Vlagyimir Zsirinovszkij vereségével zárult a kormányzóválasztás az Ukrajnával
határos, negyed magyarországnyi területű, megközelítőleg 1,4 millió lakosú
belgorodi körzetben. Ez ugyan nem a legnagyobb orosz tartomány, kormányzóválasztása
mégis magára vonta a média és a társadalom figyelmét. Elsősorban azért, mert részt
vett benne az Orosz Liberális Demokrata Párt vezetője, akinek már a puszta fellépése
is elég, hogy emlékezetessé tegyen egy eseményt.
Vlagyimir Zsirinovszkij szónokol a dumában. Nem sikerült a Lebegy-stratégia
Fotó: Kommerszant
Itt is meglehetősen radikálisan kezdett: először is kijelentette, hogy a jelenlegi
kormányzót, Jevgenyij Szavcsenkót le kell csukni, ugyanis szerinte „ő a helyi bűnbanda
vezére, aki már évek óta kifosztja népét”. Az ilyen jellegű kijelentések nem túl
meglepőek Zsirinovszkij szájából, ezzel egyidejűleg azonban mind szélesebb körben
beszélnek a pártvezér alvilági kapcsolatairól is. Az utóbbi pár évben hat közvetlen
munkatársát veszítette el ilyesfajta csoportokkal való nézeteltérések miatt. A választás
napján Zsirinovszkij botrányt rendezett, azt hangoztatva, hogy Szavcsenko pszichológiai
nyomást gyakorol választóira, az eredmény kihirdetésekor pedig kijelentette, hogy az
hamis. (Ezt egyelőre kellő bizonyíték hiányában sem alátámasztani, sem cáfolni
nem sikerült.)
A győzelmi pálmát végül is Szavcsenko vitte el, Zsirinovszkijnak pedig csak a
harmadik hely jutott, annak ellenére, hogy az egyik választókörzetben a szavazatok
negyven százalékát mondhatta magáénak. Érdemes megemlíteni, hogy Zsirinovszkij már
két ízben szállt ringbe az elnöki szék megszerzéséért, és többször próbált
bejutni a kormányba. Míg azonban ezek a kísérletei nem egyeztek a Kreml érdekeivel,
addig a belgorodi választás kimondottan hasznára válhatott volna Jelcinnek. Ez a körzet
a Kommunista Párt egyik bázisa az úgynevezett „vörös övezetben”. Nem is csoda,
hogy bár Szavcsenko kormányzó nem kommunista, mégis a választási kampányban olyan
baloldali politikusok siettek a segítségére, mint Nyikolaj Rizskov.
Ha Zsirinovszkij győzött volna, azt a Kreml harmadik legnagyobb diadalaként könyvelhette
volna el (az elnök elleni vádemelés bukása és Sztyepasin miniszterelnökké válása
után). Az utóbbi időben a liberális demokrata párt vezetője antikommunista szerepben
lépett fel, és minden adandó alkalommal felhívást intézett a kommunista pártok működésének
betiltására. Amennyiben sikerült volna elnyernie a kormányzói posztot, saját körzetében
minden bizonnyal megtette volna ezt, komoly rést ütve így a „vörös övezetben”.
Hasonlóan fontos az is, hogy a Kreml és az Független Államok Közösségének elnöksége
közötti küzdelmet az utóbbi javára döntötte volna el Zsirinovszkij győzelme. A pártvezér
Jelcin embere: erről tanúskodik mind magának, mind pártjának egész tevékenysége.
A belgorodi választásban volt még egy érdekes momentum: a választás és a törvényhozás
kapcsolata. A május 30-i kormányzóválasztás előrehozott volt, azonban ezt lényegében
semmi nem indokolta. Az idő előtti választás ötletével maga Szavcsenko kormányzó lépett
elő. Az Alkotmányra hivatkozva a Legfelsőbb Bíróság legalábbis nem talált kellő
alapot és törvényes módot az idő előtti választásra. Ennek ellenére kis idő múltán
a Legfelsőbb Bíróság elnöksége ugyanazokra a jogszabályokra hivatkozva végül mégiscsak
jogszerűnek ítélte az időpontot. Elgondolkodtató, hogy vajon az orosz törvények
olyanok, hogy innen is, onnan is lehet értelmezni őket, vagy pedig maguk a bírák részrehajlóak
bizonyos politikai érdekek miatt? Akár így áll a dolog, akár úgy, ahogyan azt a
megfigyelők rögtön észrevették, a Legfelsőbb Bíróság döntése szolgáltatott
olyan precedenst, amelyre Jurij Luzskovnak rendkívül nagy szüksége van.
Mint ismeretes, a moszkvai városi duma hozott egy döntést az előrehozott polgármester-választásról,
és annak a duma-képviselők választásával való egyidejű megrendezéséről. Ezt a döntést
mind politikai, mind újságírói körökben úgy ítélik meg, mint Luzskov kísérletét,
hogy biztosítani tudja a maga számára a polgármesteri széket arra az esetre, ha az
elnökválasztáson vereséget szenvedne. Azonban ami a belgorodi kormányzónak sikerült,
az nem biztos, hogy a moszkvai polgármesternek is menni fog. Ehhez ő már túlságosan
fontos személy. Az ilyeneknek pedig, mint tudjuk, komoly ellenfelei is vannak.