Csökken a jegybanki alapkamat
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fél százalékponttal csökkenti 1999. június 1-jétől a
jegybanki alapkamatot, amely így évi 16 százalékról 15,5 százalékra csökken. Mérséklődnek
a jegybanki alapkamathoz kötött kamatozású hitelek kamatlábai is. (MTI)
Gyarapodó Julius Meinl
Eddigi legnagyobb mértékű - 26 százalékos - bevételnövekedését könyvelte el
tavaly a Csemege Julius Meinl-Csoport Magyarországon, forgalmuk elérte a 89,9 milliárd
forintot. Az ugrásszerű fejlődést a cég illetékese szerint a kedvezőbbé vált
gazdasági körülmények, a lakosság vásárlóerejének növekedése és a vállalatcsoport
piaci expanziója tette lehetővé. Az 1998-ban 185 üzletet működtető cég 1999-ben
további öt egység beindítását tervezi, többek között a székesfehérvárit. (MTI)
Euró Angliában
Nagy-Britanniának minél hamarabb meg kellene honosítania az eurót. Tony Blair munkáspárti
brit kormányfő azonban éppen előző nap erősítette meg, hogy a következő
parlamenti időszak elejére, várhatóan 2002 közepére kívánja csak kihirdetni a brit
valutauniós tagságról döntő népszavazást. (MTI)
Ukrán háborús kár
Ukrajna legalább 220 millió dolláros exportkiesést lesz kénytelen elkönyvelni 1999
első felében a koszovói válság miatt - közölte az ukrán külkereskedelmi
miniszterhelyettes. Hozzátette: nem csupán Jugoszláviába, de Ausztriába, Bulgáriába
és Magyarországra is kevesebbet tud exportálni a háború miatt. Honcsaruk szerint a
220 millió dolláros kiesésről szóló adat egyelőre csak előrejelzés, a valós kár
bizonyosan ennél is jóval magasabb lesz. (MTI)
USA: rekord deficit
Márciusban rekordösszegű, 19,7 milliárd dolláros havi deficitet mutatott az amerikai
kereskedelmi mérleg - adta közre a washingtoni kereskedelmi minisztérium. A kivitel
szintén emelkedett, jelezve, hogy az ázsiai piacok lassan magukra találnak a válság múltával,
de az export élénkülése sem tudta kiegyenlíteni az évtizedek óta példátlan
fellendülést mutató amerikai gazdaság importétvágyát, amelyet az erőteljes hazai
kereslet gerjeszt. (Reuters)
Camdessus Ázsiáról
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint az újabb pénzügyi válságok
nagyrészt elkerülhetők lennének, ha a rövid távú tőkék mozgása „átláthatóbbá”
válna, és a pénzpiac szereplői „fegyelmezetten” viselkednének. Michel Camdessus a
Jomiuri Simbun című napilapnak nyilatkozva fejtette ki elképzelését a forró tőkék
mozgásának szabályozásáról. (MTI)