A Hit Gyülekezetének tagjai az örök élet távlatában gondolkodnak, figyelmük
kiterjed a természetfelettire, a menny és a pokol valóságába vetett hitük meghatározza
evilági cselekedeteiket is. Olyan nyitott világban hisznek, amelyben Isten kijelenti magát
és cselekszik (a materialista felfogás köztudottan az evilágra korlátozódik).
Karizmatikus élmény
A Hit Gyülekezete a Szentírás alapján hisz abban is, hogy az evilág a gonosz erőinek
befolyása alatt is áll. Ezért is hirdeti a Szentlélek-keresztséget, Jézus Krisztus
megváltását és második eljövetelét az embereknek. Hitéletében nagy hangsúlyt
helyez a közvetlen, úgynevezett karizmatikus istenismeretre és -élményre, a Szentlélek-keresztségre,
valamint Isten dicséretére, a Megváltás szellemi és fizikai következményeinek
hirdetésére és képviseletére. Bibliai meggyőződése alapján a Gyülekezet hisz
abban is, hogy evilágban a gonoszt végül is legyőzi a Messiás az emberiség jóakaratú
részének együttműködésével. A Hit Gyülekezete tagjainak hitélete közel áll az
ó- és újszövetségi bibliai alapokon álló karizmatikus hívők vallásgyakorlatához.
Fennállása óta következetesen elutasítja az okkultizmust, így a fekete mágia
gyakorlatát is.
Igazság és jog
A Hit Gyülekezete felfogását az igazságról szintén a bibliai alapokon álló, természetfelettibe
vetett hit határozza meg. Az igazság a Gyülekezet tagjai számára nem természetes,
hanem természetfeletti, nem szubjektív és relatív, hanem objektív és abszolút,
vagyis Isten Igéje, amely alapján a gondolkozásukat, erkölcsi mércéjüket és életmódjukat
alakítják. Az igazság keresésében és követésében a Szentlelket tekintik a
legfontosabb vezetőnek, a Bibliát pedig a legfőbb mérőzsinórnak. Az egyházi tekintély
kizárólag korlátozott lehet, az előzőeknek alávetve kell működnie.
A Hit Gyülekezete, míg Istent elismeri és tiszteli a Mindenség Teremtőjeként és
Uraként, evilági szinten az embert tekinti a legfőbb értéknek, ugyanakkor az evangélium
alapján állítja, hogy az ember legfontosabb evilági feladata az Istennel való közvetlen,
személyes közösség kialakítása és annak megtartása. A legfontosabb emberi jognak
ezért a lelkiismereti és vallásszabadság jogát tekinti a Földön, amelynek érvényesüléséhez
szükséges, hogy a többi emberi jog is maradéktalanul megvalósuljon. A Gyülekezet álláspontja
szerint az ember csak akkor képes felelősen és szabadon dönteni Istennel kapcsolatos kérdésekről,
ha az állam tiszteletben tartja polgárai jogát az igazság keresésére, elidegeníthetetlen
jogként kezeli a lelkiismereti és vallásszabadságot.
Politika
A Hit Gyülekezete tiszteletben tartja az Alkotmányt, a törvényes államhatalmat és
annak képviselőit. Minden magyar párttól ugyanezt várja el: az Alkotmány által
garantált jogok tiszteletben tartását és védelmezését. Mindenkit partnernek tekint,
aki ebben segít. A Gyülekezet, mint minden egyház, politizál, amennyiben ez szabadságának
megvédéséhez szükséges. Politikai magatartását az Alkotmány keretei határozzák
meg. Hívei saját döntésük alapján mutatnak közéleti aktivitást, s gyakorolják a
minden polgárt megillető politikai jogaikat.
A Hit Gyülekezete mindig az állam és az egyházak elválasztásának híve volt, mivel
ez a garancia arra, hogy az állam senki fölött se gyakorolhasson ideológiai gyámságot.
Család
A Hit Gyülekezete a családot az Isten által elsőként alapított emberi intézménynek
tartja. Felfogása szerint a család akkor képes tagjai számára ellátást, identitást,
biztonságot nyújtani, ha beilleszkedik az isteni és az állami törvények rendjébe.
