SZOBOTA ZOLTÁN
Alkotmányellenes az egyházi profiliga

„Magyarországon a kisegyházak nem képviselnek alacsonyabb szellemi értékeket, mint történelminek aposztrofált társaik” - emelte ki bevezetőjében Dr. Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere a héten megrendezett vallásügyi konferencián. Az esemény aktualitását az a kormányzati törekvés adta, amely változtatni akar a jelenlegi egyházjogi helyzeten. Semjén Zsolt helyettes államtitkár nem titkolta: továbbra is a történelmi jelenlét alapján szeretne differenciálni egyház és egyház között.

Kósáné Kovács Magda, Máté-Tóth András és Massimo Introvigne    Fotó: Korbely Attila

„Vallás-Társadalom-Törvényhozás” címmel rendezett konferenciát a Magyar Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága kedden, parlamenti Nyílt Nap keretében. A vallásosság témaköreiben jártas külföldi és hazai szakértők előadásai után a résztvevő egyházak képviselői vitafórumon tették meg észrevételeiket.
A vélemények ütköztetése két jól elkülöníthető vonal mentén bontakozott ki: az inkább „ellenzékinek” nevezhető oldalon a jelenlegi vallásügyi törvényeket megfelelőnek és elegendőnek tartják, míg a „kormánypárti” tábor törvénymódosítást és szigorításokat sürget.
„A kisegyházak megítélésében számunkra nem az amerikai minta a mérvadó, hanem az európai, elvégre nem az Egyesült Államokhoz akarunk csatlakozni, hanem az Európai Unióhoz” - mondta Hámori József kultuszminiszter. A kormány álláspontja szerint azért szükséges vallási területen jogi kategóriákat létrehozni, mert a 300-nál is több bejegyzett vallási közösség jogalkotási kényszert eredményez: tisztázni kell, hogy melyek nevezhetőek közülük egyháznak. Másrészt folyamatosan növekszik a tengerentúlról egyházi köntösbe bújva érkező üzleti vállalkozások száma. A jelenlegi kormányzat feladatának Hámori az egyházak és a társadalom funkcionális közelítését jelölte meg.
Utóbbi megállapítására Bauer Tamás szabaddemokrata képviselő reagált: úgy vélte, hogy demokratikus kormány nem tűzhet ilyen célt a zászlajára, hiszen egy ideológiailag semleges állam és egy ideológiát képviselő egyház funkciója homlokegyenest ellentétes egymással. Arra kérte továbbá a minisztert, hogy ha a „szekta” szó valóban szociológiai és nem egyházjogi kategória, akkor a jövőben lehetőleg mellőzzék a használatát.
A konferencián új elemként hatott, hogy a hazai vallási helyzet értékelésére korábban felkért - többnyire valamilyen felekezetnek vagy dogmának elkötelezett - szakértők mellett most független külföldi szaktekintélyek véleménye és tapasztalata is megjelenhetett.
Massimo Introvigne vallásszociológus, a torinói egyetem tanára előadásában kiemelte, hogy az egységes szabályozás hiánya miatt még az unión belül sem definiálták a vallásszabadságot. Kitért arra, hogy az unióban legalább háromféle egyházmodell van, mivel a tagállamok történelmi háttere rendkívül eltérő. Az „államegyházak” modellje (Görögország, Svédország, Finnország stb.), a „sokoldalú elismerés” modellje (Olaszország, Ausztria, Németország, Spanyolország stb.), valamint a szekularizáció modellje (Franciaország, Hollandia) egyaránt tanulságul szolgálhat a posztkommunista társadalmak útkeresésében.
Az államnak mind a nagyegyházak, mind a bizonyítottan törvénybe ütköző tevékenységet folytató közösségek esetében egyértelmű a viszonyulása, így a vallásszabadság igazi próbáit az ugyan törvényesen működő, de a többségi felfogástól és megszokástól eltérő csoportok jelentik. A vallásszociológus szerint Nyugat-Európában több hiba is előfordul az ilyen közösségek megítélésekor: többnyire csak az extagok véleményét kérdezik, listákat készítenek a gyanúsnak ítélt felekezetekről, és végül a kirívó eseteket nemzeti problémaként kezelik. Francia, illetve belga példákból okulva Introvigne felhívta a figyelmet a vallási közösségekről készített listák veszélyeire. Szerinte az ilyen listák bármikor a vallási diszkrimináció alapjául szolgálhatnak.
