének útjában álló politikai és vallási tényezőkkel szembefordítsák a hatalmat és a társadalmat. Magyarországon bizonyos csoportok szerint mindenekelőtt a Hit Gyülekezete ténykedése zavarja az államvallás múltjával rendelkező felekezetek kényelmes elhelyezkedését, pozíciófoglalását az országban. A zavart azonban nem a karizmatikus-pünkösdi mozgalom nem létező „kétes ügyei” okozzák, hanem azok az erőfeszítések, melyek célja a vallás fogalomkörének leszűkítése a közgondolkodásban. A Hit Gyülekezetére szórt vádak bizonyára azért is kapnak széles nyilvánosságot a közszolgálati médiában, hogy ezáltal előkészítsék a vallás és az egyház fogalmának leszűkítését a jogalkotásban is.
Ezek a tendenciák nemcsak a Hit Gyülekezete hitéletét veszélyeztetik, hanem kérdésessé teszik az alapvető demokratikus értékek gyakorlatban való érvényesülését hazánkban. Minden fejlett jogállamban, társadalomban előfordulnak vallási jellegű feszültségek, heves teológiai viták, szóváltások egyházi személyek, sőt felekezetek, irányzatok, csoportok között is. A valóban demokrata politikusok azonban igyekszenek magukat távol tartani a felekezetieskedéstől, vallási elfogultságtól, ugyanis tisztában vannak azzal, hogy a vallásszabadság magában foglalja az összes vallástípus, vallási jelenség változatos létezését, szabad működését és az ezekkel kapcsolatos információk szabad hirdetését, terjesztését is; és természetesnek veszik azt is, hogy mindenkinek szuverén joga hitbeli meggyőződése szerint berendezni az életét.

A vallás lényege: transzcendens élmények

A Hit Gyülekezetében előforduló, úgynevezett karizmatikus megtapasztalások nemcsak teológiai vitát gerjesztettek, hanem felvetnek egy, a vallás fogalomkörével és a vallásszabadsággal kapcsolatban is átfogóbb, lényeges kérdést: a transzcendens élménynek a valláshoz és a vallásszabadsághoz való viszonyát. A korszerű, szekularizált vallásfelfogás igyekszik mind a materialista, mind az idealista vallásértelmezést magába ötvözni. Tisztában van azzal, hogy a természetfölöttit egyik dogmatikus vallás sem képes tökéletesen megjeleníteni, ezért nyitott újabb transzcendens élmények, kinyilatkoztatások előtt, amelyeket a vallás lényegét alkotó tényezőknek fogad el. A zsidó-keresztény kinyilatkoztatásban a természetfeletti szintén folyamatosan, minden nemzedék előtt feltárulkozhat és megragadhatóvá válhat. A Biblia szerint a beteljesülés irányában haladó üdvtörténelem új és friss karizmatikus megtapasztalásokkal, istenismerettel és -élményekkel gyarapodhat, melyek szellemileg és doktrinálisan is összhangban állnak a kinyilatkoztatás írott formájával.
A judaizmus és a kereszténység történelmében azonban felismerhető, hogy a dogmatikus hitelvekbe merevedett vallás hajlamos kirekeszteni, sőt üldözni a transzcendens élményeket és megnyilvánulásokat elfogadó, kereső irányzatokat, illetve az ezeken alapuló életformákat. Az idealista vallásfelfogás számára a transzcendens nem csupán ideál, hanem a látható világon kívüli realitás, melynek beavatkozása, manifesztációja előtt az ember és a Föld is nyitott. E felfogás szerint a vallást eredendően a természetfeletti szellemvilágnak a természetes fizikai világba való beavatkozása, megmutatkozása és annak emberek által történő megtapasztalása hozta létre, ezért a vallás lényegét a transzcendens élmények képezik, melyek számára az államnak garantálnia kell a vallásszabadságot.

