A XX. századi nemzetközi pünkösdi-karizmatikus mozgalom áttekintésének egyik
nehézsége, hogy a különböző országokban kialakult megújulási hullámokat nem
mindenhol adminisztrálták a résztvevők és szakemberek, illetve a mozgalmat elutasító,
ellenséges környezet ezt nem tette lehetségessé a számos helyen illegalitásban működő
irányzatok számára. Az alábbiakban a magát korlátozás nélkül, látványosan
reprezentáló észak-amerikai pünkösdizmus fókuszából tekintjük át, a teljesség
igénye nélkül, e megújulási mozgalom főbb áramlatait.
Az észak-amerikai pünkösdizmus atyjának Charles F. Parhamet tartják, akinek, miután
a metodista felekezet vezetőivel konfliktusba került, állítása szerint elege lett „a
szektás felekezetieskedés szűklátókörűségéből”, és ezért örökre hátat
fordított a „felekezeti szellemnek”. 1900-ban Kansas állam Topeka nevű városában
vezetett bibliaiskolát, ahol szorgalmasan kutatták a Szentlélek-keresztség bibliai
bizonyítékait. Az Apostolok cselekedetei könyvének tanulmányozása nyomán Parhamék
arra a következtetésre jutottak, hogy - az Írások szerint - aki Szentlélek-keresztségben
részesült, más nyelveken kezdett szólni. Beszámolója szerint hallgatói közül egy
hölgy részesült először Szentlélek-keresztségben, aki kínai nyelven szólalt meg.
A következő évben nyerte el a Szentlélek-keresztséget más lelkésztársaival együtt
maga Parham is.
A pünkösdi megtapasztalás terjedésének hatására újságírók, nyelvészprofesszorok,
tolmácsok tanulmányozták a jelenséget, akik arról győződtek meg, hogy az iskola
hallgatói a világ létező nyelvein beszélnek. A korabeli újságok szalagcímekben
hirdették: „Pünkösd! Eljött pünkösd!” Charles Parham ezután számos meghívást
kapott különböző amerikai keresztény közösségektől, ahol igehirdetéseiben bátran
hirdette, hogy a Szentlélek-keresztség bizonyítéka a nyelvekenszólás (glosszolália).
A prédikátor rendszeresen imádkozott a betegekért is, korabeli beszámolók alapján
számos csoda kísérte működését. A modern pünkösdizmus atyja szilárdan hitt abban
is, hogy „Krisztus második eljövetelekor az Egyház ugyanolyan erő birtokában lesz,
mint az apostolok idején az első időszakban”.
Meggyőződése miatt a lelkész egész életében alantas támadások kereszttüzében állt.
Vallásos ellenségei homoszexualitással vádolták, amit a sajtón és a „suttogó
propagandán” keresztül az egész országban elterjesztettek róla. Természetesen később
kiderült, hogy a vádak rosszindulatú kitalációk voltak csupán. Parham szolgálatának
kiterjedését így sem lehetett megakadályozni. Életrajzírói szerint 1929-ig kétmillió
embert nyert meg a modern pünkösdi mozgalom számára.
Az új mozgalom „katalizátorának” egy fekete lelkészt, William J. Seymourt tartják
a pünkösdizmus szakértői, akire nagy hatást gyakorolt Charles Parham tevékenysége.
Seymour a Los Angeles-i Azusa utcai ébredés vezetője volt, ahol 1906-tól tömeges méretekben
töltekeztek be az emberek Szentlélekkel. A Los Angelesben történt szellemi
megtapasztalások hírére az Egyesült Államokból és a világ különböző országaiból
misszionáriusok keresték fel az Azusa utcában működő közösséget, hogy Szentlélek-keresztségben
részesülhessenek. Ennek következtében a pünkösdi mozgalom rövid időn belül világméretűvé
vált. Akkoriban az amerikai kereszténységet is megosztotta a rasszizmus, a faji
gondolkodás. Az Azusa utcai pünkösdi élmény azért is forradalminak számított, mert
különböző etnikai háttérrel rendelkező hívőket bőrszínre, fajra való tekintet
nélkül hozott egységbe.