„Magyarország büszke lehet vallási törvényeire” - vezette fel előadását Elieen Barker vallásszociológus, a London School of Economics tanára, majd hozzátette: sok nemzet tanulhatna a magyarországi példából. Mivel az Európa Tanácsban hiányoztak a különböző vallásokkal kapcsolatos információk, a professzor asszony létrehozott egy valláskutatással foglalkozó intézetet, amely független ugyan az angol kormánytól, de a belügyminisztériummal szorosan együttműködve tevékenykedik. Csoportja szakmai és tudományos szempontok alapján ugyanúgy vizsgálja a római katolikus papok szexuális visszaéléseit, mint a kisegyházakat. Véleménye szerint az új vallási jelenségek elbírálásának nem lehet alapja „létszám, történelmiség, nagyság, ízlés”, hanem kizárólag a tényleges társadalmi befolyás, illetve tevékenység. Mint elmondta, elfogulatlan és objektív információkra van szükség ahhoz, hogy tájékoztatni tudják a társadalmat és nem utolsó sorban a döntéshozó szerveket. Majd hozzátette: ne legyenek illúzióink, mind a hagyományos, mind pedig az új keletű vallásossággal vannak még problémák.
A külföldi elemzések után, kicsit visszazökkenve a magyar valóságba, Tomka Miklós katolikus vallásszociológus ellentmondást nem tűrő adatait hallhattuk a hazai vallási életről. Helytelenítette, hogy a jelenlegi vallásügyi törvény figyelmen kívül hagyja az egyházak szervezeti méreteit és társadalmi befolyását. „Az állam nem tud ugyanolyan kapcsolatot fenntartani egy szimpla kft.-vel és egy multinacionális céggel. Más KRESZ-szabályok vonatkoznak a biciklistákra és a repülőgépekre” - indokolta véleményét Tomka. Szerinte a felekezeti megkülönböztetés ma csak a kisegyházaknak a történelmi egyházak hátrányára történő favorizálásában érhető tetten. Példaként említette, hogy a hívő lakosság töredék részét lefedő kisegyházakat ugyanúgy egy média-kuratóriumi hely illeti, mint a túlnyomó többséget reprezentáló történelmi egyházakat. Felmérései szerint a kisegyházak hívei a népesség egy százalékát teszik ki, és az ország lakosságának legalább fele ellenzi, hogy a költségvetési támogatásból részesüljenek. A szegedi valláskutató központ munkatársának azon kérdésére, hogy hol lehet utánanézni a fent említett kutatási eredményeknek - valószínűleg időszűke miatt - Tomka nem válaszolt.
Schanda Balázs, az Alkotmánybíróság jogi tanácsadója szerint csupán szimbolikus veszteség érné a közösségeket az egyházi státus megvonása esetén, jogaik lényegében nem csorbulnának. Fejtegetésében ezután, önmagát cáfolva felsorolta az egyházi státus és az egyesületek jogi szabályozása közötti valódi különbségeket. A leglényegesebb a törvény által garantált belső autonómia kérdése, hiszen míg az egyházak esetében - az állam és egyház szétválasztásának elve alapján - az államnak nincs beleszólása a közösségek belügyeibe, addig az egyesületeknél még akár a közgyűlési határozatok is megtámadhatók.
Sajó András akadémikus már derűs hangvételű előadásának elején leszögezte: „Magyarországon nincs »kisegyház« fedőnevű probléma”, majd alkotmányjogi képtelenségnek nevezte a kifejezést. Véleménye szerint hazánk azért nem engedheti meg magának ezt a jogi kategóriát, mert nem méltó egyházjogi múltjához. Az elnevezés gyakorlatilag az egyházak közötti különbségtételt intézményesíti. Gondolatmenetét egy húsbavágó alkotmányossági kérdéssel folytatta: „Lefokozhatók-e vallási közösséggé a kisegyházak, illetve kialakítható-e a jelenleg egységes egyházi kategóriákból NB 1, valamint egy professzionális szuperliga?”
Az egyházakkal kapcsolatos adatgyűjtésről szólva Sajó elmondta, hogy az ilyen intézetek tevékenysége könynyen cenzúrához vezethet, a vallásszabadsághoz ugyanis hozzátartozik a „meg nem figyeltség érzése” is. Végezetül megjegyezte, hogy jogrendünk megfelel az unióban elfogadottnak, ezért a kormány törvénymódosítási szándékánál nem reális indok a magyar vallási törvények EU-konformmá tétele.
Az ötórás konferencia eredményességét talán Eileen Barker professzorasszony utolsó észrevétele jelezte a leglátványosabban, aki elmondása szerint végül is nem érti a kormány valódi célját: miért kell változtatni az amúgy működőképes vallásügyi törvényen.

