MÁRVÁNYI PÉTER MAROSVÁSÁRHELY
Új Erdély-gondolat született

Némi zavar érzékelhető a román belpolitikában: Bukarest hangadói nem tudják igazán eldönteni, mi is történt Csíkszeredán, melyik oldal győzött az RMDSZ kongresszusán, a radikálisoké vagy a mérsékelteké? Merthogy a szövetségi elnök ismét a megfontolt reálpolitikus, a Tőkés László „románellenességével” szembeállított Markó Béla lett. A dokumentumok azonban, amelyeket a kongresszuson elfogadtak, a felületes és a szokásos előítéletek szerint gondolkodó román megfigyelőnek nagyon is radikálisok: szerepel bennük autonómia, kisebbségi jogok megadása, nemzetközi garanciák és a térség etnikai kérdéseivel foglalkozó nemzetközi értekezlet ötlete - ezek mind-mind elfogadhatatlan tételek olyan politikai szemlélet számára, amelynek az a kiindulása, hogy Románia kisebbségei máris többet kaptak, mint amennyi jog megilleti őket az egységes és oszthatatlan nemzetállam keretei között.

Markó Béla, az RMDSZ újraválasztott elnöke. „Stratégiai partnerség” az erdélyi románokkal    Fotó: MTI

A zavar azzal magyarázható, hogy a vulgarizáló és a homogenitást áhító román politikai szemlélet számára a magyarok jelenléte és aktivitása egységesen veszélyes és általában zavaró. Töbnyire csakis annak fényében szokták megítélni a magyarok felől érkező jeleket, hogy azok jelentenek-e újabb fenyegetést, mutatják-e a „szeparatizmus” újabb jelét vagy sem.
A romániai magyar „belpolitika” azonban ennél bonyolultabb is, meg egyszerűbb is. Bonyolultabb, mert a romániai magyar társadalom ugyanolyan összetett, mint bármely más közép-kelet-európai közösség. Ez az összetettség nagyon is megmutatkozik az RMDSZ életében, hiszen ez a szervezet azzal a páratlan struktúrával működik, hogy belül sokféle platform parlamentje, kifelé egységes, európai és nemzeti értékeket követő párt. A romániai magyar belpolitika egyszerűbb is, azért mert minden ideológiai, stílus- és módszerbeli különbség ellenére a romániai magyar politikusok célja kevés kivételtől eltekintve ugyanaz: a magyar közösség identitása megtartásával, a többségiekkel azonos jogokkal, az elvándorlás kényszere és az asszimiláció fenyegetése nélkül élhessen Romániában: az ehhez szükséges eszközök skálája terjed a kormányrészvételtől az autonómiáig, a tárgyalásos, állandó egyeztetésen alapuló együttműködéstől a konfrontációk nyílt vállalásáig. Mindezt (egy-két perifériára szorult politikus kivételével) a parlamentáris keretek között, kizárólag politikai módszerekkel kívánják elérni.
Azonban ennek a kongresszusnak épp az az igazi jelentősége, hogy új alternatíva került a szövetség programjába e cél elérése érdekében. Eddig két koncepció volt kitapintható: az egyik Markó Béla és a körülötte lévő csoport törekvése, hogy a Romániában élő valamennyi magyar számára próbáljanak törvényes garanciákat biztosítani a kisebbségi lét javításához, az identitás megtartásához, míg Tőkés László, Csapó József és Katona Ádám annyiban követtek eltérő vonalat, hogy elsősorban a székelyföldi tömbmagyarság számára akarták kicsikarni az autonómiát. Ami pedig most megjelent, és izgalmas kapcsolatot teremt az RMDSZ vezetése és ellenzéke között, az az erdélyi regionalizmus gondolata. A koncepció a Reform Tömörülés nevű RMDSZ-platformtól származik, amely Tőkés László oldalán a vezetés kemény bírálója, azonban ez az elképzelésük különösebb vita nélkül, a Markót támogató többség szavazataival került a szövetség programjába. Egyfajta híd tehát ez ellenzék és szövetségi vezetés között: új koncepció, amely valószínűleg ígéretesebb, mint a tömbmagyarság autonómiája, amelyet az ország szívében nemigen fogad el a román közgondolkodás.
Az erdélyi regionális koncepció alapja viszont éppenséggel az erdélyi románsággal való „stratégiai partnerség”. Erdélyi román személyiségek vetették fel az elmúlt egy-másfél évben a sajátos erdélyi fejlődés lehetőségét és szükségességét, látván, hogy az 1996-ban hatalomra került új kormányzat sem tud vagy akar megszabadulni a centralizált államhatalomtól. Erdélyi román fiatalok kezdték felemlegetni - először egy kolozsvári újságíró, Sabin Gherman - az Erdély és a hegyeken túli Románia közti kulturális, mentalitásbeli és gazdasági különbségeket, meg azt, hogy Erdély jóval nagyobb hányadát adja a nemzeti összterméknek és jövedelemnek, mint amennyit visszakap az újraosztáskor. Románok mondták ki először hangosan és nyilvánosan, hogy az országnak ez a régiója gyorsabban is fejlődhetne, változhatna - ha hagynák.

