Hetek - III. évfolyam, 25. szám, 1999. június 26

Tavaly a Dera patak majd’ kiszáradt, de az idén is csak csendesen csordogált. Kivéve a most keddre virradó éjszakát, amikor az ár szinte percek alatt több métert emelkedett, mire leért Pomázra. A szemközti hegyekből és a Pilisből is csak úgy zúdult alá a víztömeg, az égből meg egyenest mintha dézsából öntötték volna. Kerteket mosott el, hidakat tett tönkre vagy sodort el az áradat, házak váltak lakhatatlanná rövid időn belül. Reggelre a Dera völgye Pilisszentlászlón, Csobánkán és Pomázon is katasztrófa sújtotta területté vált.

Kelecsényi Dezsőt, aki a közelmúltban költözött Pomázra, hatalmas morajlás ébresztette. Amikor kinézett az ablakon, alig hitt a szemének: a patak, amely este még hatvan centiméter szélességben folydogált, reggelre húsz méter széles „Dunává” változott. Felpattant, felrázta az asszonyt meg a gyereket, kiszaladt a tekercsben tárolt fóliáért és a nejlonnal körbetekerte a házat - egészen egyméteres magasságig. Legalább a falat ne érje a víz, ha már idáig elér! Szerencsére téglaháza van, nem úgy mint Nagy Bertalannak, aki egy vályog-épületben lakik odaát, a patak túloldalán.
Berci bácsi kecskéjét ekkorra már elvitte a víz, disznajai viszont még ott sivalkodtak a folyóvá vált betonúton - sikerült kimenteni őket. Jó, hogy a tyúkokat már tegnap eladta, több állata meg nincsen. Hömpölygött a víz a kertekben meg az utcákon, hozta a fekáliát meg a tavalyi karácsonyfát. „Idén sem kell már szippantani” - nyugtázta Berci bácsi egykedvűen, látván, hogy az ár a pöcét is kimosta.
Jónás Barnabás, a cigány önkormányzat elnöke a faluvégen reggel fél hatkor kezdte a mentést. Először a szomszéd disznóit, csirkéit helyezte biztonságba, majd összeszedte az embereit, kezdve a rokonokkal: fiával, sógorral, komával. A kezdeti káosz nem tartott sokáig, rövid szervezés után szép rendben hozták a liszteszsákokat és a homokot. Ahogy nőtt a szükség, a helyi vállalkozók is besegítettek. Azonban a víz se maradt rest, hamarosan már a Lakato-sék fürdőkádjába is belefolyt (csak most senkinek sem támadt kedve lubickolásra).

