SZABÓ IBOLYA ANNA
Online nemzedék

Punkok és deszkások, kopaszok és diszkóba járók... Ha lehet, nem keverednek, mégis sok minden közös bennük. A tizenéves korosztályhoz ma az Egyesült Államokban mintegy 31 millióan tartoznak, és a demográfusok előrejelzései szerint 2010-re már 35 millióan lesznek. Ez az a generáció, amely a fejlett világ országaiban már viszonylagos jólétben nőtt fel, a háborút és a nélkülözést sokuknak talán a szülei sem ismerték, csak hírből. Számukra természetes hírforrás a kábeltévé és az internet, és jövőképük kialakításához sikermodellek sokasága áll rendelkezésre. A közelmúltbeli iskolai tragédia azonban, melynek során két coloradói diák robbanószerekkel és lőfegyverekkel felszerelkezve tucatnyi iskolatársát és tanárát gyilkolta meg, majd öngyilkosságot követett el, arra hívja fel a figyelmet, hogy valami mégis hiányzik az életükből. Széles körben arra keresik ma a választ: hol rontottuk el? Erről, és a tizenéveseket érő legerősebb hatásokról, többek között az internet-kultúra befolyásáról közölt összeállítást az amerikai Time és a Newsweek magazin.

    Fotó: Hetek archív

Sokszor elhangzik, mégis tragikusan igaz: a mai tizenévesek jelentős része magányosnak érzi magát, képtelen emberi kapcsolatot teremteni a felnőttekkel, és néha még kortársaival is. Bármennyire is igyekszik önállósodni, a legtöbb tinédzser ki van éhezve a felnőtt tekintélyre. A hiány pótlására létrejövő sajátos világuk fő elemei a komputerjátékok és a filmek, melyekben a brutalitás hétköznapi valóság. A littletoni gyilkos tinédzserek szülei a tragédia után azt nyilatkozták: soha nem gondoltuk, hogy a fiaink ölni tudnának. Tudtak. Joggal tehető fel a kérdés: ismerjük-e gyermekeinket? Ismerjük-e azt a kamaszt, aki ideje nagy részét a szülei felügyeletén kívül tölti, és akinek az ebédidő a legjobb esetben a mikrosütő bekapcsolását jelenti?

Sötétben szörföznek

A magány érzelmi vákuumot hoz létre, amelyet a különféle szubkultúrák intenzív módon képesek betölteni. Ennek egy része az identitáskeresés természetes velejárója is lehet, hiszen az elfogadottság iránti igény igen erős, az emberben, egyesek szerint, szinte az éhséghez hasonlítható biológiai szükséglet. Különösen intenzíven jelentkezik ez a kora kamaszkorban, 12-14 évesen. Az együvé tartozás keresése, az egyforma öltözködés szinte menedék, elrejtőzés a hasonlóak csoportjában. Háromévesen ez a kedvenc plüssállatka szorongatásában nyilvánul meg, 16 évesen a tetoválásban, vagy az egyendivat viselésében.
Még azoknak a szülőknek is, akik amúgy komolyan vennék gyermekük felügyeletét, sokszor gondot jelent az „online nemzedék” figyelemmel kísérése. Sok szülő - akár számítástechnikai képzetlensége, akár gyermeke nagyobb találékonysága okán - nem képes ellenőrizni, hol barangol csemetéje, amikor a számítógép mellett ül.
Az internet széles körű elterjedése persze vitán felül hasznos is, hiszen beláthatatlan új lehetőséget nyit meg a tanulás számára. Honnan tudhatjuk azonban, hogy a felügyelet nélkül „szörföző” gyerek éppen az iskolában kapott leckéhez gyűjt anyagot az esőerdők élővilágáról, vagy egy neonáci weboldalt olvasgat olyan elmélyülten? Esetleg egy pornóoldal képeit nézegeti, vagy a terroristák által bevethető legújabb csodafegyvereket tanulmányozza? Minden szülő tisztában van azzal, hogy az internet használatának ismerete a gyereknek csak előnyére válik, hiszen az ő jövője részben már erre épül. Ugyanakkor természetes, hogy mindenki szeretné megválogatni, mi jut be az otthonába, és kiszűrni az általa feleslegesnek vagy egyenesen károsnak ítélt szemetet. Még ha éppen a mi gyermekünk nem is játszik vérfürdőt valamely népszerű számítógépes játék ürügyén, minden egyes alkalommal, amikor bekapcsolja a számítógépet, egy olyan világ nyílik meg előtte, amelynek hatása, az általa képviselt értékek és csábítások mély nyomot hagynak benne.

