Flode, az úszó tehén
Flode, a tehén gondolt egy merészet, és a jeges vízbe vetette magát, hogy ízletesebb
füvet legelhessen a fjord másik oldalán, az Oslótól 300 mérföldre lévő Levanger
település közelében. Gazdája három órával később értesült a történtekről,
melyre a helyi újságnak így reflektált: „Mindig tudtam, hogy van valami vízilószerű
ebben a tehénben.” Egyébként a kérődzők gyomrában lévő gáz tartja az állatokat
a víz felett, így Flode is nagyobb probléma nélkül „megúszta” az öt mérföldes
távot. (AP)
Tanulni sosem késő
Egy 110 éves analfabéta argentin hölgy elhatározta, hogy megtanul írni és olvasni,
hogy felkészüljön a jövő század kihívásaira. „Készülnöm kell a jövőre”
- nyilatkozta Concepción Fernandez, aki 12 gyerek anyja, s az ország északi Chaco
tartományában él. Az elmaradott gyapottermesztő vidék fejlesztése érdekében indított
az állam különféle oktatási kurzusokat, ahová az idős hölgy is jelentkezett. „Sokáig
akarok még élni. Egészséges vagyok, csak a lábamban érzek egy icipici fájdalmat,
ahol egyszer egy ló megrúgott, de semmi több” - mondta a 110 éves Fernandez
asszony, aki amikor éppen nem tanul, kint a földeken dolgozik. (Reuters)
Mart a döglött kígyó
A csörgőkígyók képesek bosszút állni gyilkosaikon még pusztulásuk után is - állítja
egy, a New England Journal of Medicine-ben megjelent tanulmány. A phoenixbeli Jó
Szamaritánus Körzeti Egészségközpont orvosainak, Jeffrey Suchardnak és Frank
LoVecchiónak tapasztalata szerint „döglöttnek látszó kígyók számos embert martak
már meg, s halálos sebük sem gátolta meg őket abban, hogy többször vagy veszélyesen
vissza ne marjanak.” Ezért nagyon fontos a frissen megölt kígyókkal való bánásmóddal
kapcsolatos prevenciós oktatás. 1997 júniusa és 1998 áprilisa között például 34
- általuk regisztrált - csörgőkígyómarásból ötöt már döglöttnek vélt kígyó
okozott. Az egyiket lelőtték, és levágták a fejét is, a másikat lefejezték, kettőt
szintén lelőttek, és egyet egy fadarabbal ütöttek agyon. Szerencsére egyik marás
sem volt halálos, viszont az egyik férfi ujját amputálni kellett. (Reuters)
Válóper tévétilalom miatt
Egy egyiptomi asszony házasságának felbontását kérte, mert férje megtiltotta neki,
hogy tévét nézhessen - jelentette igazságügyi forrásokra hivatkozva az AFP. Szameh
Musztafa 35 éves könyvelő nemcsak 27 éves feleségének, hanem négy- és kétéves
fiainak is határozottan megtiltotta a tévézést, mert szerinte a sugárzott filmek „károsak
az erkölcsre és a vallásra”. Tilalmi listára került otthonukban a videózás is. A
családi tévévitákba hevesen bekapcsolódott a feleség anyósa is - a fia oldalán.
Miután a férj nem volt hajlandó megváltoztatni elhatározását, neje beadta a válókeresetet.
A bíróság vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, hogy milyen mértékű kárt
szenvedett a feleség és a két gyermek a „tévémegvonás” miatt. (MTI)
Piranhát fogtak Texasban
Piranhát fogott Texas állam egyik víztárolójában egy 15 éves fiú. A világ egyik
legvérszomjasabb ragadozó hala Dél-Amerika folyóiban honos, a hidegebb, mérsékelt övi
éghajlatban nem tud áttelelni. A texasi piranha 27 centiméter hosszú. Feltételezések
szerint „kinőhette” az otthoni akváriumot, a „gazdi” pedig szabadon engedte a víztárolóban.
Nem kizárt, hogy további piranhák is vannak a mesterséges tóban, ám a következő tél
végez velük - mondta Norman Williams zoológus. Szerinte a fürdőzőkre nem veszélyesek
ezek a halak, a piranhák támadásait Hollywood nagyban eltúlozza. (MTI)