Materialista előítéletek

A vulgármaterialista vallásfelfogás kategorikus értékítéletet közvetített a társadalom felé a különféle vallásokkal kapcsolatban. Az anyagelvű teória szerint az isteneket, a transzcendenciát, a vallástípusokat és jelenségeket emberek hozták létre, ezért a vallási állítások csupán fogalmak, ideák, melyeknek az emberen kívüli szférában nincs semmiféle realitásuk. E vallásfelfogás jellegéből fakadóan elutasítóbb a karizmatikus, közvetlen istenismerettel és -élményekkel szemben. Számára könnyebben értelmezhető a vallás rituális gyakorlata, hagyományai, történelmi-társadalmi értékei. A különféle vallási meggyőződések és gyakorlatok között az úgynevezett „társadalmi hasznosságuk” alapján állít fel rangsort. Önmagában az Isten és ember között fennálló közösséget, a hívő élet kontemplatív jellegét - hasonlóan a doktrinér racionalistákhoz - nem tartja értéknek, ezért az olyan szellemi tevékenységeket, mint amilyen az imádkozás, böjtölés, elmélkedés vagy Isten dicsőítése, haszontalan tevékenységnek véli.
Közismert, hogy Magyarországon a vulgármaterialista világnézet és vallásfelfogás több mint negyven évig hivatalos és kötelező doktrínaként létezett. A karizmatikus élmények nyilvánosságra kerülése és az ezek által kiváltott reakciók többek között arra is rávilágítottak, hogy a magyar politikusok, közéleti személyek jelentős részének vallásfelfogását még most is a vulgármaterialista előítéletek tartják befolyásuk alatt. Ez alól a névleges keresztények sem kivételek, akik a rendszerváltás óta többségi felekezeti hovatartozásukat helyezik előtérbe, de konkrét vallási-szellemi kérdésekben materialista értékítélet alapján foglalnak kategorikusan állást.
Ha a magyar közgondolkodás belső természetét vesszük figyelembe, akkor egyáltalán nem okoz nagy meglepetést, hogy az erőteljesen idealista felfogáson álló Hit Gyülekezete hitélete szinte folyamatos kereszttűzben áll evilági és vallásos materialisták, racionalisták oldaláról egyaránt a rendszerváltás után is. Az ő megközelítésükben a karizmatikus élménynek nevezett vallási megtapasztalások közönséges csalásoknak, pszichózisnak, kuruzslásnak minősülnek, melyek szerintük a vallással is szemben állnak, ezért a vallásszabadság ezekre való vonatkoztatása több mint aggályos. E nézet képviselői számára különösen visszataszítóan hatnak a természetfeletti élményeket hirdető személyek, közösségek, amelyeket nemcsak a társadalomra veszélyes jelenségnek vélnek, hanem újabban „antikrisztusinak”, „varázslóknak” is minősítenek.
A materialista előítéletekből fakadóan a karizmatikus közösségek pénzügyeit sem tudják a tisztességes egyházi gazdasági élettel azonosítani, különösen abban az esetben, ha, mint a Hit Gyülekezete, az önfenntartó egyház modelljét sikeresen építik ki és működtetik. Az ilyen közösségek pénzügyeit előszeretettel hozzák öszszefüggésbe a maffiák zavaros, törvénytelen ügyleteivel. A transzcendenciaélményt vagy a Szentlélek-keresztséget hirdető közösségekkel szemben, mint amilyen a Hit Gyülekezete hazánkban - ellentétben a fejlett jogállamokkal - elsősorban nem vallási-teológiai kérdéseket vetnek föl. Az ilyen típusú közösség, bárminek is nevezzék, sajnálatos módon hazánkban még csak rendőrségi, nemzetbiztonsági, politikai ügy sokak számára.

