A magyar tőkepiac az utóbbi egy évben kiugró csúcsokat és mélypontokat is megjárva,
lenyugodni látszik. A külföldiek bizalmának visszatérésére lehet következtetni a
magyar részvények iránt megnövekedett keresletből; a tőzsdei forgalom az utóbbi
hetekben az átlagosnál magasabb volt. Korántsem lehet beszélni azonban még hurráoptimizmusról,
annak ellenére, hogy az éppen egy éve felállított történelmi csúcstól (9022 ponttól)
a BUX index még mindig 30 százalékkal elmarad. Felvetődik a kérdés, hogy a befektetők
az elmúlt egy évben miért fordultak el nagyobb arányban a Budapesti Értéktőzsdétől,
mint más volt kommunista országok börzéitől.
Miközben Európában viszonylag visszafogottak a befektetők, a részvényeseknek sem
a német, sem a londoni tőzsdén sem lehet okuk panaszra, az Egyesült Államokban hétről
hétre megdől a korábbi rekord: a Dow Jones index a napokban átlépte a 11 ezer pontos
álomhatárt. Az ázsiai, majd az orosz válság elmélyülését követően azonban a
befektetők többségének bizalma megingott a feltörekvő piacokkal kapcsolatban. Az
eladások miatt a közép-kelet-európai régió meghatározó tőzsdéin (ez alatt a
magyar, a lengyel és a cseh tőzsdét értjük) messze a mindenkori történelmi
maximumuk alatt tartózkodnak a részvényárak.
A varsói tőzsdemutató, bár régióbeli összehasonlításban szépen teljesített az
év elmúlt részében - ez évi maximumán tartózkodik -, a történelmi csúcsától
több mint 15 százalékkal marad el. Nem is beszélve a prágai PX50 indexről, amely
jelenleg gyakorlatilag az év eleji nyitóértéke körül ingadozik, azonban öt évvel(!)
ezelőtt felállított rekordjától immár közel 70 százalékkal marad el. A budapesti
börze indexe, a BUX pedig napjainkban közel 10 százalékkal múlja alul az év eleji értékét.
A tavaly áprilisban felállított 9022 pontos csúcshoz képest pedig 30 százalékos az
elmaradás.
A számokból kitűnik tehát, hogy a három tőzsde közül az idén a budapesti börzét
sújtotta leginkább az eladói nyomás, tehát nem egyértelmű az az általános vélekedés,
hogy a térségbeli feltörekvő piacok mindegyikének hátat fordítanak a külföldiek.
A világgazdaság fejlett országainak többségét jellemző lassuló növekedési ütem
(illetve egyes esetekben a negatív növekedési kilátások) a kelet-európai
exportorientált gazdaságokat érzékenyen érinti. A tőkebeáramlás lassulása, az
EU-tagországok GDP-növekedésének megtorpanása keltette exportbeszűkülés, valamint
az ázsiai válság nyomán kialakult nyersanyagár-zuhanás mind olyan feltételeket
teremtenek, amelyek a régió gazdaságainak teljesítményére negatívan hatnak.
A három ország gazdaságának sajátosságai magyarázatot nyújtanak a befektetők
viselkedésére, azaz a tőzsdei mozgásokra. A cseh gazdaság van a legkedvezőtlenebb
helyzetben, melyet lassuló, bár még mindig negatív növekedés jellemez a termelés, a
belső fogyasztás és a külkereskedelem visszaesésével párhuzamosan, így az idei évre
is negatív GDP-növekedésre lehet számítani. A nemzeti fizetőeszköz gyengülése
ugyanakkor előrevetíti az export versenyképességének a növekedését, amely hozzásegítheti
az országot a válságból történő kilábaláshoz. A lengyel és a magyar tőkepiacon
végbement bizalomvesztés ezzel szemben mindkét esetben a fizetésimérleg-hiány kedvezőtlen
alakulására vezethető vissza.
