Egyszer volt, hol nem volt, volt egy idős néni, akinek se családja, se kutyája,
csak egy milliója. Gondolt egyet, és felkereste a bihardancsházai Polgármesteri
Hivatalt, hogy ő bizony valamilyen nemes célra fel szeretné ajánlani ezt az összeget.
Járatlan lévén az ilyen ügyekben, segítséget kért a hivatal egyik munkatársától.
A történet folytatódott, de a híradásokban megszokottakkal ellentétben nem krimibe,
hanem mesébe illő módón.
Így született meg - az önkormányzati alkalmazott javaslatára - a döntés: a
legjobb helye ennek a pénznek - helyben nem lévén iskola - a szomszédos Báránd
általános iskolájában lenne. A 88 éves idős asszonynak tetszett az ötlet. Ráadásul
az iskola igazgatója régi ismerőse volt, sőt, sok évig laktak egymás mellett jó
szomszédságban. Deli Andor iskolaigazgató így emlékszik vissza a történtekre: „Február
végén, március elején csörrent meg a telefon. A vonal végén az előadó aziránt érdeklődött,
hogy még mindig én vagyok-e az iskola vezetője, mert ha igen, akkor Irénke néni egy,
azaz egymillió forintos alapítvánnyal szeretné támogatni az iskolát. „Az idős
asszony évekig volt szomszédom, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Örömmel vettük a
felajánlást. Viszont gondot okozott, hogy nem volt még gyakorlatunk alapítvány létrehozásában”.
Ám a mese folytatódott, hiszen ebben a helyzetben jelentkezett egy fiatal ügyvéd, dr.
Gál György, aki térítésmentesen elvállalta az üggyel kapcsolatos jogi feladatokat.
Azóta már Rákosi Irén néven bejegyezték az alapítványt. Az adományozó
ragaszkodott hozzá, hogy a saját nevét fémjelző alapítvány jöjjön létre az
iskola székhelyével. Az összeget befizették a Polgár és Vidéke Takarékszövetkezethez,
ahol tartósan lekötötték a felajánlott összeget, melynek kamatait lehet felhasználni
elsősorban a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének biztosítására. Egyébként
már most is több ez 1 millió forintnál, 1 millió 50 ezer forint, de rövidesen más
bevételekből is növekszik az összeg.
Felkerestük az adományozót is otthonában. A mintegy 200 fős település kongott az ürességtől
kora délután. A régi házikó, amelyben egykor posta működött, a falu főutcáján
található. Az idős hölgy kissé megilletődve fogadott bennünket. „Nagyon nagy ma nálam
a forgalom. Kétszer is keresett már az Andor, hogy látogatóim lesznek az alapítvány
miatt”- mondta kedvesen, majd folytatta: „Tudják, nekem nincsen senki hozzátartozóm.
A férjem meghalt, gyermekeink sajnos nem születtek. A falu is kihalófélben van, főleg
nyugdíjasok és - sajnos - alkoholisták laknak itt. Semmi értelme annak, hogy
Dancsházán valamit kezdeményezzen az ember, ezért gondoltam úgy, hogy annak a háznak
az árát, amit a közeli Bárándon eladtam, az Újfalusi Gyermekvárosra hagyom. A Polgármesteri
Hivatalban viszont tanácsolták, hogy jobb lenne talán, ha a szülőfalumban az iskolának
adnám ezt a pénzt. Nekem persze tetszett az ötlet, csak addig nem jutott eszembe.
Tudom, hogy nem túl magas ez az összeg, de örülök, hogy a szülőfalumért tehetek
valamit. Tudja - tette hozzá a nyugdíjas postamesterné - ahelyett, hogy bankba,
vagy valamiféle kockázatos kötvénybe raktam volna a pénzt, inkább a gyerekeknek
legyen jobb esélye a tanulásra.”
Az alapítvány számlaszáma, ahová a további befizetéseket is várják:
Polgár és Vidéke Takarékszövetkezet: 61200261-10115442.