A munkabér 70 százalékának megfelelő összeget kaphatják várhatóan 2000. január
elsejétől a gyermekgondozási díjat igénybevevő anyák. A kormány a héten elfogadta
az erről szóló törvényjavaslatot, ami nemsokára a parlament elé kerül.
Az előterjesztés szerint az ellátásra az a - TAJ-számmal rendelkező - szülő
lesz jogosult, aki két év alatti gyermeket nevel saját háztartásában, és az igénylést
megelőző két éven belül legalább 180 nap munkaviszonyt tud igazolni. A szülőnek választania
kell majd, hogy az alanyi jogon járó gyermekgondozási segélyt (gyes) vagy pedig a
gyermekgondozási díjat (gyed) veszi igénybe. A gyed folyósításának ideje alatt egyébként
nem jár a gyermekápolási táppénz.
A gyedet a gyermek két éves koráig folyósítják, az ellátás maximális összege a
minimálbér kétszerese, azaz 45 ezer forint lesz.
A gyedet adó és nyugdíjjárulék terheli, amiből az ellátásban részesülőnek 9 százalék
nyugdíjjárulékot kell majd befizetnie.
A gyed bevezetése az utolsó elem a családtámogatási ellátások között. Ezt követően
új támogatási formák bevezetését nem tervezik, a már meglévőket azonban a későbbiekben
szeretnék korrigálni. (MTI)