A II. világháború előtti pünkösdi mozgalom egyik tekintélyes képviselője Parham
egyik tanítványa, Fred Bosworth lelkész volt, aki a hitből való gyógyulás teológiáját
részletesen kifejtette magyarul is megjelent könyvében (Krisztus, a gyógyító).
Bosworth már a 20-as években rádión keresztül hirdette az Egyesült Államokban több
százezres hallgatóságának, hogy Krisztus engesztelő áldozatának része az ember
testének megváltása is, vagyis a betegségből való gyógyulás.
1906-tól egészen 1932-ig a pünkösdi üzenet dinamikusan terjedt az egész világon. A
szemtanúk számos csodát jegyeztek fel. Milliók élték át a Szentlélek-keresztséget
nyelvekenszólás által. Nagy-Britanniában, Dél-Afrikában, Európában és másutt a pünkösdi
élmény számos központja jött létre, ahol misszionáriusokat képeztek és küldtek
ki, hogy a pünkösdi megtapasztalás alapján a Szellem ajándékait elfogadó hívőkből
keresztény csoportokat, gyülekezeteket hozzanak létre.
A pünkösdi tűz európai elterjedése Thomas Ball Barratt norvég származású prédikátornak
köszönhető, aki Amerikában hallott az Azusa utcai eseményekről. Bár személyesen
nem járt ott, már Szentlélekkel betöltekezve tért haza oslói gyülekezetébe,
ahonnan kiindulva Európa többi részén is elterjedt a pünkösdi üzenet, különösen
erőteljesen Angliában és Észak-Európában. Külön is meg kell említeni az első évtizedekben
igen dinamikusan fejlődő svéd pünkösdizmust, Lewi Pethrus vezetésével. Stockholmi
gyülekezete, a Philadelphia Gyülekezet Európában a misszionálás és a rádiós
evangelizálás úttörője volt. Ebben az időszakban jelent meg a pünkösdizmus
Magyarországon is, ahol stílszerűen a Viharsarokból kiindulva terjedt erőteljesen. A
békéscsabai Esti Újság már 1913 márciusában hírt adott egy helyi közösség működéséről.
A magyarországi munka élvonalában működők között meg kell említeni Mihók Imre és
Rároha Dezső nevét.
A korabeli beszámolók szerint Európában Smith Wigglesworth angol prédikátor szolgálatát
kísérték tömeges megtérések, csodák és jelek. Wigglesworth nemcsak a betegségekkel,
hanem a démonokkal szemben is felvette a harcot. Az angol prédikátor nagyobb hangsúlyt
helyezett a démonok kiűzésére, mint amerikai kollégái.
A XX. századi pünkösdi mozgalomnak a nyelvekenszólás mellett az isteni gyógyítás
is alapja lett. A hagyományos, klasszikus független pünkösdi gyülekezetek 1907 és
1932 között jöttek létre a világ különböző pontjain. Természetesen a mozgalom
szinte minden oldalról össztűz alatt állt. Különösen a fasizálódó európai országokban
voltak célpontjai hecc- és sajtókampányoknak, és szenvedtek fizikai üldöztetést állami
hatóságok részéről is. A különböző keresztény irányzatok - így katolikusok,
protestánsok, fundamentalisták - a pünkösdizmust mint társadalomra veszélyes,
destruktív tévelygést, vallási fanatizmust utasították el. Az első pünkösdi
nemzedék szolgáltatott is alapot kritikákra. A mozgalom számos, főleg doktrinális
gyengeséggel rendelkezett. A pünkösdizmusnak a kezdetek óta különösen szembetűnő
sajátossága volt szakadásra való hajlama, önmagával való viszálykodása.
Áttörnek a felekezeti határok
A II. világháború után két típusú világméretű keresztény megújulás indult el.
Az evangéliumi ébredés leghatásosabb képviselője Billy Graham amerikai baptista lelkész
volt, aki százezreket vonzó evangelizáló öszszejövetelein elsősorban a megtérés,
újjászületés szükségességét hirdette hatékonyan. A második megújulási hullám
a pünkösdi mozgalom hatására indult el, amelynek legismertebb képviselői ebben az időszakban
William Branham, Oral Roberts és Kathryn Kuhlman prédikátorok voltak. 1947 és 1958 között
úgynevezett gyógyító evangélisták járták keresztül-kasul az Egyesült Államokat.
