Romano Prodi volt olasz kormányfőt választották az Európai Bizottság elnökének
a pénzügyi botrányok miatt közelmúltban lemondott Jacques Santer helyett. Még folyik
Jugoszlávia bombázása, az Európai Parlamentben elmondott programbeszédében Romano
Prodi azonban azt hangsúlyozta: Európát néhány hónapon belül a béke kontinensévé
kell tenni.
Romano Prodi, az EU első embere Fotó: MTI
Az EU keleti bővítésével kapcsolatban kiemelte, hogy egységesebb, nyitottabb unióra
van szükség, és a bővítési folyamatból a Balkánt sem lehet kizárni. Szavai
sejtetni engedik, hogy hosszú távon csaknem kontinensnyi unióban gondolkodik. Európa
gazdaságáról szólva figyelmeztetett a gazdasági növekedés lassulására, a jugoszláviai
háború várható negatív gazdasági következményeire. Prodi szerint az állam gazdasági
szerepének további csökkentése, valamint uniós szinten kiegyenlített adóztatás elérése
a cél.
A munkanélküliség csökkentését sürgetve megjegyezte: arról kell meggyőzni az
embereket, hogy „a közös pénz és Európa a jólét szinonimája”. Az elhangzott
programbeszéd kapcsán az Európa Parlament szocialista képviselői erősen bírálták
Romano Prodit, amiért ígéretet tett a nemzetközi kereskedelem és az áruk és szolgáltatások
piacának liberalizálására, valamint az adóharmonizációra.