A magyar gazdaságot jellemző egyensúlyromlás igencsak negatív - a folyó fizetési
mérleg decemberi, vártnál nagyobb hiánya aggodalomra ad okot -, sőt, a vártnál lényegesen
kedvezőbb januári adatok sem tudták megnyugtatni a befektetőket. A helyzetet tovább súlyosbította,
hogy már a kormányzat is lefelé módosította GDP-növekedési prognózisát, és a korábbinál
nagyobb mértékű hiányt valószínűsít. A problémával ugyanakkor hazánk nincs
egyedül: a külföldi tőkebeáramlás szempontjából komoly vetélytársként számon
tartott Lengyelországban is közel 6 százalékos GDP-arányos folyó fizetésimérleg-hiányra
lehet számítani az idén, az év első két hónapjában pedig az éves előirányzott
hiány mintegy 60 százaléka már felhalmozódott. Lengyelországban mindemellett a
rettegett ikerdeficit kelt aggodalmat, amely a folyó fizetésimérleg-hiány és a költségvetés
egyidejű deficitjét jelenti. Mindezt csak tetőzi az ipari termelés folyamatos visszaesése.
Szemben azonban hazánkkal, a lengyel központi bank számítása szerint a hiányt bőségesen
fedezi a tőkebeáramlás, ráadásul a devizatartalékok szintje is magasabb Lengyelországban,
mint a régióban általában. A lengyel privatizációs folyamatok révén ugyanis az
országba az idei évben becslések szerint 10 milliárd dollár működőtőke áramlik
be, amely a 8 milliárd dollárra becsült hiányra bőséges fedezetet nyújt.
Aggasztó ugyanakkor Lengyelországban a gazdasági növekedés lassulása; az
exportteljesítmény megtorpanása visszaveti a GDP bővülését. Az Oroszországba és
Ukrajnába szánt kivitel megcsappanásán kívül számos fejlett országban is kisebb
felvevőpiacra lehet számítani, így összességében a lengyel export mintegy 80 százaléka
veszélyeztetett.
A feltett kérdésre azonban - hogy miért fordulnak el hazánktól jobban a külföldiek,
mint az ugyancsak nem problémamentes Lengyelországtól - a választ a fentieken kívül
a tőkepiacok szerkezetében rejlő különbségek adják meg. A varsói tőzsdével
szemben hazánkban a részvénytulajdonosok között a külföldiek aránya lényegesen
magasabb. Ez a különbség alapvetően abból adódik, hogy a törvényi korlátozás hazánkban
szabadabb, mint Lengyelországban: a magyar befektetési alapok tágabb korlátok között
fektethetik pénzüket külföldi értékpapírokba, mint a lengyelek, akik a szigorú
szabályozásnak eleget téve kénytelenek a belföldi piacukon megmaradni, azaz keresletük
révén súlyuk is nagyobb. Mindez azt eredményezi, hogy amennyiben a feltörekvő piacok
kockázati prémiuma megemelkedik, úgy a magyar részvénypiacot igencsak meghatározó külföldi
befektetési alapok és biztosítótársaságok megbízásokkal sokszor gondolkodás nélkül
adnak túl korábban megvásárolt papírjaikon, és a hazaiak ilyenkor kis súlyukból adódóan
nem képesek kellő kereslettel ellensúlyozni az eladói nyomást.
Ugyancsak a tőkepiac sajátosságaiból adódik, hogy hazánkban a forró tőke kedvezőbb
fogadtatásra talált, mint például Lengyelországban, hiszen nálunk a nemzeti valuta
lebegtetési sávjából adódóan a devizaárfolyam-kockázat kisebb, mint a most már
+/- 15 százalékos lebegtetési sávval ingadozó zlotyé. A széles sávban lebegtetett
zlotyval ugyanakkor a központi bank folyamatosan kívánja megszüntetni a csúszó leértékelést.
A hazánkba beáramló forró tőke pedig a tőkepiacoknak ingatag jelleget kölcsönöz,
így a negatív várakozások hatása felerősödve jelentkezik a magyar tőkepiacon.