Szabadság és igazság

Az idealista vallásfelfogás szemszögéből nézve a hatalom rossz úton jár, ha a vallást védelmezi az annak lényegét alkotó és azt megújítani szándékozó természetfeletti megtapasztalásokkal, vallási jelenségekkel szemben. A Hit Gyülekezete számára garantált vallásszabadság azt is jelentené, hogy hazánkban a vallás és az egyház fogalomkörébe sorolják a transzcendens élményeket és az ezeken alapuló vallási életmódokat. Ezért a karizmatikus közösség sorsának jövőbeli alakulása jelentős mértékben kifejezi a vallásszabadság gyakorlati érvényesülésének mértékét hazánkban.
A nyugati, korszerű vallásfelfogásról köztudott, hogy a vulgáris és a keresztény materialista felfogással ellentétben nem kíván értékítéletet alkotni a különböző vallási kinyilatkoztatások, jelenségek fölött. Számára a jog fontosabb, mint az igazság, mert elismeri, hogy nem rendelkezik azokkal az objektív paraméterekkel, melyek alapján a vallás változatos fajtái között képes lenne eligazodni, és fölöttük igazságos és pontos értékítéletet kimondani. Az embert ugyanis elsősorban szellemi-erkölcsi lénynek látja, ezért az emberi méltóság szerves részének tartja a szabad vizsgálódás, az igazság keresése és a boldogságra való törekvés jogát; hiszen csak az a jó cselekedet értékelhető valóban erkölcsösnek, amely szabad lelkiismeretből és döntésből fakadt. Ez a szemlélet biztosítja a vallási közösségek, egyházi személyek számára a tévedéshez való jogot is. Ezért a jogállamok alkotmánya egyaránt garantálja a vallásszabadságot az egymásnak ellentmondó vallástípusok, jelenségek számára. A különféle vallási meggyőződésekben nagy számban akadnak logikailag egymást kizáró állítások. A demokratikus hatalom ugyan tisztában van azzal, hogy két ellentétes állítás - legyen bár vallási jellegű - egyszerre nem lehet igaz. Ennek ellenére nem érdekli a vallási állítások igazságtartalma, mert nem tekinti feladatának az igazságosztást, hanem a vallási szereplők jogát garantálja az igazság kereséséhez és az Isten utáni kutatáshoz. A jogállam azért is tűnhet erkölcstelennek, neopogánynak az államvallás restaurációjának hívei előtt, mert a történelmi keresztény felekezeteket az új keresztény irányzatokkal, valamint más, új vallási közösségekkel, sőt még a boszorkányokkal, spiritisztákkal is azonos státusszal helyezi el a jogrendben. A jó és a rossz vallási meggyőződést, gyakorlatot azonos bánásmódban részesíti a vallásszabadság gyakorlatban való érvényesülése érdekében.
A konzervatív nemzeti-keresztény politikusok gyakran elfeledkeznek arról: a középkort pontosan az tette sötétté, hogy a történelmi államvallások természetfeletti igazságról kialakított dogmájának és rituális megjelenítésének szolgálatába állt a világi hatalom. Az államról úgy gondolkodnak, mintha annak legfőbb küldetése az egyház által képviselt vallási igazság végrehajtása lenne a társadalomban. A szélsőséges konzervatív felfogás a vallásszabadságot a kirekesztő uralkodó vallásra, a mindenkori államegyház működésére vonatkoztatja elsősorban. Nézetük szerint a középkorban volt az igazi vallásszabadság, amelybe „belepiszkítottak” a francia forradalom és az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat alapelvei, amelyek a lelkiismereti és vallásszabadságot az ember veleszületett és elidegeníthetetlen jogának tekintik, az egyházat pedig szabad és önkéntes társulásnak, amelyhez az ember szabadon csatlakozhat, hogy hite szerint megtalálja üdvösségét.
A rendszerváltás után némelyek ettől az - úgymond - „kitérőtől” akarják megkímélni a magyar társadalmat. A modern felfogás szerint a vallási pluralizmus előfeltétele a vallásszabadságnak, ugyanis az utóbbi a gyakorlatban csak akkor létezik ténylegesen, ha a különböző vallástípusok, életmódok változatos kínálata közül szabad belátása, hite szerint választja ki az állampolgár a számára legmegfelelőbbet. Ezért a vallás fogalomkörének értelmezése, meghatározása döntően befolyásolhatja a vallásszabadságot a jövőben. A jogállam elleni támadásként is fel lehet fogni a vallási szereplők ellehetetlenítése, kirekesztése céljából foganatosított titkosrendőri, politikai akciókat, provokációkat, hecckampányokat, rágalomhadjáratokat. Ugyanakkor a vallásszabadság feljogosít minden egyházat, hogy az általa elfogadott és képviselt tanokat, hitgyakorlatot, vallási megtapasztalásokat, életformákat abszolút igazságként értelmezze, terjessze, sőt céljainak megvalósítása érdekében intézményeket létesítsen és tartson fenn. Minden egyháznak szíve joga az is, hogy más egyházak vallási meggyőződését tévedésnek, károsnak, hamisnak minősítse; viszont azt már nem várhatja el, hogy értékítéletét a hatalom igazságként tegye a magáévá, és próbálja a közgondolkozásra ráerőszakolni.
A Hit Gyülekezete körül kirobbant botrányban nem az a különös és elgondolkodtató, hogy egy más vallási meggyőződésre jutott csoport szidalmazza a közösség hitéletét és vezetőit, mert az ilyen jelenségek az egyháztörténelemben szinte hagyománynak számítanak. A furcsa és nyugtalanító ebben az ügyben az, hogy a hatalom egyes szereplői és a média egy vallási csoport megnyilatkozásai alapján igyekeznek beállítani a közvélemény előtt egy másik törvényesen működő egyházat, jelesül a Hit Gyülekezetét. Úgy gondoljuk, ez viszont már nem csak közösségünk ügye, hanem a hazai demokráciáé.