„Délben volt a legnagyobb az árhullám - meséli Jónás - úgy nézett ki, hogy az egész telep elúszik. És akkor az történt, hogy a Szentendrei utat ott a biohumuszos résznél, a híd előtt valakik - talán a polgári védelemtől - átrobbantották. A víz kifolyt a rétre, és húsz-harminc perc alatt szemlátomást ment le az ár.” Barnabásról a község polgármestere, Kulin Imre is nagy tisztelettel beszél: „Ha a cigányok a faluvégen nem álltak volna helyt, akkor Pomáz felső részének kétszer ekkora része is víz alá került volna” - véli. De még így is a cigánytelep - melyet egyes falubéliek „csé-telepnek” hívnak, mellőzve a régi rendszerben sértőnek minősített „cigány” szót - látta itt a legtöbb kárt.
Milka néninek a Huszár utca végén, egy kis dombocskán van a háza, ott, ahol a Dera éppen kanyarog egyet: „Körbefogott minket a víz, egész a küszöbig jött fel, idegbetegek lettünk”- meséli a drámai élményt. A háza épphogy épen maradt. „Akkor hát megúszták?”- sóhajtottam fel a beszámoló hallatán. „Az a jó hogy nem «úsztuk meg»” - feleli. „De a kert! Milyen gyönyörű krumplim lett vóna. Újkrumpli! Meg zöldség, paradicsom, paprika meg minden! Minden tönkrement, talán csak a cékla meg a bab marad meg, de az se biztos.” Milka néni azon morfondírozik, most mit tegyen: „Rámolnák, de nem lehet, büdös van és minden fertőzött.”
A falu középső-alsó részén - Szelistyén - Varga István beszámolóját hallgatom: „Ahogy emelkedett a víz, úgy ment egyre feljebb a pumpám, pedig amúgy sem alacsony a vérnyomásom. Halálfélelmem is volt” - emlékezik vissza egy nappal korábbra. „Ilyen áradatot utoljára hatvankét éve látott itt a világ. Akkor két éves voltam, az utcán szedtem össze a halakat” - mondja.
Manci néni a Fűzfa utcából éppen a nyolcvanharmadik évét tapossa. Mesélem neki Varga István történetét az 1937-es árvízről - meg a halakról. „Halakat nem hallottam - így Manci néni -, de arra emlékszem, hogy Szentháromság napján zúdult ránk a víz. A nap sütött, az eső meg szakadt. A csobánkai református pap hintajával mentette az embereket, oszt a lóval együtt elsodorta az ár, beesett a hídrul. Ott a Magdákék házánál találták meg. A cipője fölállt, a lába meg be volt akadva. Halva húzták ki.” A Fűzfa utcát - szerencsére - most megkímélte az ár, mert sikerült időben elzsákolni az utca végét; de azért a pincékbe befolyt.

Lipcseiék reggel óta szivattyúzzák házuk alagsorát. Amíg ideér a tűzoltó, addig is hadd történjen valami. Kis teljesítményű nevesincs ruszki szivattyújukon csordogál a lé, vissza a Derába. A kazánházat nem merik nyitni, mert tetejéig ellepte a víz - jöjjön inkább Leidinger, a tűzoltó. Hétfőre meg majd a biztosítós is ideér. Hamarosan az ÁNTSZ szakemberei is megérkeznek, a járványt elkerülendő védőoltásokkal.
Pomázon és Csobánkán kilakoltattak harminc családot. Ismerőshöz, rokonhoz, vagy az iskolába, a kultúrházba, a helyi fitness klubba költöztek. Eddigi felmérések alapján öszszesen mintegy hetven-nyolcvan millió forintra becsülik a pusztítás forintosított értékét. Ebbe azonban nem csak a házak helyreállítása, hanem a Dera szabályozására szánt összeg is benne foglaltatik. A falu egy régebbről fennmaradt adósságot is görget maga előtt. „Tartalékaink és egyéb pénzforrásaink nincsenek, ezért külső segítség nélkül a község működőképessége forogna kockán” - tájékoztat Kulin Imre polgármester.
Pomázon több nemzetiség él együtt békességben. Jól megfér itt egymás mellett magyar és szerb, német és cigány, valamint egy kisebb létszámú horvát közösség is. Csak a Derának volt éppen egynapos, hirtelen támadt haragja, habzott a szája, tört-zúzott, rombolt-pusztított, de már ismét lecsendesedett és szelíden folydogál a medrében. Úgy csinál, mintha mi sem történt volna.

A Belügyminisztérium adatai szerint a rendkívüli esőzések következtében csütörtökre az ország 85 településén mintegy ezerkétszáz épület vált veszélyeztetetté, amelyekben 5 ezer 700-an élnek.
A védekezésben közel 2 ezer 600 polgári védelmi szolgálatra kirendelt állampolgár vett részt.
Pest megyében intenzív védekezés folyt Galgamácsán, ahol a víz 50 házat elzárt a külvilágtól, és 14 házat elöntött. A Galgán levonuló ár Dományt és Ikladot veszélyeztette.
Tolna megyében Dombóvárnál emelkedett a Kapos folyó, szerdán éjjel gépekkel dolgoztak a gátak erősítésén. Heves megyében a Tarna-Zagyva folyókon 350 fő védekezett 20 erőgép alkalmazásával. Sirokon egy nagyméretű szikladarab lezuhanása miatt megsérült két épület, amelyekből a családokat ki kellett költöztetni.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Szikszón, Alsóvadászon, Homrogdon és Aszalón fertőtlenítésre készülnek az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szakmai vezetése mellett. Szintén fertőtlenítés lesz Nógrád megye egyes településein, ahol már a takarítási és helyreállítási munkák folynak. (MTI)