Hunyadi Mátyás helyett Trajanus

A különbség eredete nyilvánvaló: Erdély 1918-ig annak a gazdasági-kulturális egységnek volt a része, amely a Békás szorostól egészen Bécsig és Prágáig, sőt inkább Párizsig tartott. Az ezt követő korszakok újra és újra megújított betelepítési politikája azt célozta, hogy a románság számszerűleg is birtokba vegye ezt a részt. Ahogy ezt Gherman is megfogalmazta, a birtokbavétel gyakorlatilag ennek az országrésznek a Kárpátokon túli területekhez való hozzáidomítása volt. Lehet ezt szebben vagy kegyetlenebb módon megfogalmazni: egy virágzó polgári kultúra átalakult valami mássá.
A folyamat ma is tart: az, ahogy a kolozsvári polgármester minden, a magyarokhoz kötődő épületre ráteszi a maga emléktábláját, megpróbálja Trajanus oszlopával beárnyékolni Mátyás szobrát, a maga lelkületéhez idomítani az egész várost, leírható egyfelől etimológiailag, hisz a kutya is megjelöli a maga speciális módján - lábát emelve - a birtokát, ahol ő az úr. Leírható valamivel szebben, mint kultúrák harca: Funar győzelemre akarja vinni a dákoromán kultúrát és annak részben általa kreált hagyományait azzal szemben, amit ő és a többi többszázezer betelepült moldvai és olténiai itt talált.
De ennek a kultúrharcnak a nyolc évtizede sem tudta teljesen felszámolni Erdély valódi hagyományait, magyarok és románok közös hagyományát: magát az erdélyiséget. Ez egy, a más romániai vidékekre kevésbé jellemző kulturális és életmódbeli igényesség, az együttélés jobb-rosszabb periódusai alatt mindenképp kialakult toleránsabb etnikai felfogás, és egy másfajta gazdasági mentalitás, amit úgy lehet összefoglalni, hogy az itt élők - különösen a régóta itt élők - inkább vállalják a piacgazdaság kockázatait és a szükséges erőfeszítéseket boldogulásukért.
A kongresszuson a szövetség programjába bekerült Erdély-központúság és a stratégiai partnerség a románokkal azért tűnik hosszú távon ígéretesnek, mert nem etnikai alapokon képzeli el a terület fejlődését, miközben nyilvánvalóan az etnikai békét is szolgálná: a regionális fejlődés gazdasági sikerei oldhatnák a nyelvi-nemzetiségi feszültségeket. Azonban nyilván nagyon is távlatos koncepcióról van szó, amit az is jelez, mennyire gyanakvóan fogadják ezt a gondolatot, a programnak ezt az új momentumát mind egyes koalíciós, mind az ellenzéki politikusok. Nekik nem számít, hogy alapvetően románok és magyarok organikus együttműködéséről, közös programjáról van szó: a gyorsan horgadó felháborodások mögött a klasszikus, és 1918 óta gyógyíthatatlan félelem érezhető Erdély elvesztésétől.
Amit a román közgondolkodás nehezen tud megemészteni az az, hogy a Trianon nemcsak területet, hanem népcsoportokat is átadott Romániának, nyelvükkel, kultúrájukkal, történelmükkel együtt. Erre az elmúlt évtizedekben Románia veszélyérzettel, ennek következtében pedig a román érdekeket saját nem-román állampolgáraival szemben is megvédő erős állammal reagált. A centralizált állam fogalma a román közgondolkodásban gyakorlatilag egyezik a nemzetállam fogalmával. A helyi közigazgatás törvényének bukdácsolása is jól jelzi ezt: az ellenállás ugyanolyan erős a kisebbségek önálló élete ellen, mint az egyes régiók sajátos fejlődése ellen. Ugyanaz a mentalitás, amely az államtól vár mindenre megoldást, a gazdasági folyamatokra és a szociális gondokra is, egyben az államhatalom teljességével reméli a kisebbségi törekvések kordában tartását, megfékezését. A kongresszussal kapcsolatos gyanakvások, támadások többnyire ennek a mentalitásnak a jegyében indultak a koalíciós partner politikusaitól - akik „magyarázatot kérnek” az RMDSZ-től a román-magyar stratégiai partnerségre - az ellenzéki Román Nemzeti Egységpártig, amely egyszerűen feljelentett néhány markáns magyar személyiséget. Az újra fenyegető magyarellenes hullám jelzi, mennyire hosszú és nehéz az a folyamat, ami most talán megkezdődött Romániában, a regionális gondolat politikai programmá emelésével - olyan hosszú és keserves, mint magának Romániának az útja Európa felé.