Csevegés álnéven

Egyértelmű, hogy a coloradói gyilkosokat nem kifejezetten az internet vezette tettük elkövetéséhez, de tény, hogy maguk is gyakori látogatói voltak neonáci, rasszista weboldalaknak, és fenntartottak ilyet. A Sony Doom játékáról például a következő kommentárt tették közzé a világhálón: „Elég a nyavalygásból! Ezek csak karcolások. Öld meg mindet!”
Az internet régen túlhaladta az „olvasd el és égesd el” szlogenjét. Üzenete hatásos és maradandó, jelenléte a kultúrából kitörölhetetlen. Michael Thompson klinikai pszichológus bostoni kamaszokat kérdezett meg arról, vajon érzik-e veszélyeztetettségüket az interneten kalandozva. Következtetése szerint a tinédzserek nincsenek tisztában a rájuk leselkedő veszélyekkel, hiszen azok sokkal elvontabb módon jelennek meg, mint mondjuk a fára mászás esetében. A világháló csodája és veszélye nem is abban áll, hogy általa kitekintést nyerünk a világba, hanem abban, hogy otthonunkba hozza a világot - annak minden szépségével és mocskával együtt. Reményre ad azonban okot az, hogy legalább esélyünk van megismerni a „ellenséget”, és megfelelő stratégiát kidolgozni annak érdekében, hogy a hálón keresztül minél kevesebb negatív, és minél több pozitív hatás érje a gyerekeket.
A veszély valós. Amíg egy kamaszlány órákat cseveg a telefonon, a szülő viszonylag könnyen ellenőrizheti, ki van a másik oldalon. Amint azonban rákapcsolódik az internetre, ő maga sem láthatja át, vajon a magát vele egykorú lánynak valló beszélgetőtárs nem egy ötvenes éveit taposó úr-e, aki különös vonzalmat érez a fiatal lányok iránt. A világhálón csevegők inkognitóját védő intézkedések természetesen azokat is védik, akik nem tiszta szándékkal kapcsolódnak be a társalgásba.
Az ehhez hasonló veszélyek enyhítését ma már sok olyan speciális program szolgálja, amelyek a szülőket segítik gyermekeik kalandozásának nyomon követésében. Az America Online nevű, nagy forgalmat bonyolító internetes szolgáltató lehetővé teszi ügyfeleinek, hogy programjuk csak azokat az e-maileket fogadja, melyeknek feladói egy előre megadott levelezői címlistán szerepelnek. Bármely e-mail programon végigtekinthető, honnan érkeznek üzenetek. A beérkező levelek arról is árulkodnak, mi megy ki - még egy nem válaszként érkező megkeresés is áruló jel lehet, ha az mondjuk a Ku Klux Klantól érkezik, hogy kiváncsi gyermekünk néha veszélyes vizeken evez.

