TIHANYI PÉTER
Mitterand bízott Milosevicsben

Fejtő Ferenc: „Vannak idők és vannak helyzetek, mikor csak sírni lehet”     Fotó: Szula L.

- Fejtő úr! Konrád György írta a következő mondatot Koszovó kapcsán: „Nagy hatalmú vezetőknek kötelességük messze előre látni, és tapasztalt, kemény, idős, bölcs emberekre hallgatni, olyanokra, akik messzire előrelátnak és megérzik a veszélyt”. (Népszabadság, 1999. április 30.) Mikor ezt olvastam, Ön jutott az eszembe.
- Hát szó, ami szó, elég nagy csávában van a Nyugat. Nem szívesen lennék most se Clinton, se a többi vezető helyében. Ha nem tartja nagyképűségnek, azt mondom, igaza van Konrádnak. A nyugati diplomáciának egy óriási, jóvátehetetlen hibája és mulasztása volt, hogy nem vette tudomásul azokat a figyelmeztetéseket, „jelzéseket”, amelyeket azok az emberek adtak, akik valóban rálátnak a Balkánra, és ismerik azt. A NATO nem ismeri a balkáni mentalitást.
- Ezek szerint Ön is adott le ilyen „jelzéseket”?
- Nézze, én már 1988-ban írtam egy angol külpolitikai folyóiratba egy tanulmányt a nagy-szerb elképzelésekről. Azt írtam ebben, hogyha ezek az elképzelések és gondolatok teret kapnak, akkor oda fogunk jutni, ahova most sajnos el is jutottunk. Aztán 1991 decemberében személyesen is elmondtam Mitterand-nak - sőt, később levél formájában közre is adtam -, hogyha hagyják Vukovárt tönkremenni, és ha hagyják a szerbeket „előrenyomulni”, akkor a következő lépés Bosznia-Hercegovina lesz, és Koszovó lesz és a többi. Akkor aztán olyan dolgok veszik kezdetüket, amikhez képest Vukovár ostroma romantikus gyerekmesének tűnik.
- Mitterand mit válaszolt erre?
- Azt mondta, ő bízik abban, hogy Milosevics jóakaratú ember, és nem tesz mást, mint védi a szerb érdekeket. Azt is mondta még, hogy a szerbek már a világháborúk alatt, és mindig is a franciák oldalán álltak, ellentétben a horvátokkal, a muzulmánokkal, a szlovénekkel, akik az ellentáborban harcoltak. A francia diplomácia 91-ben így állt ehhez a kérdéshez. Bárhonnan nézzük, óriási felelősség terheli Clintont, de a francia, az angol és a német kormányt is. Mikor be kellett volna avatkozni, akkor Amerika még azt se tudta, hogy hol van Szarajevó. Túl sokat hagytak Milosevicsre Bosznia-Hercegovinában is, ahol is megszegte a daytoni szerződés összes pontját. (Ehhez hasonló helyzetet már megéltem a harmincas években. Ugyanez történt a hitlerizmussal, hogy engedtek és engedtek és engedtek, és feláldozták Csehszlovákiát, aztán hagyták elvérezni Lengyelországot, és így tovább, amíg végül rájöttek arra, hogy őket fenyegeti a veszély.) Tehát a Nyugat és Amerika egyáltalán nem törődtek a Balkánnal, az európaiak meg azon tanakodtak, hogyha Jugoszlávia felbomlik, akkor vajon Horvátország és Szlovénia német, Szerbia meg orosz gyarmat lesz-e.
- Miben látja a balkáni konfliktusok eredetét és lényegét?
- Hogy is mondjam, ezek nem új jelenségek, csak a régiek betetőzése. Meggyőződésem, hogy ez igenis a betetőzése ennek a rettenetes ultranacionalizmusnak. A látványossága és az ereje pedig abban van szerintem, hogy a patriotizmust is befogták a szekerükbe. Tudja, a Balkánon az a helyzet, hogyha a horvátok lettek volna a szerbek helyén 1990-ben, és ha elég erősek lettek volna, akkor a nagy Horvátországért ők is képesek lettek volna ugyanezt megtenni. Ezzel azt mondom, hogy a horvát nacionalisták, vagy az albán nacionalisták semmivel sem jobbak, mint a szerbek. Ezek az „elképzelések”: Nagy-Bulgária, Nagy-Szerbia, Nagy-Horvátország ide vezetnek. És akkor nem akarok beszélni Nagy-Magyarországról, mert ugye nekünk is volt egy Szálasink. Mondhatnám, hogy a XIX. század elejétől kezdve ez kísérti a balkáni nemzeteket. A görögök kezdték, a szerbek folytatták. Ha az ember a történelmüket tanulmányozza, láthatja, hogy már a század eleji balkáni háborúkban is gyermekeket, asszonyokat égettek templomokban és erőszakoltak meg. Ilyen módon is értem azt, hogy ezek nem új dolgok, hanem a régiek betetőzése.