---

Brüsszeli bírálat

Az Európa Parlament mindeddig sikertelenül próbált a „kultuszokról” jelentéstervezetet készíteni, ugyanis azt a plenáris üléseken már két alkalommal visszautasították. Ugyanebben a témában az Európa Tanács is készített egy jelentést, melyet 1998 szeptemberében elutasítottak, majd további vizsgálat céljából visszaküldtek a Jogi Ügyek és Emberi Jogok Bizottságának. Mindezek mellett számos nyugat-európai országban szektaellenes bizottságok alakultak, melyek a kisebbségben lévő vallások megfigyelését tűzték ki célul. Az alábbiakban az Emberi Jogok Határok Nélkül elnevezésű brüsszeli szervezet 1999 márciusában készült elemzéséből adunk közre néhány szemelvényt:

Franciaország
1996 januárjában jelent meg a Guyard-jelentés, amely 172 károsnak és veszélyesnek tartott szektát sorolt fel. A francia kormány létrehozta a Szekták Elleni Harcért elnevezésű felelős miniszteri bizottságot, melynek élére Alain Vivient, a szektaellenes mozgalom elnökét jelölte ki. Míg külföldön más jelentések azt javasolták, hogy „beszélgessenek el” az úgynevezett szektákkal, Franciaország a nyílt konfrontációt választotta. Ez a médiában megjelent rágalmazó híradásokhoz, hivatásos eltiltásokhoz vezetett.

Németország
Az 1996 májusában létrejött német bizottság célja az volt, hogy adatokat gyűjtsön a „szektás csoportokról”. Sok más európai bizottság közül a német volt az első, amelyik úgy közelítette meg a kérdést, hogy a szekták illegális és méltánytalan praktikáitól a hívőket megvédeni az állam feladata. Néhány kisebb, független evangéliumi egyház azt állította, hogy a bizottság módszerei jellemzően a zaklatás, vandalizmus és fenyegetés tárgykörébe tartoznak. A bizottságot kritika érte azért is, mert a szektafigyelők és -támogatók túlnyomó többségben a két nagy egyházhoz tartoznak, vagyis nem független szakemberek, ráadásul a szemtanúk vallomásait kiszivárogtatták a médiának és a bíróságoknak. Végül nem tudtak bizonyítékot szolgáltatni arra, hogy a vizsgált felekezetek valós veszélyt jelentenek-e vagy sem.

Ausztria
Ausztriában három vallási kategória létezik: az (államilag) elismert egyházaké és vallási társaságoké, a bejegyzett vallási közösségeké, valamint azoké a vallási közösségeké és filozófiai mozgalmaké, melyeket az egyesületekre vonatkozó törvény szerint jegyeztek be. Azok az elismert egyházak és vallási társaságok, amelyek a legtöbb előjoggal rendelkező kategóriába tartoznak, adóbeszedési joggal rendelkeznek, állami iskolákban hitoktatást folytathatnak, támogatásokat kaphatnak, ha magániskolát hoznak létre, valamint rádióműsorokat sugározhatnak. Ahhoz, hogy Ausztriában valamely csoport ebbe a státusba kerülhessen, legalább húsz éve szükséges működnie, s ezen belül minimum tíz éve a kormány által jogilag elismert vallási csoportként kell, hogy létezzen. Tagsága legalább 16 ezer fős kell legyen. 1997 végén 12 egyház és vallási társaság rendelkezett az államilag elismert státussal. 1997. december 10-én az osztrák parlament egy célzottan diszkriminatív törvényt fogadott el, amely hátrányos helyzetbe hozott minden új vallási „versenyzőt”. Mielőtt az új törvényt elfogadták volna, több mint húsz, az állami elismerésre vonatkozó kérvényezés volt folyamatban, az új törvény azonban érvénytelenítette kérvényeik benyújtásának procedúráját.