Ezek alapján tanítja a szülők tiszteletét, a család önállóságát, egységét. A
családok válságának fő okai a társadalomban: az alkohol, a drogfüggőség, a szegénység,
a szexuális erkölcstelenségek, az erőszak stb. A vallási meggyőződésekből származó
feszültségek a családok válságában nem játszanak számottevő szerepet. A Gyülekezetben
az átlagot messze meghaladó a nagycsaládosok aránya.
A Hit Gyülekezete úgy véli, tevékenységével hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb legyen
Magyarországon a válás, a szülők nélkül felnevelkedő, csavargó életmódba
keveredett gyermek, kevesebben fogyasszanak drogot, kevesebben legyenek alkoholisták, bűnözők
és más deviáns életmódot folytatók. Aki a Hit Gyülekezetébe jön, annak mindenképpen
megpróbálnak segíteni, és ha igényli, lesznek, akik mellé állnak a bajban.
Média
A Hit Gyülekezete nem titokzatos, láthatatlan szervezet. Istentiszteletei nyitottak,
vallásgyakorlata bárki által megismerhető. Az istentiszteleteket rögzítő audio- és
videokazetták, a hitelveket tartalmazó kiadványok bárki által megvásárolhatók. Korábban
talán nem élt minden lehetőséggel, hogy a társadalom megismerje, ennek azonban egyik
fő oka az volt, hogy a Gyülekezet megalakulása óta folyamatosan politikai nyomás
alatt állt. Ez gyakran mesterségesen akadályozta a társadalommal való párbeszédet.
Másrészt a média ajtói még mindig szinte teljesen zártak a szabad egyházak előtt,
így a közvélemény nem kap a tevékenységükről valós képet.
Pénz
A Hit Gyülekezete tagjai a pénzt elsősorban materiális értékek, javak megjelenítőjének
tekintik. A Gyülekezet bibliai tanításokkal, tanácsokkal nyújt segítséget tagjai számára
munkájuk elvégzéséhez és pénzük tisztességes felhasználásához. Ösztönzi
tagjait arra, hogy egyéni, családi szükségleteik betöltésén túl megtakarított jövedelmüket
gyermekeik magas szintű oktatására, nevelésére, tartós, maradandó értékek vásárlására,
építkezésre, vállalkozásra és az egyház anyagi célkitűzéseinek támogatására
is fordítsák. Ugyanakkor vallja, hogy senki számára nem lehet a pénz a legfőbb jó.
Elutasítja a pénz- és vagyonimádást, anyagimádást, kapzsiságot, fukarságot,
valamint a pénz méltatlan, helytelen célokra való felhasználását. A szellemi és
materiális értékek harmonikus viszonya akkor marad fenn egy hívő emberben, ha életvitelében
a pénz értékével, jelentőségével szemben elsőbbséget élvez a bibliai
kinyilatkoztatás értéke.
A Gyülekezet pénzügyei rendezettek, minden a hatályos pénzügyi előírások szerint,
törvényesen zajlik, adófizetési kötelezettségeinek a Gyülekezet mindig maradéktalanul
eleget tett.
Az adakozás önkéntes, minden egyházban szednek perselypénzt. Húsz éve nyilvánosan
teszi ezt, felnőtt emberek szabad akaratukból és mértékben támogatják a Gyülekezetet.
Az adományok (tized) fizetéséről jegyzőkönyv készül, és ezt követően az összegek
a Gyülekezet bankszámlájára kerülnek, és a kitűzött céloknak megfelelően kerülnek
felhasználásra.
Az intézményesülés (hitéleti, oktatási, kulturális, szociális stb.) a vallásszabadság
szerves részét képezi, nem pedig „pénzügyi, gazdasági hatalom létrehozását”.
Ez a folyamat egy eddig intézményekkel nem rendelkező egyház esetében természetszerűen
mindig szembeszökőbb, mint egy intézményekkel már régóta rendelkező egyháznál.
Önfenntartó egyház
A valótlanságoktól hemzsegő „barna könyv” (Bartus László könyve) ürügy is. A
Hit Gyülekezete elleni hangulatkeltéssel az önfenntartó egyház modelljét kívánják
besározni. A Hit Gyülekezete ugyanis élő példája annak, hogy Magyarországon egy
felekezet a hívők támogatásából, önfenntartó módon is érvényesülni, növekedni
tud. Egy polgári társadalomban inkább örülni kellene annak, hogy egy felekezet nem az
adófizetők terheinek növelésére, nem az államkasszára, hanem hívei önkéntes
szerepvállalására építi fennmaradását.