SZABÓ IBOLYA ANNA
A dezinformáció kora

„Senkiben nem lehet megbízni. A mai változékony világpiacot a félremagyarázás, a nyílt becsapás és a becsület teljes hiánya jellemzi” - állítja a Foreign Policy című amerikai folyóiratban megjelent cikkében David J. Rithkopf egyetemi profeszszor, egy washingtoni székhelyű nemzetközi információs és tanácsadó cég, a Newmarket Company elnöke. Állítása szerint a szándékosan elégtelen információszolgáltatás, az előítéletes vagy más okból elfogadhatatlan elemzés napi gyakorlat a gazdasági életben.

Az információs kor gurui majdnem egy évtizedig azt sulykolták belénk, hogy a szabadpiac, a demokratizáció és a kommunikációs technológia világában élünk. Az információs technológia azonban csak annyira jó dolog, amennyire maga a közvetített információ az. Az információ áramlása pedig több szinten is manipulálható. A kormányok még mindig rendszeresen adnak ki olyan információt, amelyről tudható, vagy legalábbis sejthető, hogy hamis. A pénzintézetek sok esetben nemcsak elfogadják ezeket az információkat, hanem egyenesen továbbítják őket ügyfeleiknek, ha érdekeik így kívánják. Ugyanezek a pénzintézetek független elemzőkként és piaci információforrásként lépnek fel, miközben az általuk birtokolt tények tálalását sokszor egymásnak is ellentmondó érdekek befolyásolják.
A média csak tovább torzítja a helyzetet azzal, hogy elégtelen vagy félrevezető mutatókat - például tőzsdeindexeket - használ fel hitelesként, és a részletes elemzés helyett drámai eseteket igyekszik feltálalni. Még a független szakértők sem mindig igazán függetlenek a megélhetésüket és tekintélyüket biztosító államtól vagy pénzintézettől. Kevesen mernek nagyot kockáztatni.
A jól időzített és pontos gazdasági adatközlés elmulasztása nem akadályozhatja meg a gazdasági válság kitörését, viszont az információhiány miatti késlekedés súlyosbítja a robbanást, és a fokozatos felkészülés lehetőségének kizárásával pánikot kelt a befektetők között. Ez történt Mexikóban és Thaiföldön is, amikor a gazdaság valós helyzete a nyilvánosság elé került. Idén januárban a brazil real leértékelését sokk követte, noha az elkerülhetetlen intézkedést előrevetítő adatok már hónapok óta rendelkezésre álltak. Bár a világgazdaságban az erőegyensúly az államitól a magán pénzpiacok felé tolódott, a nemzetközi befektetéseket irányító információáramlás nem tartott lépést az idővel. A piacot továbbra is a titoktartás régi szokásai és a nyilvánosság rovására magánérdekeiket érvényesítő bennfentesek rendszere uralja.
A kozmetikázott információk használatának következményei világosak, ha végigtekintünk az elmúlt évek globális pénzügyi válságain. A kormányok nem jelezték idejekorán a problémát, és elmulasztották időben értesíteni a piacokat a fenyegető változtatásokról. Olyan pénzügyi prognózisokat bocsátottak ki, amelyek inkább a belpolitikai érdekeken, mint a gazdasági tényeken alapultak. Olaszországot például széles körben azzal gyanúsítják, hogy „kreatív könyveléssel” igazította mutatóit a Maastrichti Egyezményben előírtakhoz.
Az 1997-es ázsiai válság nyitányaként összeomlott a thaiföldi valuta, a baht. A válsághoz vezető hónapok folyamán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) thai illetékesekkel folytatott magánbeszélgetésekben többször is kifejezte aggodalmát, hogy az ország gazdasága túlfűtötté válhat. Az 1997-es IMF jelentésben azonban csak az szerepelt, hogy Thaiföld gazdasága jelentős fejlődésen megy keresztül. A válság kirobbanása után az IMF illetékese azzal érvelt, hogy a Nemzetközi Valutaalapnak félelemeivel igen nehéz a nyilvánosság elé állnia, hiszen ezzel az információszerzésben élvezett privilegizált helyzete és bizalmas tanácsadóként szerzett hitele sérülne. Ugyanakkor az aggodalmak nyilvánosságra hozatala esetleg olyan krízishelyzetet eredményezhetne, amely magától nem következne be. „Más szavakkal - kommentálja Rithkopf az érveket - az IMF a világgazdaság gyóntató atyja, aki bűnbánatot és feloldozást kínál azzal a biztosítékkal, hogy az ügyeket senki mással nem tárgyalja meg.”
A megtévesztésből szőtt hálót a média sem tudja átvágni, hiszen a problémát nem az információ hiánya okozza. Ennek ellenére a piacot sokszor meglepetésként éri egy-egy válsághelyzet. Miért, hogy a média szintén áldozatul esik a tájékozatlanságnak? Ennek fő oka, hogy azokhoz a szakértőkhöz fordul értékelésekért és elemzésekért, akik maguk is óvatosan bánnak az információval. Az arcok mindig ismerősek, nem nagy a választék. Kialakul egy 20-25 fős lista, akik egy adott téma szakértői, és akik - ha tanácsra van szükségük - egymást keresik fel, információikat egymástól szerzik be. Bár maga a média rendkívül szerteágazó, forrásai nagyon is szűkkörűek. Ugyanakkor gazdasági megfontolásból egy-egy tudósító még a legfontosabb országokba kirendelve is sokszor olyan széles területért felelős, hogy munkáját nem is végezheti bizonyos szintű felületesség nélkül. Az eredmény: siető riporterek sorállása a szakértőknél.
A megoldás Rithkopf szerint nem lehet más, mint az igazság melletti abszolút elkötelezettség. Az államoknak késznek kell lenniük a piacot befolyásoló statisztikai adatok pontos kezelésére, és azok megbízhatóságát garantálni kell. Szigorú szabványra van szükség a statisztikai adatok számításában. Mindezekben sokat segíthetnek az új technológiák, amelyek az információáramlást kiegyensúlyozottabbá tehetik, például az internet. A teljes nyitottság, megbízhatóság és átláthatóság alapelv kell, hogy legyen, míg a média a nemzetközi pénzügyek ismertetésében pontosabb és szigorúbb adatfeldolgozással tartozik.