A 90-es években az időskorú népesség problémáit a különböző nemzetközi
szervezetek, de legfőképpen az ENSZ fokozott mértékben felvállalta, és az 1999-es évet
az Idősek Nemzetközi Évének nyilvánította. Napjaink világméretű demográfiai változásait
nemcsak az élveszületések számának növekedése, hanem a várható élettartam
meghosszabbodása is előidézi. A fejlett országok lélekszámának összetételét különösen
az utóbbi tényező befolyásolja, s így egyre több szinten foglalkoznak a 60 év
felettiek társadalmi helyzetével.
Hazánkban is fogy és öregszik a népesség, és adatok sokasága bizonyítja, hogy a
nyugdíjasok helyzete sem társadalmi, sem egészségügyi-mentális, sem anyagi szempontból
nem megfelelő. Felbomlanak a tradicionális kisközösségek, a családok sok szempontból
szétesőben vannak, a fiatalabb generációk pedig egyre kevésbé válnak alkalmassá
arra, hogy az idősebb nemzedékek támaszaivá váljanak. Mindez nagymértékben hozzájárul
ahhoz, hogy egyre nagyobb szerep hárul a szociális ellátó rendszer különböző intézményeire,
illetve a különféle civil szervezetekre.
A szociális munka egyik kiemelkedő területe az idősgondozás. Nálunk, mint a hazai
szociális ellátó rendszer egészére, úgy erre a területre is rányomja bélyegét a
megfelelő szakmai és anyagi feltételek hiánya. Éppen ezért volt jelentősége annak
a felmérésnek, amelyet az idősellátás magyarországi helyzetéről végeztek az elmúlt
években brit módszerekkel. A British Council 1995-ben indította el „Szociális ellátások
normái Magyarországon” elnevezésű projektjét az idősgondozás területén tevékenykedő
különböző hazai intézmények és szakemberek bevonásával. A héten mutatták be a
brit nagykövetségen a többéves munka eredményeit összefoglaló, elsősorban szakmai
használatra szánt könyvet Idősellátás Magyarországon címmel.
A népjóléti projekt célja a hazai idősgondozás rendszerének fejlesztése volt a
brit tapasztalatok felhasználásával. A felmérést végző szakemberek a következő négy
helyre összpontosítottak: Eger, Debrecen, Budapest III. és XIII. kerület. Ezeken a
helyeken felmérték az idősgondozás helyzetét, külön figyelmet szentelve annak, hogy
milyen írott vagy íratlan normák alapján működnek - illetve kellene működniük
- az egyes intézményeknek (itt főként bentlakásos otthonokról volt szó). Ennek
alapján a szakemberek részéről többek között olyan észrevételek fogalmazódtak
meg, mint a megfelelő adatvédelem hiánya vagy az idős emberek társadalmi integrációjának
elégtelensége. Az egyénre szabott szolgáltatás, illetve a gondozottak véleményének
figyelembevétele ugyanúgy szükséges a jó ellátáshoz, mint az intézményben dolgozók
szaktudásának gondozása, vagy az idős gondozottak egyéni elhelyezése és barátságosabb
lakókörnyezetük kialakítása. Az otthoni szakápolás kiterjesztésére tett javaslat
mellett további ajánlások fogalmazódtak meg a szakminisztérium felé. Többek között
differenciált intézményekre - ápoló-gondozó részlegekre, alkoholistákat kezelő
otthonokra - van szükség, hogy a szociális idősotthon profiljának megfelelően
tudjon működni, és ne váljon elfekvővé vagy a bentlakásos otthonok problémahalmazává.