Ez idő alatt a pünkösdi mozgalom olyan nagy növekedésen ment keresztül, hogy áttört
bizonyos felekezeti, szociális, gazdasági határokat. A szakemberek a II. világháború
utáni „gyógyító ébredést” tartják a karizmatikus megújulás szülőatyjának.
Ennek az időszaknak meghatározó alakja William Branham prédikátor volt, akit elmondása
szerint 1946-ban egy angyal látogatott meg, és ezután hirtelen a pünkösdi mozgalom
vezető alakja lett. Összejövetelein számos rendkívüli csoda történt, melyek nagy
nyilvánosságot kaptak a sajtóban. Neve az Egyesült Államokban 1951-ben lett országosan
ismert, amikor egy mozgássérült kongresszusi tag Branham imájának hatására felállt
a tolószékből és meggyógyult. Az evangélista szolgálatának eredményeként a pünkösdi
mozgalom robbanásszerű növekedésen ment keresztül.
Oral Roberts 1947-ben indította el ökumenikus gyógyító szolgálatát. Hordozható sátorral
járta be az Egyesült Államokat. Ő volt az első, aki 1955-től kezdődően televízió-műsorán
keresztül is hirdette a pünkösd és a gyógyítás üzenetét. Tevékenysége minden
felekezethez tartozó embert vonzott, döntő szerepet játszott a karizmatikus mozgalom
megindításában. Oral Roberts alapította az első nagy karizmatikus intézményeket
Tulsában (egyetemet, kórházat stb.).
Kathryn Kuhlman szolgálata szintén 1946-ban kezdődött. Személye része volt az 50-es
évek végén és a 60-as években kibontakozó karizmatikus mozgalomnak. A Time magazin
Kuhlmant „a lourdes-i jelenség egyszemélyes amerikai képviselőjének” titulálta.
Szolgálata nagy hatást gyakorolt a katolikus és protestáns karizmatikus mozgalom elindítóira.
A 60-as évektől egyre inkább terjedt a keresztény világban az a meggyőződés a
megszűnési elmélettel szemben (e teológiai nézet szerint a természetfeletti jelek és
csodák csak az apostoli kort jellemezték, később azonban megszűntek az egyházban),
hogy az újszövetségi karizmatikus ajándékok ma is működnek. Egyre több pap, lelkész
és laikus kérte imáiban Jézus Krisztust, hogy keresztelje meg Szentlélekkel. A 60-as
évek közepétől a karizmatikus mozgalom dinamikus növekedésnek indult. 1988-ra 354
millió követőjét tartották számon a szakemberek világszerte. A mozgalom különböző
irányzatokat foglal magában. Az egyik a karizmatikus megújulási mozgalom. Ide a
felekezeteikben maradt, de a Szentlélek-keresztséget elfogadó hívőket sorolják. Az
irányzat képviselői a karizmatikus megtapasztalás mellett a felekezeti tradíciókat
is tiszteletben tartják. Álláspontjuk szerint a felekezeteket a karizmatikus
megtapasztalással és az ajándékok működésével meg lehet újítani.
Az irányzaton belül a legnépesebb táborral a katolikus karizmatikusok rendelkeznek.
Felfogásuk szerint felekezetük szakramentumain keresztül is gyógyulások, csodák történhetnek.
A katolikus karizmatikus mozgalom képviselői jelentős történelmi örökségre is
hivatkoznak, állításuk szerint egyházukban sohasem szűnt meg a karizmák működése.
Mindenkor éltek olyan egyházi személyek, akiknek személyes kapcsolatuk volt a Szentlélekkel,
és rendelkeztek karizmákkal. Sokan azt is a mozgalom hatásának tulajdonítják, hogy a
II. Vatikáni Zsinat újrafogalmazta az „utolsó kenetről” szóló imát. A mostani
hivatalos szöveg nem a halálra való felkészülésre koncentrál, hanem a gyógyulásra.
