A második helyről rajtoló M. Schumacher magabiztos rajt-cél győzelmet aratott a
Monacói Nagydíjon, így az osztrák Niki Laudát megelőzve a Ferrari történetének
legeredményesebb versenyzője lett 16 győzelemmel.
A kevés előzést hozó futamon - amelyen mindössze nyolc autó ért célba - az
olasz istálló örömét teljessé téve Schumacher csapattársa, a szintén Ferrarival
versenyző ír Edde Irvine lett a második. A dobogó legalsó fokát az edzéselső finn
Mika Häkkinen foglalhatta el, aki ezzel a vb-összesítésben is a harmadik helyen áll.
Schumacher - a Monte Carlóban igen ritkának számító balesetmentes rajt során -
mindjárt az elején Häkkinen elé vágott, majd fokozatosan növelte előnyét, és
ennek következtében a 32. körben már 20 másodperccel volt Häkkinen előtt, akit
Irvine szorongatott hátulról. Irvine időközben a finn világbajnok elé került.
Hat körrel a verseny vége előtt kiesett az ötödik helyen autózó Barichello
(Stewart), így Schumacher - Irvine - Häkkinen - Frentzen - Fisichella - Wurz
lett a végső sorrend. A tiszteletkörben együtt guruló két Ferrarit óriási ünneplés
köszöntötte, az interjúk során Michael Schumacher és Jean Todt csapatfőnök is kitörő
örömmel nyilatkoztak. Mika Häkkinen meglehetősen csalódott arckifejezéssel vette át
a harmadik helyért járó trófeát a monacói hercegtől. Frentzen (Jordan-Honda) tartósan
jó teljesítményére jellemző, hogy az egyéni világbajnokságban már csak egy
ponttal van lemaradva a harmadik Häkkinentől. A Benetton-csapat mindkét autója
pontszerző helyen fejezte be a versenyt.
Az idény első negyede után szertefoszlani látszik a sokat emlegetett McLaren-Mercedes
fölény. A vezetők bajnokságát Schumacher és Irvine vezetik 26, illetve 18 ponttal,
őket követi csak Häkkinen (14 pont), Coulthard pedig a hetedik helyen áll. A konstruktőrök
között a Ferrari több mint kétszer annyi pontot szerzett (44-20). A Ferrarik sokkal
megbízhatóbbak is: az imolai verseny kivételével mindig mindketten célba értek, ezt
a McLaren-csapat idén még egyszer sem tudta produkálni, sőt az ausztrál futamot egyikük
sem fejezte be.
Michael Schumacher hétfői nyilatkozatában már megemlítette Häkkinen esélyeit. Mint
elmondta, a következő néhány versenyen a McLaren feltámadása várható, egészen nyár
végéig, amikor ismét a Ferrarinak kedvező technikás pályák kerülnek sorra. Éppen
ezért örül az eddig felhalmozott jelentős pontszámelőnyének. Az izgalmak tehát
folytatódnak, és ne felejtsük, az idény nagy része még hátra van.
A világbajnokság állása:
1. Schumacher |
26 pont |
2. Irvine |
18 pont |
3. Häkkinen |
14 pont |
4. Frentzen |
13 pont |