HECHS LÁSZLÓ, JERUZSÁLEM
Veszélyes vétó

Clinton amerikai elnök úgy döntött, hogy elhalasztja az Egyesült Államok nagykövetségének Tel Avivból Jeruzsálembe való áthelyezését, kinyilvánítva, hogy ez a lépése azért szükséges, hogy „megvédje az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeit”. Egy 1995-ben a Kongresszus által megszavazott törvény értelmében a nagykövetséget már akkor át kellett volna helyezni Izrael fővárosába. Az elnöknek azonban jogában áll vétójogával élnie, ha úgy véli, hogy az életfontosságú az Egyesült Államok „nemzetbiztonsági érdekei” számára, ami ebben az esetben az izraeli-palesztin béketárgyalások jövője.

Bill Clinton, Gerhard Schröder és Jacques Santer a bonni csúcstalálkozó után. Egyeztettek a Közel-Keletről is.    Fotó: MTI

Izraeliek és palesztinok úgy határoztak, hogy Jeruzsálem kérdését az oslói tárgyalások utolsó szakaszában döntik el, ezért a Fehér Ház szerint a nagykövetség Jeruzsálembe való áthelyezése veszélyeztetné a végső tárgyalások kimenetelét. Az amerikai álláspont szerint megengedhetetlen ugyanis, hogy a kormányzat ebben a fontos kérdésben Izraelnek elsőbbséget biztosítson a palesztinok hátrányára. Ez megkérdőjelezné Washington tárgyilagos közvetítő és az egyezményt garantáló szerepét a békefolyamatban.
Ilyen metsző élességű logikával szemben semmit sem tehetnénk, ha a gondolatmenet nem hibádzana valahol. A leendő új amerikai nagykövetség épületének alapjául szolgáló telek Jeruzsálemben nem az arabok és a nemzetközi közösség által vitatott keleti, hanem a vitathatatlan nyugati részen helyezkedik el. Még - legalábbis egyelőre - a palesztinok sem merészkednek odáig, hogy a városnak ezt a felét is elvitassák Izraeltől, és megelégednek a keleti fél - benne az Óváros - követelésével. Ez nem zavarja a PFSZ-t abban, hogy azt állítsa: „egész Izrael megszállt palesztinai föld”. Ám tudja, hogy ez a jelenlegi helyzet tarthatatlan tárgyalási pozíció. Így követelése az Izrael által 1967-ben elfoglalt földek visszaszerzésére, valamint a menekültek visszatérési jogának elismertetésére irányul. Arafat nemrégiben a kabinet ramallahi ülésén kijelentette: a „koszovói megoldás” számára is elfogadható lenne. Nyugat-Jeruzsálem azonban - ami 1948-tól izraeli fennhatóság alá tartozik - nem szerepel a kívánságlistán. Természetesen Izrael abba sohasem egyezne bele, hogy az 1967 előtti területeit is áruba bocsássa.
Clinton legutóbbi döntése kétségbe vonja Izrael jogát a város nyugati feléhez. Ezzel egy olyan, határozottan Izrael-ellenes álláspontot foglal el, amelyet a palesztinok még álmukban sem merészeltek volna megvalósítani vagyis hogy azt követeljék, Izrael bocsássa alkuba a végső megállapodás során az 1967 előtt birtokolt területeit is.
A palesztinok természetesen hangsúlyozták: a nagykövetség Jeruzsálembe történő átvitelével az amerikaiak minden hitelüket elveszítenék. Számukra a vétó „isteni ajándék”, hiszen ezzel az amerikai elnök igényt formál számukra olyan területekre is, amelyekre gondolni sem mertek volna.
Ha Clinton valóban elő akarta mozdítani a palesztinok és izraeliek megbékélési folyamatát, akkor ez a lépése a legrosszabb volt, amit tehetett. Vétója ugyanis azt jelezte, hogy Jeruzsálem kérdésének egésze a tárgyalóasztalra kell, hogy kerüljön. Tekintettel azonban arra, hogy nincs olyan izraeli kormány, amely kielégítené a mesterséges módon megnövelt várakozásokat, jelentősen csökken az esély a végső megállapodások elérésére.
Clinton viselkedése megerősíti az amerikai közvetítés pártatlanságával kapcsolatos izraeli aggodalmakat. Izrael kész a területi kompromisszumra azzal a feltétellel, hogy a válság egyszer s mindenkorra lezárul, és fegyveres konfliktusok kirobbantásával fenyegetőzve a palesztinok nem állnak elő újabb követelésekkel.
A clintoni vétó üzenete azonban ezzel ellentétes. Minden izraeli engedményt újabb nyomás követ további lemondásokra. Jichak Rabin óriási engedményt tett, amikor beleegyezett abba, hogy Kelet-Jeruzsálem ügye is a tárgyalóasztalra kerüljön, annak ellenére, hogy ebben az egy kérdésében minden politikai erővel - az arab pártokat kivéve - teljes az egyetértés: az egyesített Jeruzsálem Izrael fővárosa marad. Clinton ellenben ezt azzal viszonozza, hogy a város nyugati részének izraeli fennhatóságát is megkérdőjelezi.
A leendő izraeli kormánynak még „el kell adnia” az izraeli társadalomnak a végső megállapodásokat. Clinton aláásva az Egyesült Államok biztonsági garanciájának - amely nélkül elképzelhetetlen a végső rendezés - hitelét és szavahihetőségét, jelentősen megnehezíti a Barak-kormány, s így saját céljának elérését is.