Példátlan esetre került sor Belgiumban: rövid hallgatás után megszólalt a
Coca-Cola cég vezetője, és bocsánatot kért a fogyasztóktól azért, mert - eddig
tisztázatlan okokból - rosszullétet, megbetegedést okoztak a cég üdítőitalai. A
francia és flamand nyelvű egészoldalas hirdetés nem hatotta meg az illetékeseket, továbbra
sem engedélyezik az italok forgalmazását, mivel a megbetegedésekre adott magyarázatok
nem győzték meg az egészségügyi hatóságokat.
A 113 éve sikeresen működő, a szénsavas üdítőitalok piacának felét uraló
amerikai Coca-Cola Co. nehéz napokat él át. A dioxinbotrány miatt már épp eléggé
ideges unió-polgárok (és bürokraták) már nemcsak húst nem ehetnek, hanem Coca-Colát
sem ihatnak - legalábbis egy ideig.
Az eddigi vizsgálatok szerint a megbetegedéseket azok az üdítőitalok okozták,
amelyeket a Coca-Cola Co. belgiumi és franciaországi gyárában palackoztak.
Antwerpenben az üveges palackozásnál nem megfelelő minőségű szén-dioxidot
adagoltak a koncentrátumhoz, bár ezt a gáz svéd szállítója cáfolta. A dunkerque-i
gyárban dobozolt italok azoktól a szállító raklapoktól szennyeződhettek, amelyeket
gombaölő szerrel kezeltek. Csak ebből a két üzemből származó italokra vonatkoznak
a tiltó rendelkezések.
A Coca-Cola Co. vizsgálatai szerint semmilyen egészségre ártalmas anyag jelenléte nem
mutatható ki, de a furcsa íz és szag okozhatták azokat a panaszokat, amelyekről a
belga fogyasztók beszámoltak. A belga egészségügyi hatóságok ugyanakkor nem akarnak
könnyelműnek látszani, hisz alig egy hónapja okozott botrányt a rákot okozó dioxin
állati takarmányokban való felhasználása.
Az ilyen botrányok komoly károkat tudnak okozni egy-egy cégnek. Nem véletlen, hogy üzleti
etika és public relations szakértőkre hallgatva maga a Coca-Cola Co. elnöke, Doug
Ivester szólt a fogyasztókhoz fizetett hirdetések formájában. Bocsánatot kért a
Coca-Cola ivóktól minden kellemetlenségért, igyekezett megnyugtatni a közvéleményt
és helyreállítani a termékeik iránti bizalmat. „A cég eddigi sikerének az alapja
az a bizalom, amellyel a fogyasztók vannak az általunk nyújtott minőséggel
kapcsolatban. Ez a bizalom számunkra szent dolog” - nyilatkozta az elnök. A
bizalomra szükség is van, mivel az ázsiai, orosz és latin-amerikai válság a Coca-Colát
is érzékenyen érintette: múlt évben a nyereségük 14 százalékkal esett vissza, és
az idei év első negyedévi adatai is további nyereségcsökkenést mutatnak.