SZABÓ IBOLYA ANNA
Gyilkos mikrobák bosszúja

A járványok jönnek, pusztítanak és elmennek. Vagy azért, mert megtanuljuk kezelni az általuk okozott betegségeket, vagy mert mindenki, aki nem immunis a kórral szemben, meghal. Még nincs száz éve, hogy a nagy influenzajárvány végigpusztította a világot: mire 1918-ban viszszavonulót fújt, legalább 21 millió áldozattal számolhatott az emberiség. A járványt a spanyol áldozatok nagy száma miatt azóta is spanyolnátha néven emlegetik. Egyes fertőzések örökre eltűnnek, mások végigkísérik az emberiség történelmét. A legtöbb fertőzés valamilyen módon összefügg a környezet megváltozásával, a közlekedéssel vagy a szexuális szokások változásával. A közlekedés rohamos fejlődésével a betegségek is könnyebben terjednek egyik kontinensről a másikra: már századokkal ezelőtt is a hajózás gyorsította meg a pestis, a himlő terjedését. Az amerikai kontinens őslakosait a felfedezők által behurcolt betegségek tizedelték meg a 16. században. Ma, a repülés korában egy járvány szinte órák alatt az egész világon elterjedhet.

Néhány évtizede már azt hittük, vége. Legyőztük az évszázadok óta rettegett ellenségeket, és nem kell többé félni az emberiséget tizedelő járványok nagy részétől. De ugyanazok a járványok, amelyeket örökre legyőzöttnek véltünk, viharos gyorsasággal térnek vissza. Míg korábban a súlyos járványokért az egészségtelen, leromlott környezet, a tisztaság hiánya volt okolható (gondoljunk csak a rettegett kolerára vagy a háborúk nyomán pusztító fekete halálra, a pestisre), ma egyes esetekben éppen ellenkező a tendencia. Az egyik legújabb rettegett ellenség, a legionárius betegség kórokozóját például városi vízvezeték-rendszerekben és légkondicionáló berendezésekben fedezték fel.

Visszavágó

A híreket nézve úgy tűnik - nem is alaptalanul -, hogy a mai betegségek sokkal gonoszabbak és kezelhetetlenebbek, mint amikkel eddigi történelmünk folyamán találkoztunk. Az orvostudomány valószínűleg túlságosan is korán kiáltotta ki győzelmét a járványok felett. A betegségek jelentős része ugyanis ellenállóvá vált az ismert, kifejlesztett gyógyszerekkel szemben, ami meglehetősen nehézzé teszi a velük való megbirkózást. A WHO már 1995-ben felhívta a figyelmet, hogy „a világ megérett az apokaliptikus méretű szuperjárványokra”.
Már az ősi hindu, babiloni, kínai, római és görög kultúrában is feljegyezték azokat a tüneteket, melyeknek okozóját ma tüdővészként ismerjük. Ha ilyen régen kíséri az emberiséget, hogy lehet, hogy még mindig nem tudtuk lesöpörni a föld színéről a tuberkulózist? Úgy tűnik, a kórokozó, amelyet az orvostudomány Mycobacterium tuberculosis néven tart számon, igen jó túlélő képességekkel rendelkezik: ma becslések szerint mintegy kétmillióan hordozzák magukban minden különösebb tünet nélkül. Világszerte - különösen Afrikában és Kelet-Ázsiában - jó szövetségese az AIDS, mivel a legyengült immunrendszer a legjobb táptalaj a tébécé számára.
Az 1950-es, 60-as években úgy látszott, sikerült visszaszorítani a maláriát a világ nagyobb részén. Azóta azonban újult erővel tért vissza Észak-Afrikában, Indiában, Dél-Kelet Ázsiában, Kínában, Dél-Amerikában és a Karib szigeteken. A föld lakosságának 40 százaléka él ma olyan helyen, ahol a malária a legfenyegetőbb betegség. Míg az AIDS minden egyes esete 2-10 újabb megbetegedéshez vezethet, addig a maláriánál ez a szám akár százig is felmehet. Az elmúlt években négyszeresére nőtt a maláriás megbetegedések száma, és rohamosan nő az elérhető kezeléseknek ellenálló fajták gyakorisága. Harold Varmus, az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetek igazgatója szerint ma a HIV-vírus, a tuberkulózis és a malária az emberiséget legjobban fenyegető fertőzések. „Nincs megfelelő ellenszerük, és mindannyian képesek krónikus megbetegedést okozni anélkül, hogy a szervezet teljes immunitást szerezhetne ellenük” - fejti ki Varmus. A malária olyan félelmet kelt az emberekben, hogy mintegy negyven évvel ezelőtt a WHO átfogó harcot indított kiirtására. Dollárszázmilliók befektetésével egészségügyi dolgozók hada vonult végig az észak-afrikai és ázsiai falvak kunyhóin, hogy erős, hosszantartó hatású vegyszerekkel szórják be a falakat a maláriát terjesztő rovarok és élősködők ellen.
Az optimizmus azonban nem tarthatott sokáig: ott, ahol mindig is komoly járványok dúltak, a maláriát terjesztő moszkitók remekül alkalmazkodtak az új szerekhez. A WHO adatai azt mutatják, hogy a malária ma kétszer annyi áldozatot követel, mint az AIDS: évente mintegy 2,7 millióan halnak meg benne. Afrikában gyermekek és felnőttek százmilliói krónikus fertőzésben szenvednek. Egy Kenyában dolgozó amerikai kutatóorvos szerint ott legalább minden huszadik gyerek olyan mértékben vérszegény, hogy fejlettebb országokban vérvizsgálat után azonnali vérátömlesztést kapna.