A napok óta tartó esőzések súlyos belvízkárokat okoztak Kétegyházán. A falu határában több mint 700 hektár föld került víz alá. A belvíz elárasztotta a település nagy részét. Ilyen súlyos problémával 1975 óta nem találkoztak a helybeliek. A lakóházak közül főleg azok kerültek veszélybe, amelyek a század elején épültek, illetve amelyeket a 75-ös csapáskor nem építettek újjá.
Már a település szélén gumicsizmában tevékenykedő emberekkel találkozunk, akik élethalálharcot vívnak az egyre növekvő belvízzel.
„Huszonhat éve élünk itt, de én még ilyet nem láttam. Éjjel-nappal szivattyúzzuk a vizet a tanácsi emberek segítségével, ezért még nem folyt be a házba a víz. Az istállók viszont úsznak. Az udvaron néhol mellig érő víz van. A tehenek szügyig járnak a sáros lében” - mondja elkeseredve Péter gazda.
A temérdek víz felgyülemlésének egyik oka az, hogy a település a volt Maros meder hordalékkúpján fekszik, természetes lefolyása a víznek semmilyen irányban nincs. A másik ok a privatizáció során kialakult helyzet. Az új gazdák a földjükre való bejárás céljából a csatornákon átjárókat építettek, de átereszeket ezek alá nem tettek. Így szinte gátakat építettek a csatornákon, amelyek karbantartására az utóbbi években pénzhiány miatt nem került sor. A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság most nagy erőfeszítéssel végzi a helyreállítást. Az ötezer lelket számláló falu fő bevételi forrása a mezőgazdaság és az állattenyésztés. Ez biztosítja a mindennapi megélhetést az ott élő emberek többségének. A hirtelen jött csapadék óriási károkat okozott a vetéseknek. A termelők kilátástalannak látják helyzetüket. Biztosításuk nincs, senki nem fogja megtéríteni a kárukat. Ez derül ki Ottlakán István őstermelő szavaiból.
„Tizenöt éve vagyok bolgárkertész. Idén nagy reményekkel vágtam bele a termelésbe, kétezerhatszáz négyzetmétert fóliáztam be. A fóliasátorban uborka volt és paprika, és most nézze meg! - mondja. Az uborkás sátorban térdig ér a víz, a paprika pedig ki sem látszik a vízből. Tiszta csőd!”
A gazdáknak még a beruházás költsége sem térült meg, sokuknak nincs miből újrakezdeni. A falu román ajkú lakossága büszke emberekből áll. Soha nem kértek az önkormányzattól segélyt, és most is szégyenlik ezt megtenni.
Az állattartók sem jártak jobban. A tavasszal belvíz által sújtott gazdák disznói az ólakban röfögnek. A kétezer belvizes sertésnek minősített állatból csupán százhatvan darabot szállítottak el eddig. A többi értékesítésére nincs kilátás jelen pillanatban.
Néhány utcát teljesen elborított az ár. A belterületen levő két tó kilépett gödréből, és elárasztotta a környéket. Ahogy vonul vissza a víz, tenyérnyi halak maradnak az udvarokban.
Mivel a falu nem rendelkezik kiépített csatornarendszerrel, egyéni szikkasztókkal kezelik a szennyvizet. Az ár teljesen elborította ezeket, sokan tartanak a fertőzéstől.
Kétegyháza, 1999. június 23. Tarján Péter