VAGYIM ARISZTOV
Csernomirgyin, a békehírnök

A jugoszláv válság a mai napig Oroszország fő politikai témája. A Kreml, miközben igyekszik tisztes távolban maradni a konfliktustól, a probléma diplomatikus megoldását szorgalmazza. Jelcin különmegbízottja, Viktor Csernomirgyin volt miniszterelnök kinevezésével úgy tűnik, igyekszik meggyengíteni a jelenlegi kormányfő, Primakov tekintélyét és hatalmát. Ugyanis, ha Csernomirgyinnek sikerül elérnie bizonyos sikereket, akkor máris Oroszország tekintélye és nemzeti érdekei megmentőjeként emlegethetik. Ez pedig erkölcsileg is indokolttá tenné, hogy Jelcin Csernomirgyinnel váltsa fel Primakovot, ezáltal is gyengítve a baloldali erők, sőt az egész ellenzék pozícióját.

Csernomirgyinnek igen hamar lehetősége nyílt érzékeltetni, hogy hol is helyezkedik el egy elnöki különmegbízott a politikai hierarchiában. Amikor ugyanis Wolfensohn, a Világbank elnöke Moszkvába látogatott, Primakov helyett vele találkozott először. A jelenlegi miniszterelnök, akiről sokan úgy tartják, hogy szinte ő az egyetlen, aki képes külföldi hitelt szerezni, a látogatás során háttérbe szorult.
Csernomirgyin kinevezése nem váltott ki minden politikustársából lelkesedést. Mihail Gorbacsov is szeretett volna a békés rendezés missziójának élére állni. Ebben egyik legfőbb támogatója Belorusszia elnöke, Lukasenko volt, akit úgy látszik, nem igazán elégít ki a Kreml hozzáállása a jugoszláv válsághoz. Köztudott, hogy Lukasenko az egyik legaktívabb szószólója Oroszország, Jugoszlávia és Belorusszia szövetségének. Jelcin viszont egyelőre nem sieti el a dolgot, ugyanis túl nagy a háborúba sodródás veszélye. A Jugoszláviával való szövetséget szorgalmazó Duma is meglehetősen ellenséges az új különmegbízottal szemben. Amikor Csernomirgyin visszatért első belgrádi útjáról, az alsóház nem fogadta el az egyik képviselő azon indítványát, hogy hallgassák meg az elért eredményekről szóló beszámolóját.
Az ellenséges hangok ellenére megfigyelhető az aktív törekvés is a jugoszláv válságból való kilábalásra. Oroszország igyekszik új szövetségesekre is szert tenni a FÁK tagállamain belül. Főleg a „kevésbé megbízható”, azaz a NATO-tagságra vágyakozó országok - Grúzia, Azerbajdzsán és Ukrajna - iránt nőtt meg Moszkva érdeklődése, nem véletlenül utazott Csernomirgyin elsőként éppen ezekre a helyekre. E látogatások során megfigyelhető volt Oroszországnak az eddigiektől merőben eltérő elvi hozzáállása a koszovói problémához. Csernomirgyin egyik nyilatkozatában kifejtette: „Az etnikai tisztogatás elfogadhatatlan. Ám elfogadhatatlan a szeparatizmus is. Mindkettő súlyos következményeket vonhat maga után.” Moszkva mindeddig ennél jóval rugalmasabb álláspontot képviselt, bár nem mondott le arról, hogy demonstrálja a NATO-csapásokkal szembeni ellenérzéseit. Nem küldött delegációt a washingtoni jubileumi csúcstalálkozóra sem. Grúzia, Azerbajdzsán és Ukrajna elnökei azonban annak ellenére, hogy alig pár napja konzultáltak Csernomirgyinnel a balkáni válságról, kiutaztak.
Oroszország elvi álláspontja, miszerint lehetetlenség Milosevicset bombák és rakétatámadások által jobb belátásra bírni, és némely NATO-tagországnak a szárazföldi hadműveletek tervétől való tartózkodása arra késztette Solanát, hogy kijelentse: „Nagyra értékelem Oroszország erőfeszítéseit és sok sikert kívánok Csernomirgyinnek.” Ezt a nyilatkozatot látszik megerősíteni az is, hogy nem sokkal a jubileumi találkozó után Moszkvába látogatott Strobe Talbott amerikai külügyminiszter-helyettes. Érkezését egy Kreml-beli gyűlés előzte meg, amelyen a jugoszláv problémát elemezték Csernomirgyin, Ivanov külügyminiszter és más magas rangú tisztviselők részvételével.