A mozgalom hatására a katolikus egyházban a démonológia és az ezzel kapcsolatos
hivatalos tanítás is megújult. Általában katolikus körökben a mai modern világban
démonok működésével többen számolnak, mint a protestáns világban. A mozgalmat
ugyanakkor rendszeresen kritika éri konzervatív katolikus, valamint pünkösdi-evangéliumi
oldalról egyaránt. Az utóbbiak főleg a kinyilatkoztatott igazsággal össze nem
egyeztethető felekezeti tradíció megtartása miatt fogalmaznak meg velük szemben súlyos
kifogásokat. Az evangéliumiak a katolikus karizmatikus mozgalomban a pápaság eszközét
látják, amivel a klérus szerintük kísérletet tesz a független pünkösdi mozgalom háttérbe
szorítására és megosztására, valamint felmorzsolására.
Az anglikán karizmatikus mozgalom jeles képviselőjének, Dennis Bennettnek könyvei
magyar nyelven is megjelentek (Nem részegek ezek; A Szentlélek és te). Jelentős befolyást
gyakorolt ezek által a magyar karizmatikus mozgalomra a hetvenes években.
A magyar karizmatikus mozgalom a hatvanas és a hetvenes években indult el. A hetvenes évekig
főleg protestáns közösségekben (református, baptista, szabadkeresztény, nazarénus)
terjedt a Szentlélek-keresztség. A hetvenes évek közepén indult útnak a magyar
katolikus karizmatikus mozgalom, amely napjainkra sokkal nagyobb befolyásra tett szert,
mint a protestáns karizmatikusok.
Egy másik karizmatikus irányzat az úgynevezett hit-mozgalom, amit ige-mozgalomnak is
definiálnak. Ez az irányzat az Ige fundamentalista követését az evangelizálással,
valamint a Szentlélek ajándékaival kombinálta. A mozgalom atyjának Kenneth Hagint
fogadják el, akinek teológiáját - elemzői szerint - az evangéliumi ortodoxia,
bibliai fundamentalizmus és a metafizikai gondolkodásmód jellemzi. A mozgalom nagy
hangsúlyt helyezett a pozitív gondolkodásra és megvallásra. Emiatt számos kritikusa
az irányzatot minden valóságos alap nélkül a New Age-dzsel, az okkultizmussal hozta
kapcsolatba. Kenneth Hagin befolyása a nyolcvanas években az egész világra kiterjedt,
magyar nyelven is számos könyve jelent meg.
A Vineyard-mozgalom a nyolcvanas években ért el jelentős növekedést. A „harmadik
hullámnak” is nevezett karizmatikus irányzat nem azonosult a pünkösdi mozgalommal. A
karizmák közül főleg az isteni gyógyító erőre tette a hangsúlyt. Vezetőjének,
az 1997-ben elhunyt John Wimbernek az Erőevangelizáció (Power evangelization) című könyve
szintén nagy hatást gyakorolt a pneumatikus megújulásra.
A karizmatikus mozgalom legdinamikusabban növekvő irányzatai a független karizmatikus
gyülekezetek, amelyek különböző szövetségekbe tömörültek. Ilyen volt például a
hetvenes években a „tanítványsági mozgalom”, amely olyan kiváló bibliatanítókkal
gazdagította a karizmatikus mozgalmat, mint például Derek Prince, Don Basham. Ez az irányzat
nagy hangsúlyt helyezett az Isten dicséretére, a keresztény alaptanítások elsajátítására,
a bibliai gyülekezeti struktúra kialakítására, emellett a pünkösdi mozgalomnak a
Szentlélek kilenc karizmájáról (nyelvekenszólás, nyelvek magyarázása, prófétálás,
tudomány beszéde, bölcsesség beszéde, szellemek megítélése, gyógyítás ajándékai,
hit ajándéka, csodatevő erők ajándéka) való felfogását is magáévá tette.
Ahogy Gutenberg találmányán a Bibliát nyomtatták ki először, a huszadik században
is a technikai vívmányok megjelenésével szinte egy időben jelentkezett az igény,
hogy ezeket is felhasználják az evangélium üzenetének terjesztésére. Azt lehet
mondani, hogy a pünkösdi-karizmatikus mozgalmak élen jártak az új lehetőségek kiaknázásában.
