„Auf Schnupfen-Nachten liegt ein Fluch! Da hilft das Tempo-Taschentuch” („A nátha
éjjel, merő átok, ha Tempót nem használtok!”) - álmatlanságtól gyötört reklámfigurák
ezzel a jelszóval ajánlották az első papírzsebkendőket Németországban. Az immár
fogalomnak számító, klasszikus Tempo idén áprilisban ünnepli hetvenedik születésnapját.
A német papírzsebkendő bölcsője Nürnberg közelében, Heroldsbergben ringott: a
Tempo Egyesült Papírgyár 1929 januárjában nyújtotta be védjegyigénylését a
berlini szabadalmi hivatalhoz. A Tempo a kor életérzését fejezte ki: a húszas évek
ugyanis a gazdasági világválság beköszöntéig szuperlatívusznak számítottak, a
gyorsaságot, a tempót jelentették. A Frankhonból útjára indult papírzsebkendő
gyorsan szalonképes lett, jóllehet kezdetben meg kellett győzni a fogyasztókat arról,
hogy az egyszerhasználatos papírzsebkendő sokkal tisztább a hagyományosnál. „Talán
csak nem olyan kíméletlen Müller úr, hogy nejére hagyja baktériumoktól hemzsegő
zsebkendőinek kimosását?” - tette fel a kérdést a harmincas években egy folyóiratban
megjelent hirdetés. Az erőteljes reklámkampány gyorsan meghozta az eredményt: a
harmincas évek végén a Tempo papírgyár már évi 400 millió papírzsebkendőt állított
elő, 1955-re átlépte az egymilliárdos határt, ma pedig már évi húszmilliárdnál
tart - írja a dpa. A Tempo az évtizedek folyamán változáson ment át. Módosult a
zsebkendő hajtogatása, hogy könnybelábadt szemmel is könnyen kibontható legyen. A
90-es évek elejétől fogva pedig aloé vera vagy mentolillat lengi át a Tempót, amely
már nem ázik el egyetlen orrfúvástól. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban,
mint a hálás fogyasztóktól érkező köszönőlevelek áradata. A költőibb lelkek rímekbe
szedik dicshimnuszaikat, mint a kölni Ingeborg, aki szerint „Ob Frau, ob Mann, ob Kind,
in jeder Tasche man es find” - „Legyen férfi, nő vagy gyerek, zsebében mindnek
megleled”… (MTI)