A Kreml aligha várt komoly eredményeket a Talbott-tal folytatott tárgyalásoktól: a tanácskozásokat ugyanis nem Jelcin, hanem adminisztrációjának új feje, Volosin vezette. Olyan személy, aki az orosz hatalmi körökben újnak számít, és nem rendelkezik túl nagy tekintéllyel. Az eredmény előre látható volt. Talbott a tárgyalások befejeztével - semmilyen konkrétumot nem említve - így nyilatkozott az újságíróknak: „Nagyon jól megértettük egymást.” Csernomirgyin azonban világossá tette, hogy Oroszország, az USA és a NATO pozícióiban lényegi változás nem történt. Ivanov kiemelte, hogy Oroszország fellép az Egyesült Államok és a többi NATO-tagország Jugoszlávia elleni olajembargójával szemben is. Az orosz külügyminiszter szavai szerint ehhez hasonló szankciókat csak az ENSZ vezethet be, de semmiképpen sem a NATO vagy az EBESZ.
Az orosz politikában világosan nyomon követhető az a vágy, hogy az ENSZ visszanyerje korábbi tekintélyét és hatalmát. A meggyengült Oroszország számára ez lenne az egyik lehetőség arra, hogy ellenálljon az USA diktátumának, és létrehozzon egy, a NATO-t visszatartó mechanizmust. Éppen emiatt hívták meg Moszkvába az ENSZ főtitkárát, Kofi Annant, aki zárt ajtók mögött tárgyalt Csernomirgyinnel. Az elnök különmegbízottja rögtön ezután Jugoszláviába repült. Másnap olyan hírek láttak napvilágot, miszerint Csernomirgyin és Milosevics megvitatta a békefenntartó erők felállítását Koszovóban. Ezzel egyidejűleg az orosz tömegkommunikációs csatornák azt erősítették, hogy a NATO már nem követel vezető szerepet a békefenntartó kontingensben, bár a részvételhez továbbra is ragaszkodik.
Úgy tűnik, Csernomirgyinnek sikerült rábeszélnie Milosevicset arra, hogy tegyen engedményeket és egyezzen bele a NATO-csapatokat is magában foglaló kontingens felállításába Koszovóban. Jelcin különmegbízottja ezért az Egyesült Államokba utazott az elnök személyes üzenetével. Amerikai információk szerint az orosz fél javaslatot tett egy olyan biztonsági haderő felállítására, amelyben Oroszország, Ukrajna, Belorusszia, Románia, Magyarország és néhány más NATO-tagország csapatai vennének részt. Ezen belül a NATO-tagországok csapatai csak könnyűfegyverzettel lennének felszerelve, míg a nehézfegyverzetet Oroszország és Ukrajna biztosítaná. Washington konkrét válasza még nem ismert, az azonban figyelemreméltó, hogy Clinton most beszélt először a bombázások szüneteltetésének lehetőségéről. Még ennél is lényegesebb azonban, hogy Csernomirgyin „győztesként” tért vissza Moszkvába, és az orosz-amerikai tárgyalásokban egyértelmű előrelépés történt. Ugyanígy az orosz diplomácia sikereként értékelik a bonni értekezlet eredményeit is. Bár az ülés első napján az orosz külügyminiszter-helyettes, Avgyejev elégedetlenségének adott hangot: „Azt akarják, hogy mindent jóváhagyjunk, amit a NATO Jugoszlávia ellen tesz”. A találkozó végén kijelentette, hogy „olyan dokumentum született, amely minden tekintetben kielégíti az orosz diplomáciát”.
Mindezek ellenére a politikai megfigyelők arra figyelmeztetnek, hogy a béketeremtő babérkoszorúja még várathat magára. Sem az USA, sem a NATO nem érdekelt közvetlenül a békében, másrészt Milosevics maga is felveheti velük a kapcsolatot, Moszkva közreműködése nélkül. Csernomirgyin mindenesetre - a végeredménytől függetlenül - már eddig is sikeresen szerepelt, amit eredményesen használhat ki odahaza.