- Ismeri személyesen is Milosevicset?
- Személyesen nem, de az életét jól ismerem. Na most, Milosevics egyfajta Szálasi, egy megszállott ember, olyan mint Szaddám Huszein vagy Karadzsics. De nem volt ő mindig ilyen. Ő egy „kitűnő” sztálinista hivatalnok volt, egészen 1984-ig, aztán mikor veszélybe került, és bomladozni kezdett a párt, akkor nyúlt a nacionalizmushoz, amit egy-két nacionalista entellektüel, egy-két nacionalista író fűtött és táplált benne. Nézze, az én nevelőanyám édesanyja ortodox szerb volt, édesapja katolikus magyar a Vajdaságból, és nagyon jól megvoltak. Sok jó vegyesházasságot láttam, magyarok, szerbek és muzulmánok között. Aztán a Szarajevói Zeneakadémián is azt láttam, hogy horvátok, szerbek, katolikusok, görögkeletiek, muzulmánok remek barátságban éltek és dolgoztak együtt. És akkor jön egy őrült, fanatikus politikus - most éppen Milosevicsnek hívják -, és a gondolataival, mondataival, nézeteivel gyűlöletet és halált hoz emberek milliói számára.
- Hogyan látja a háború folytatását?
- Csak remélni merem, hogy nem lesz szárazföldi harc, legalábbis nem Magyarországon keresztül.
- Ha mégis…
- Az katasztrofális lenne. Ha egy-két hétig tartanának még a bombázások, lehetne arra is számítani, hogy az albánokat felfegyverzik. Most tízezrével vannak, akik jelentkeznek, hogy ők mennének a háborúba, csak adjanak fegyvert nekik.
- A francia médián keresztül mit lehet látni a háborúból?
- Szerintem nagyon rossz propagandát csinál ez ügyben a Nyugat, és kitűnő reklámot csinálnak a szerbek a saját ügyüknek. Ez még itt, Párizsban is nagyon érezhető. Tudja, a szerb barátaim is szinte mind meg vannak őrülve, teljesen együtt éreznek Miloseviccsel, jobban, mint a saját szomszédaik. Aztán van néhány ezer olyan szerb is itt Párizsban, akik inkább Seseljt akarnák, mert Milosevics nem elég radikális nekik. A szerb álláspont nem hiányzik egyetlen adásból sem, minden műsorban beszéltetik őket. Ezekből a műsorokból az derül ki, hogy ők ártatlanok, hogy a NATO a háborús bűnös, és Clinton a Hitler. Ezek a műsorok azt sugallják, hogy a szerbek élet-halál harcot folytatnak Szerbiáért, holott ez nem így van, csak Koszovóról van szó, és senki sem akarta Szerbiát eltüntetni a föld színéről.
- De gyakorlatilag majdhogynem ez történik. Nem?
- Nézze, a barbárság ellen védekezni kell, ha muszáj és ha kikerülhetetlen, akár barbárul is. Ez egy borzasztóan kegyetlen dolog. Iszonyú, mikor ártatlan emberek százával esnek áldozatul, ráadásul értelmetlenül. Ha például hetekkel ezelőtt abbahagyták volna a bombázásokat, és úgy otthagyták volna a területet, mint korábban például Afganisztánt, és Milosevics maradna, tudja mit csinálna pillanatokon belül? Gondolom, el tudja képzelni. A második világháborúban Drezda bombázásakor sok tízezer ártatlan ember odaveszett, elpusztult. De Hitler is elpusztult, és a csapata is elpusztult. Van egy francia mondás, nem tudom mondják-e magyarul is: „Nem lehet rántottát csinálni úgy, hogy a tojás is megmaradjon.” Ismer már annyira, hogy tudhatja, a cinizmusnak a szikrája sincs bennem.
- Akkor… mit tehetünk? Mit tud Ön tenni?
- Gyermekkoromnak egy jó részét a Vajdaságban éltem meg, Zomborban, Szabadkán, Újvidéken. Nagyon szeretem azt a vidéket, és nagyon szeretem az ott élőket. Hogy mit tehetek? Sírok. Nehogy azt gondolja, hogy most egy kilencven éves öregember elérzékenyült. Nem. Vannak idők és vannak helyzetek, mikor csak sírni lehet. Van, amikor ez a legtöbb.