„Szülő a láthatáron”-kód

Sok szülő a levéltitok megsértésével tartja egyenértékűnek az ilyen ellenőrzést. Mások azonban gyakorlattá teszik, hogy időnként megállnak a gépet megszállottan verő gyermekük mellett, és néhány pillantással felmérik, mi történik. A cseles gyermek persze ilyenkor beírhatja a megfejthetetlen számkódot, közölve beszélgetőtársával, hogy „szülő a láthatáron”. Súlyosabb esetben annak közlésére is van lehetőség, hogy a szülő éppen beleolvas a levélbe. Minden percben természetesen nem tarthatjuk felügyelet alatt a gyereket, de arra mindenképpen meg kell tanítani, hogy személyes információt nem szabad kiadnia - ez éppoly alapvető a komputerek korában, mint annak előtte a „ne fogadj el cukorkát idegen bácsiktól” törvénye. Nagyobbak esetében természetesen már technikásabb megoldásokat kell keresni. A témában készült amerikai felmérések szerint a szülők nagyobb része úgy érzi, megfelelő információkkal rendelkezik arról, merre jár gyermeke nap mint nap az Interneten. A Time és a CNN nemrég végzett vizsgálata azonban ellenkező eredményt hozott: a megkérdezett amerikai kamaszok 62 százaléka vélte úgy, hogy szüleinek igen kevés vagy semmi fogalma nincs arról, milyen honlapokat látogatnak több-kevesebb rendszerességgel. Valószínűleg nincs ez másként a világ más részein sem. Ezen próbál segíteni az AOL „csak fiataloknak” szánt, szorosan ellenőrzött programja, amelynek szerkesztői távol tartanak minden olyan megnyilatkozást a beszélgetőfórumok fiatal résztvevőitől, amely egészséges személyiségfejlődésüket károsan befolyásolhatná.
Más szűrőrendszerek eltérő módszerekkel próbálkozva védik a világhálót látogató gyerekeket. Van olyan program, amely bizonyos tiltott kulcsszavakat jelöl meg, és lezárja a hozzáférési lehetőséget minden olyan honlaphoz, amelyet ezek alapján kifogásolhatónak talál. A rendszerek tipikus hibája persze, hogy nem rendelkeznek megfelelő mérlegelési képességgel. Megtörténhet, hogy valaki szeretne kapcsolatot teremteni egy ifjúsági focicsapattal, de nem tud, mivel a pedofilek elleni védelem letiltotta a „12 év alatti fiúk” címszót. A monitor ugyanígy elzárja a gyerek elől azt a lehetőséget, hogy biológiaórára információt gyűjtsön mellrákról, mivel a pornóoldalakra való tekintettel a női testrészek megnevezései - természetesen - a tiltott kategóriába esnek.
A ma elérhető legmodernebb szűrők már valamivel rugalmasabbak, és a szülők egyéni megfontolásához alkalmazkodva működnek, akik maguk választhatják meg, milyen típusú honlapokhoz nem engedik hozzáférni gyermekeiket. Ilyen lehetőséget kínál a Cyberpatrol és a Net Nanny („Hálódada”). Nagyon sok internetes szolgáltató kínál hasonló lehetőségeket, de általában nem teszik egyértelművé, milyen alapon, és milyen értékek mentén szűrik meg a hozzáférhető információt. Fontos ezért, hogy a szülők tisztában legyenek azzal, hogy amit pénzükért vásárolnak, az megegyezik saját értékrendjükkel. A szűrőprogramok persze nem oldanak meg minden gondot egy csapásra, hiszen a szülői felügyelet továbbra is nélkülözhetetlen marad. Végül is senki más nem felelős egy gyerek jólétéért és biztonságáért, mint maga a szülő. Ezt a feladatot nem lehet áthárítani egyetlen komputerprogramra sem. A gyerek számítógépes kalandozásainak figyelemmel kísérése semmiben sem különbözik attól, amikor a szülő leszalad a játszótérre körülnézni, kik járnak arra, biztonságos helyen van-e a gyerek. A tizenévesek találékonysága ugyan végtelen, és nincs az a szűrőprogram, ami nem játszható ki a szülő távollétében, de létezik egy sokkal fontosabb és hatékonyabb program: a szülő és a gyerek között kiépített bizalmi kapcsolat.