VARGA P. MIKLÓS
Agrár tőkepolitika

Az élelmiszerek viszonylag alacsony ára nem tükrözi a mezőgazdaság termelékenységét, hiszen a termékek önköltsége meghaladja a felvásárlási árat. A különbséget pedig a termelők állják. Ez visszaveti az ágazat fejlődését.

Erdélyi Tamás, a Bankszövetség elnöke a Gazdasági Tanács (GT) ülésén elmondta, hogy az egyszámjegyű inflációnak nincs fundamentális alapja, hiszen az agrárgazdaság árérvényesítő képességének növekedésével az infláció újra 10 százalék fölé emelkedhet. A fogyasztók örömmel vehették tudomásul, hogy a boltokban az 1993-as élelmiszerárakkal találkozhatnak, míg az infláció kiszámításába tartozó egyéb fogyasztási cikkek, energia, benzin árai folyamatosan emelkednek. Ez pedig növelte a termelők költségeit, amit azonban nem tudnak az áraikban érvényesíteni. A termékek önköltsége sokszor 50 százalékkal is meghaladja a felvásárlási árat.
A felvásárlási ár és az önköltség közötti különbséget a termelők meglévő tőkéje fedezi, tehát az ágazatban folyamatos és nagy mértékű tőkekivonás folyik. A fogyasztók az olcsó hússal együtt a termelők tőkéjét is elfogyasztják, azonban ez a folyamat csak korlátozott ideig tartható fenn. A fentiekből kitűnik, hogy az infláció leszorításának fedezete a mezőgazdasági termelők tőkéje volt, a tőketartalékok kimerülése után jelentős élelmiszerár-növekedés indulhat el, ami felfelé lódítja az inflációt is. Az ágazatot jellemző nagyfokú tőkehiány nem teszi lehetővé, hogy a termelők jövedelmet biztosító árakat érjenek el a piacon, hiszen nincsenek tartalékaik.
Közgazdasági szakértők elemzései azt mutatják, hogy a rendszerváltás utáni eredeti tőkefelhalmozás az agrárgazdaság és az agrárgazdaságból élők számlájára történt. Sem az Antall-Boross-, sem a Horn-kormánynak nem állt érdekében az agrárgazdaság tőkevonzó képességének növelése, mert várhatóan jelentős tőke áramlott volna az EU mezőgazdaságához képest versenyképes termelési szerkezettel rendelkező mezőgazdaságba. Erre a tőkére azonban máshol volt szükség. Ezt igazolja, hogy sem az eddigi, sem a mostani kormányok nem hoztak létre kiszámítható tulajdonviszonyokat vidéken. Folyamatos volt a mezőgazdasági termelők, így a vidék lakosságának megosztása, a versenyképes termelési szerkezetet jelentő szövetkezetek politikai fenyegetettsége. Igazi, a mezőgazdasági termelésben tartósan berendezkedni kívánó és tudó tulajdonosok nélkül tőke sem áramlik az ágazatba, tőke nélkül a mezőgazdaság nem képes árainak érvényesítésére, adott esetben az államilag támogatott (adókedvezmények stb.) bevásárlóláncokkal szemben.
Az idei támogatási rendszert ismét a politikai célok jellemzik. Egyrészt május 5-én leállították a gépvásárlási támogatásokat, másrészt a politikailag támogatni kívánt kistermelők nem veszik igénybe a számukra elkülönített 20 milliárdos keretet, pedig a feltételeket minimálisra szállították le. Ezzel a lépéssel a kormány felmondta azt a hatpárti megállapodást, amely az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény megalkotása során jött létre. A másik oldalon a kormány adópolitikája növeli a mezőgazdaságból élők terheit, az újabb elvonások sújtják a mezőgazdasági vállalkozásokat is. Ebben a helyzetben az infláció alacsonyan tartásának gazdasági terheit a mezőgazdasági termelők hátára rakni, kihasználva a nemzetközi piac problémáit - sokak szerint több mint cinikus elképzelés.