Kannibál vírusok

A legyőzhetetlennek tűnő régi betegségek mellett az utóbbi években, évtizedekben egyre több új, ismeretlen, és éppen ezért félelmetes kór üti fel a fejét. Lassan már a hollywoodi filmek világát érezheti megelevenedni az, aki lépést tart a hírekkel: szinte naponta kapunk hírt titokzatos eredetű lázakról, húsevő baktériumokról és megállíthatatlan vérzést okozó betegségekről.
Először csak egy horzsolás, semmi más. Ártatlan piros folt. Aztán hamarosan fájdalmas vörös vagy lilás dudor alakul ki, ami rohamos gyorsasággal terjed. Addigra a folt közepe akár el is feketedhet, és a szövet elhal. A bőrfelszín gyakran felhasad, és nyílt seb alakul ki. A fertőzés akár egy rövid óra alatt is elterjedhet, és ha nem érkezik idejében segítség, könynyen halálhoz vezethet. Bár a tünetek egy horrorfilmben is megállnák a helyüket, nagyon is valóságosak. Így működik a köznyelvben csak húsevő baktériumnak nevezett kórokozó, amely akár egy kis seben keresztül bejutva, a bőrt, a bőr alatti zsírréteget, az izmokat támadja meg, és - némileg leegyszerűsítve - szinte „feloldja” a szöveteket. A maradandó károsodás gyors orvosi beavatkozással sem kerülhető el: a tapasztalatok alapján a legjobb esetben is sebhelyek vagy deformált végtagok emlékeztetnek az átélt betegségre.
Hasonlóan radikális lefolyású járványos megbetegedések nem ritkák a világon. Alig több mint két évtizede ismerjük az Ebola vírust, amelyet az afrikai Ebola folyóról neveztek el. Ezen a tájékon diagnosztizálták ugyanis először a vírus okozta megbetegedést. 1976 óta az Ebola vírusnak több kitörését is feljegyezték, elsősorban Zairéban és Szudánban. A vírus eredete egyelőre ismeretlen, a kitörés körzetében több ezer állatfaj tesztelése sem hozott eredményt. A betegség lefolyása félelmet keltő: eleinte csak szokványos tünetek jelentkeznek, mint láz, hidegrázás, izomfájdalmak, majd hányás, hasfájás. A betegség előrehaladtával azonban a vér alvadásra képtelenné válik, súlyosabb stádiumban a beteg minden szerve és testnyílása vérezni kezd, míg gyakorlatilag elvérzik. Az Ebolát gyógyítani nem lehet, a megfertőződött személy egyetlen reménye, hogy szervezete képes magától legyőzni a fertőzést.

Majmok és moszkitók

Az Ebolához nagyon hasonló, korábban szintén ismeretlen járványos betegséget okoz a Marburg vírus. Nevét 1967-ben kapta a németországi Marburg városáról, ahol először felbukkant. Egy vakcinákat gyártó üzem néhány dolgozója betegedett meg ekkor, kezdetben csak influenzára panaszkodva, majd tüneteik súlyosbodásával vért hánytak, és minden testnyílásukon folyt a vér. Egyeseknek még a bőre is elkezdett leválni. Az összesen harminc megbetegedésből hét végződött halállal, de az életben maradók is komoly májkárosodást szenvedtek, és többekben pszichózist okozott a megbetegedés. A fertőzést akkor sikerült visszavezetni egy ugandai majomszállítmányra, amellyel minden beteg kapcsolatba került. A majmok fele az út során szintén elpusztult. A Marburg vírus a közelmúltban újra megjelent, ezúttal Kongóban, ahol május elején 63-an haltak meg hasonló tünetek után. A szakértők eleinte az Ebolára gyanakodtak; a két vírus közeli rokonságban áll egymással. A WHO azóta megállapította, hogy a betegek nagy része aranybányász volt, akik sokszor egyhuzamban akár két napot is eltöltenek a föld alatt. Ilyenkor - vízszűkében - megisszák a talajvizet is. A fertőzés eredetét egyelőre nem sikerült tisztázni.
Szintén vérzéses tünetekkel jár a Dengue-láz, amely elsősorban Dél-Kelet Ázsiában és Indiában pusztít járványok formájában a városlakók között. A Dengue-lázról már tudják, hogy egy moszkitófajta csípése okozza, és komolyabb esetekben ez is halálos kimenetelű lehet. A szuahéli törzs tagjai között használatos neve, melynek jelentése „hirtelen megszállja egy szellem”, sokat elárul a kór természetéről, hirtelen kitöréséről. A WHO jelentése kimutatja, hogy jelenleg is 2,5 milliárd ember számára jelent közvetlen veszélyt a Dengue-láz.
Az Ebolához hasonlóan 1976 óta ismerjük az úgynevezett legionárius betegséget. Neve onnan ered, hogy az első megbetegedéseket Philadelphiában, egy szolgálaton kívüli légiósok számára tartott találkozón észlelték. A 221 betegből 34-en haltak meg itt. Az influenzához hasonló tüneteket produkáló betegség igazi veszélye, hogy nem ismerik fel, és ezért végzetessé válhat, ha a szervezet saját védekező rendszere nem képes legyőzni. A felépülés sem feltétlen jelent jót, mivel gyakran maradhat vissza komoly fizikai vagy mentális károsodás. Amerikai járványügyi szakértők szerint azonban a betegség viszonylagos ritkasága csak a látszat, amit a fel nem ismert esetek magas száma okoz.