Az Egyesült Államokban F. F. Bosworth volt a rádiós evangelizálás úttörője, ami
pedig Isten munkájának képi megörökítését illeti, Oral Roberts gyógyító összejöveteleit
vették először filmre, illetve sugározták televízión keresztül. Az amerikai vallási
életnek azóta is fontos eleme a televíziós evangelizálás; a legismertebb prédikátorok
naponta jelentkeznek műsoraikkal, illetve nagy sikerű keresztény televíziós hálózatok
jöttek létre (ilyenek például a Paul Crouch vezette Trinity Broadcast Network vagy Pat
Robertson Christian Broadcasting Network-je). A washingtoni Foreign Policy című folyóirat
adatai szerint az Egyesült Államokban mintegy 200 keresztény televízió- és közel
1500 rádióállomás működik: ezek közül szinte valamennyi úgynevezett „teljes
evangéliumi” (pünkösdi-karizmatikus), illetve helyet ad a keresztény jobboldal képviselőit
szerepeltető programoknak. A legnépszerűbb Pat Robertson „700-ak Klubja” című műsora,
amely naponta mintegy egymillió nézőt ér el. Robertson tévéállomása 90 országban
több mint 40 nyelven sugároz adásokat. James Dobson családvédelmi szervezete 114
millió dolláros éves költségvetéssel 8 rádióprogramot sugároz, köztük a félórás
„Fókuszban a család” címűt, amelyet hetente mintegy ötmillióan hallgatnak.
A kilencvenes években újabb megújulási hullám tört ki a pünkösdi-karizmatikus
mozgalomban. A Szentlélekkel való találkozást szellemi megnyilvánulások mellett számos
fizikai, érzelmi reakció kísérte, mint például nevetés, földre esés, remegés,
eksztatikus megnyilvánulások, valamint érzelmi-szellemi gyógyulások, látomások stb.
Ez a pünkösdi hullám hívők százezreinek kapcsolatát újította meg Istennel. Az
„új hullámnak” nevezett megújulásban különösen Rodney Howard-Browne dél-afrikai
prédikátor, egy torontói karizmatikus gyülekezet, valamint a pensacolai pünkösdi közösség
került reflektorfénybe. Ez a friss hullám a kilencvenes években söpört végig a dél-amerikai,
európai, ázsiai, afrikai, független és felekezeti pünkösdi-karizmatikus gyülekezeteken.
A modern pünkösdizmus a második világháború után látványos növekedést ért el a
világ minden kultúrkörében. Különösen jelentős ázsiai térhódítása okozott
meglepetést. Dél-Koreában a 23 millió keresztény jelentős része pünkösdi-karizmatikus,
közéjük tartozik egy szöuli, a világon a legnépesebb keresztény helyi gyülekezet,
mely közel egymilliós tagsággal rendelkezik. Kínában a pünkösdi-karizmatikus ébredés
létszámát 50 és 100 millió közöttire becsülik, Japánban is jelentős növekedésen
ment keresztül ez az irányzat az elmúlt évtizedekben.
Oroszországban, egyes feljegyzések szerint, a pünkösdi mozgalom az észak-amerikai előtt,
a XIX. század vége felé indult el, amit a kommunista diktatúra szétvert. A Szovjetunió
széthullása után szinte minden orosz és szovjet utódállam jelentős városaiban pünkösdi-karizmatikus
közösségek alakultak. A beszámolók szerint a pravoszláv egyház ellenséges magatartása
dacára látványos növekedési rátát tud felmutatni a mozgalom. A nyolcvanas és a
kilencvenes években a dél-amerikai pünkösdi-karizmatikus mozgalom ugrásszerű növekedése
súlyos fejtörést okozott a Vatikánnak. A pápa az elmúlt években több ízben felszólította
a dél-amerikai katolikusokat, hogy állítsák meg az egyre nagyobb társadalmi-politikai
befolyásra szert tevő pünkösdi-karizmatikusok terjeszkedését a latin világban.