Megfontolt vélemények Budapestről

Végül ennek a kongresszusnak igen komoly tanulsága van a magyarországi belpolitikára nézve is. Példaértékű volt az az átgondolt és nagyon is egységes fellépés, ahogy a budapesti pártok megjelentek és amit üzentek Csíkszeredában. Az előjelek ugyan éppenséggel nem voltak nagyon békések: egy ellenzéki küldött felvetésére rövid, de heves szópárbaj kerekedett arról, miért kellett lemondania az RMDSZ vezetésének a MIÉP meghívását. Az ügyvezető elnök rövid magyarázatát azonban - az RMDSZ programjával összeférhetetlen a revízió - a kongresszus nagy többséggel elfogadta. A vendégek pedig kivétel nélkül arra intettek, hogy a szövetség folytassa a jelenlegi politikát, maradjon a kormányban, és ehhez mérten tanácsolták az egység megtartását.
A jelek szerint a magyarországi erők - kivéve nyilván épp a meg nem hívott parlamenti pártot - felmérték végre, milyen veszélyes és felelőtlen dolog a hazai politikai konfliktusrendszert a határon túli magyar közösségek politikai játékterébe exportálni. Korábban sűrűn kaptuk fel a fejünket arra, ahogy a budapesti politikusok egymásnak üzennek az RMDSZ rendezvényein: most ez nem volt tapasztalható. Nem hallottunk olyan szövegeket sem, mint például 1995-ben, amikor a kolozsvári kongresszus egyik pártelnök vendége, ma miniszter, a Kárpátok bércein lengő piros-fehér-zöld zászlóról harsogott - igaz, ahhoz képest, hogy az ilyen szónoklatok kifejezetten veszélyesek is lehetnek az itteni magyarokra nézve, a küldöttek inkább derültek a dolgon. A mostani csíkszeredai hangvétel viszont komoly felelősségérzetről és értelmes összehangoltságról tanúskodik, még akkor is, ha a magyarországi politikai élet még innen, Romániából nézve sem tűnik egyelőre a higgadt, kiegyensúlyozott, türelmes és nagyvonalú politikai játszmák terepének.