HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Agresszív szuperhősök

Az Egyesült Államokban évente 3 millió iskolai bűncselekményt követnek el. Más szóval: napi 16 ezret, azaz hat másodpercenként egyet. Minden tizedik másodpercben legyártanak egy fegyvert. Ilyen fegyverekkel követik el a gyilkosságok egynegyedét. Az amerikaiak 88 százaléka számíthat arra, hogy élete során legalább egyszer valamilyen bűncselekmény áldozatává válik. Az általános iskola befejeztéig egy gyerek nyolcezer televíziós gyilkosságnak lesz a szemtanúja, ez a szám az érettségi időpontjáig a tízszeresére nő.

Az USA-ban naponta ölik egymást a gyerekek az utcákon. Az egyre fiatalabb és fiatalabb gyerekek között elkövetett erőszakos bűncselekmények elszaporodásával sok pszichológusban, tanárban, és szülőben felmerül a kérdés: milyen kapcsolat van a televízióból kiáradó erőszak és a valódi bűncselekmények között?
A felmérések azt mutatják, hogy az erőszakot tartalmazó tévéműsorokat néző gyerekek agresszívabban játszanak, mint azok a gyerekek, akik nem láttak ilyen műsorokat. Ennek a játéknak megvannak a következményei: a nyolcéves gyerekek agresszivitásszintje alapján pontosan megjósolható, milyen agresszívak lesznek felnőtt korukban.
Hamis feltevés azt gondolni, hogy az erőszaktartalmú tévéműsorok és számítógépes játékok levezetik a feszültséget. Több száz vizsgálat mutatja, hogy sokkal inkább negatív hatással vannak a viselkedésre. Mint ismeretes, a gyerekek utánzással tanulnak: azok, akik a televízió minden problémát agresszív és erőszakos úton megoldó szuperhőseihez vannak hozzászokva, természetesen azt a következtetést vonják le, hogy majdnem minden problémára az erőszak a megoldás.
Az agresszivitás nem csupán családi és társadalmi hatások következtében jön létre az emberekben. Az Amerikai Pszichológusok Szövetségének igazgatója, Leonard Eron által végzett vizsgálat kimutatta, hogy azok a nyolcéves gyerekek, akik nem viselkedtek ugyan agresszívan, de erőszakos tévéműsorokat nézhettek, tíz évvel később észrevehetően agresszívabbak voltak azoknál a társaiknál, akik nyolcéves korukban agresszívak voltak ugyan, de a későbbiekben nem nézhettek erőszakos műsorokat.
A tudományos világban már nem is kérdés, hogy van-e összefüggés a nézett és az elkövetett erőszak között. Az Egyesült Államokban 25 év leforgása alatt három országos szintű vizsgálatra került sor. Az Amerikai Pszichológusok Szövetségének 1992-es jelentése szerint ezek a vizsgálatok „arra a megkérdőjelezhetetlen következtetésre jutottak, hogy az erőszak nézése erőszakot szül. Az erőszakos műsorok nézése a gyerekekre, különösen a kisgyerekekre, hosszú távon káros hatással lehet.”
De miben különbözik a televízióban látható erőszak attól az erőszaktól, ami - például a mesékben - mindig is létezett? Van néhány szembeötlő eltérés. Először is: a televízióban látható erőszakos cselekmények száma meszsze felülmúlja a bármilyen mesében szereplő erőszakos jelenetek számát. Másodszor: a televízióban egyszerre látjuk és halljuk őket. A televízió sok gyerek életének szerves részét képezi, ahol az igazi és a képzeletbeli világ összemosódik.
Egyre több szülőt ejt aggodalomba, hogy gyermekük erőszakos játékai - például kardok, játékfegyverek, akcióhősök - agresszív játékot stimulálnak. Az Amerikai Játékforgalmazók Szövetsége a „Játékok és a játék” című kiadványában azt állítja, hogy a játék „az, ahogyan a gyerekek önmagukról, a környezetükről és a körülöttük lévő emberekről tanulnak. Megtanulnak együttműködni, tárgyalni, várni és a szabályok szerint játszani. A képzelettel társított játék az, ahogyan a gyermek a társadalomban fennálló szabályokat és szerepeket elkezdi megtanulni.”
Milyen szerepekre tanítanak az erőszakos játékok? Mit tanulnak a gyerekek akkor, amikor egy játékpisztollyal játszanak? És milyen értéket közvetítenek a gyerekek felé az akcióhős figurák?