Afrikában az irányzat létszámát 50 millióra becsülik, Reinhard Bonnke német származású
misszionárius szolgálata nyomán 1987 és 1998 között, saját hivatalos adatai
szerint, 12,08 millió ember tért meg és kapcsolódott be a pünkösdi-karizmatikus
mozgalomba. Dr. David B. Barrett Mission Megatrends című tanulmányában a pünkösdi-karizmatikusok
létszámát a világon 1996-ban 479 millió 834 ezerben határozza meg. 2000-re számuk
meghaladja a félmilliárdot, 2025-re a valláskutató előrejelzése szerint már a
kereszténység egyharmada ehhez a mozgalomhoz fog tartozni.
A hetvenes évek végén a magyar alapítású Hit Gyülekezetére elsősorban a független
karizmatikus irányzat, a hit-mozgalom, valamint a kilencvenes években az úgynevezett
„új hullám” gyakorolt jelentős hatást. Közép- és Kelet-Európa legnagyobb
karizmatikus irányzatának szellemi életében központi helyen áll az Isten dicsérete,
a Szentlélek megtapasztalása, Isten Igéjének a követése, valamint az evangelizálás.
A térség múltját tekintve különösen figyelemreméltó ezek mellett a keresztény-zsidó
viszony gyökeres átértékelése a tradicionális felekezetek úgynevezett „helyettesítési”
(szubsztitúciós) teológiájához képest, amely szerint a zsidó nép az Egyház születésekor
véglegesen megszűnt Isten népének lenni,
helyét örökre az Egyház vette át, így az Izraelre vonatkozó próféciák szó
szerinti beteljesedése érvényét vesztette, s ezek allegorikus értelemben az Egyházra
vonatkoznak. Ezzel szemben a Hit Gyülekezete azt hirdeti, hogy a zsidó nép továbbra is
Isten kiválasztott népe, a jövőben újból Isten tervének középpontjába kerül
vissza saját helyreállított államában, Izraelben, és emiatt - valamint az ezekből
fakadó rendkívüli történelmi szenvedései miatt - ma is speciális viszonyulást érdemel.
A pünkösdi-karizmatikus mozgalom továbbra is keresi a zsidó- keresztény
kinyilatkoztatás eredeti szellemi-erkölcsi tartalmát. Napjainkban is jelentős változásokon,
korrekciókon megy keresztül világszerte. Az első pünkösdkor született Egyház
helyreállítását számos karizmatikus vezető olyan fejlődő, ellentmondásoktól sem
mentes folyamatnak értelmezi, amely remélhetőleg a XXI. században megvalósítja végcélját.
A mozgalom továbbra is kritikák, támadások kereszttüzében áll a hagyományos
keresztény világban is.
A kilencvenes évek közepétől ezek a támadások megújulni látszottak, különösen a
mozgalom vallási ellenfelei, az úgynevezett megszűnési elmélet alapján állók részéről.
A valláskutatók szerint a mozgalom tagjait világméretekben sok zaklatás, üldöztetés
éri, sőt közülük többen szenvedtek mártírhalált hitükért, mint más keresztény
irányzatok tagjai. Ennek ellenére a pünkösdi-karizmatikus mozgalom terjeszkedése, növekedése
továbbra is hömpölyög. Naponta körülbelül ötvenezren csatlakoznak hozzájuk. Újabban
számos kívülálló kritikus pozitív képet fest a mozgalom társadalmi befolyásáról
és a globalizálódás folyamatában lévő világban betöltött szerepéről. A
mozgalom gyengeségei ellenére is vitathatatlanul mentes minden feudális vallási kötöttségtől,
a nemzeti kereszténység elfogultságától, sovinizmusától, valamint a - vörös és
barna - diktatúrák bélyegétől.
A hagyományos keresztény világ már nem hagyhatja figyelmen kívül a pünkösdi-karizmatikus
mozgalmat. Kirekesztésük, elutasításuk egyre élesebb társadalmi, politikai, vallási
feszültséget gerjeszt. A történelmi keresztény irányzatok már számos országban kénytelenek
voltak tudomásul venni, és modus vivendit kialakítani az általuk nem kívánt megújulási
mozgalommal. Erre a változásra előbb-utóbb a posztkommunista országokban is sor fog
kerülni, ha számukra valóban Európa a cél.