Világtendencia, hogy növekszik a különféle legális és illegális drogok
fogyasztóinak száma, főként a fiatalok körében. Ha Magyarországon az elmúlt évek
ütemében növekszik a kábítószer-fogyasztás, akkor kétezerben akár egymillió
drogos is lehet az országban - hangzott el Békéscsabán a „Drogmentes jövőnkért”
elnevezésű konferencián. Zsankó László rendőrőrnagy elmondta, hogy Magyarországon
mintegy 40-50 milliárd forintot költenek kábítószerre a fogyasztók, ez személyekre
lebontva azt jelenti, hogy egy átlagos kábítószerfüggőnek évi 2-2,5 millió
forintra van szüksége. Nyilvánvaló, hogy ezt a zsebpénzükből nem tudják a drogosok
finanszírozni: először csak a saját vagyontárgyaikat adják el, majd bolti lopások,
később komolyabb rablások, betöréses lopás vagy akár élet elleni bűncselekmények
is következhetnek e sajátos „karrierben”. A pénzszerzés másik útja, amikor az érintettek
maguk is értékesítővé válnak. Ezért fordul elő, hogy 13-14 éves gyermekek
Budapest játszóterein értékesítik a kábítószert.
Zsankó a kábítószer magyarországi elterjedését röviden vázolva elmondta, hogy a kábítószer-kereskedelemben
az 1992-es év hozta az első fordulatot, amikor külföldi vállalkozók (koszovói albánok,
szírek és arabok) elindították a drogkereskedelmet. Két évvel későbbre tehető a
magyarországi kendertermesztés beindulása (kukoricatáblák közepén, fóliában), elsősorban
hazai fogyasztásra. 1995-től jelentek meg a diszkódrogok. A szakember szerint ma már a
szórakozás és a drog együtt jelenik meg. A zenei irányzatok is azért változtak meg,
hogy ezeket a drogokat a fiatalok minél többen és többször használják. Hazánkban
jelenleg 30-50 ezer kábítószerfüggő van, a rendszeres fogyasztók száma 150 ezer fő
körül alakul. „Ez a szám háromévenként megduplázódik. Kétezer elején egymillió
alkoholista, egymillió drogos lesz” - tette hozzá az őrnagy. (Mester Ágnes)