A héten Londonban tartottak megbeszélést arról, hogyan fizessék ki a Holocaust-áldozatok
leszármazottainak, illetve a túlélőknek a mai napig rendezetlen biztosítási kötvényeit.
A londoni tanácskozáson öt európai biztosító, az Allianz, az Axa, a Generali, a
Winterthur és a Zürich, valamint európai és amerikai biztosítási szakemberek és
zsidó szervezetek képviselői vettek részt.
A nézeteltérések a biztosítások értékének megállapítása körül alakultak
ki. A biztosítótársaságok álláspontja szerint adósságaik összege nem jelentős tétel,
mivel az életbiztosításokat a világháború előtt a szegényebb réteg használta elsősorban
spórolási célokra, ezért kis összegekről van szó. A világháború előtt kötött
legtöbb életbiztosítás értéke ezer és háromezer birodalmi márka között mozgott
de a legnagyobbak sem haladták meg a tízezer márkát. A mai értékek kiszámításánál
a biztosítók nemcsak az inflációt, hanem az 1948-as jelentős mértékű valutaleértékelést
is figyelembe veszik, ami az inflációt szinte teljes mértékben kompenzálja, ezért a
biztosítások jelenlegi értéke nem haladná meg a háromezer márkát. A zsidó
szervezetek ezt méltánytalannak tartják és ők a biztosítások értékszámításánál
a kamatoskamat elvét alkalmazzák. Az ő módszerük által a hajdan néhány száz dollár
értékű kötvények mára közel százezer dollárt érnek.
A következő vitás kérdés a vállalati biztosítások terén merült fel, ugyanis nem
egyértelmű, hogy a Kelet-Európában államosított vállalatok tulajdonosai számára
ki tartozik kifizetéssel. A harmadik felmerülő probléma az életbiztosítások kedvezményezetteinek
nyilvánosságra hozatalában rejlik.
Eközben Kaliforniában politikusok elég agresszív kampányt folytatnak az európai
biztosítótársaságok ellen. Államuk kereskedelméből való kizárással fenyegették
meg azokat a biztosítókat, amelyek megtagadják a kötvények utólagos kifizetését.
Amerikai jogászok egy csoportja egyébként beperelte azokat a társaságokat, amelyeknek
ilyen jellegű kifizetetlen kötvényeik lehetnek és amennyiben a kifizetett összegeket
méltánytalannak fogják ítélni, újra beperelik őket.