Az olasz SSC Lazio csapata nyerte az utolsó KEK-döntőt, miután 2-1-re legyőzte
a spanyol Real Mallorca csapatát, így az idei második nemzetközi kupát is olasz
csapat nyerte (a harmadikat, a legnagyobbat már biztosan nem, hiszen a BL-döntőben a
Bayern mérkőzik a Manchesterrel jövő szerdán).
Dejan Stankovic elfejeli a labdát Gustav Siviero, a Real Mallorca spanyol csapat játékosa
elől Fotó: MTI
A 7. percben Nesta a félpályáról hosszan a mallorcai kapu elé ívelt, és a nagy
lendülettel érkező Vieri a bal sarokba fejelt a kapujából kint álló Roa felett (1-0).
Négy perccel később jött az egyenlítés. Soler indította Sztankovicsot a bal
oldalon, aki remekül adott középre, és az érkező Dani öt méterről a kapu közepébe
paszszolt (1-1). A 82. percben egy kapu előtti kavarodás után Nedved 18 méterről,
jobbal kilőtte a mallorcai kapu hosszúsarkát (2-1).
A mérkőzés után mindkét nemzet sajtója saját csapatát dicsőítette.
„A labdarúgás játék, és játéknak is kell tekinteni. Nem mindig a jobb csapat győz,
és egy mérkőzés megnyeréséhez nem elég jobbnak lenni az ellenfélnél. A Mallorca
jobban játszott, mint a Lazio. A spanyol csapat példát mutatott összjátékból, harci
kedvből” - írta az As értékelő cikke.
A másik sportlap, a Marca cikkének címe szerint: „A Mallorca úgy játszott, mint egy
bajnokcsapat, óriási mérkőzést produkált, melynek során sakkban tartotta a Laziót,
és csak balszerencséje miatt nem szerezte meg a kupát.”
„A véletlen, vagyis a labdarúgás ellenőrizhetetlen összetevője vetett véget a
Mallorca csodálatos európai kalandjának - fogalmazott a mérkőzéssel kapcsolatban
az El País. - A Mallorca, ez a gyorsan és kevés pénzen toborzott csapat lejáratta
luxusellenfelét, amely - más olasz csapatokhoz hasonlóan - csillagászati fizetéseiről
híres, de megvetendő stílusban játszik.”
„A sors kegyetlen volt a Mallorcához. A Lazio úgy nyerte meg első Európa-kupáját,
hogy nem rendelkezik az igazi bajnokok nagyszerűségével - értékelte a római csapat
játékát az El Mundo. - Az, ami a 81. percig (a Lazio második góljáig) történt,
aranybetűkkel írható bele a Mallorca csapatának történetébe. Nedved gólja után
aztán befejeződött a mérkőzés.” Dicshimnuszokat zengett az olasz sportsajtó is,
ám ők a Lazióról.
A kommentárok szerint megérdemelten, kemény küzdelemben győzött a Lazio, amely „történelmi
vállalkozást vitt véghez” a számára első európai trófea megszerzésével. Szerényen
csak „Európa oroszlánjának” nevezik Vierit, az első gól szerzőjét.
A La Gazzetta dello Sport szerint „Európában Olaszország az úr! A KEK utolsó kiadása
egy történelmi igazságtalanságot orvosol, és olyan közönséget és vezetést
jutalmaz, amely egészséges farkasétvággyal járul a labdarúgás isteneinek terített
asztalához.” A lap szerint „a Mallorca elleni 2-1-es győzelem a technikai és erkölcsi
képességek remekműve”.
„A Lazio már hetekkel ezelőtt túljutott teljesítőképességének csúcspontján, de
landolása sima és diadalmas volt” - írta a La Gazzetta, amely szerint Eriksson a
legkockázatosabb összetétellel, „a bátorság üzenetével” lépett a pályára
Birminghamben, s a diadal jó hajtóerő lesz a bajnoki babérokért a Milannal megvívandó
mérkőzéshez is.
„Vieri és Nedved ajtót nyitott a történelemre” - harsogta főcímében a
Corriere dello Sport, amely szerint „ezen az éjszakán megszületett az a csillag,
amely eddig hiányzott. Ez egy olyan üzenet, amely a világ négy sarkában visszhangozni
fog - egészen addig, amíg ki nem huny a ma este végzetesen újrakezdődő bajnokság
szobáiban. A Lazio első nemzetközi győzelme mindenesetre olyan út előtt nyitott
kaput, amelyről nincs visszatérés” - vélte a lap.
Cragnotti, a Lazio elnöke már látja lelki szemei előtt, amint Eriksson edző elvezeti
a csapatot a Bajnokok Ligája meghódítására is. Ezt az álmot az edző sem tagadja meg
magától, de bevallja, hogy „nagyon-nagyon hosszú még az oda vezető út”.
A kupagyőzelem tisztán 31 milliárd lírát (4 milliárd forintot) hozott a Laziónak,
amely győzelem esetére minimum 3 milliárd líra honoráriumot garantált a játékosoknak
és az edzőknek. A pénzt egy belső egyezség alapján osztják szét egymás között,
de legalább 250 millió líra (32,5 millió forint) jár annak, aki játszott.
A klubvezetés a dupla vagy semmi sikeresnek bizonyult elvét alkalmazta: vereség esetén
egyetlen fillért sem kaptak volna, a döntőbe jutás ellenére sem.
Ahogyan az 1961-es első döntőt, úgy a legutolsót is olasz csapat nyerte a Kupagyőztesek
Európa Kupájában. A tornát ugyan soha többé nem rendezik meg, a kupa szerető kezek
tulajdonába került.
„Amennyire könnyű volt a szimpátiát Hector Cúper, a Mallorca edzője által összegyűjtött
alig ismert, kevésbé tapasztalt játékosok felé irányítani, annyira nehéz volt a
Laziónak, a világ legtöbb pénzért összeszedett csapatának megnyerni a szurkolókat”
- írta a brit lap.
Az angol kommentátorok azonban leginkább a Mallorca csatárának, Daninak a játékára
összpontosítottak, aki a szigetországba készül átigazolni. Egyhangúlag állapították
meg, hogy akár a Sheffield Wendesday-nek, akár a Chelsea-nek sikerül megszereznie a
spanyol játékost, Dani kivételes technikájával, labdakezelésével az angol Premier
Liga bármely nagycsapatában megállja a helyét.