Hetek - III. évfolyam, 15. szám, 1999. április 17

A jövő héten a német parlament megtartja első ülését az újjáépített Reichstagban. Ugyanabban az épületben, amelyet 1945-ben a szovjet csapatok szétlőttek és elfoglaltak, majd vörös zászlót tűztek a tetejére, jelezve ezzel a második világháború és a náci Harmadik Birodalom végét. Brian Ladd, a Berlin szelleme című könyv szerzője szerint az új kormányközpont a Harmadik Birodalom emlékét és a jelenlegi német kormány erejét ötvözi.

A német kormány pedig idén szeptemberben költözik át Bonnból Berlinbe. A költözés oka a német egyesítés utáni lehetőség, hogy újra Berlin legyen Németország fővárosa és egyben a politikai és gazdasági élet centruma. Nem kis vihart kavart az a tény, hogy a jelenlegi német kormány és parlament számára a Harmadik Birodalom néhány közismert épülete ad majd otthont.
Berlinben új kormányközpont épül, amelynek részeként szinte az összes régi hivatal felújításra kerül. A régi épületek sajátos emlékeket hordoznak, hiszen a náci birodalom és a keletnémet kommmunista párt irodái is ezekben voltak. A jelenlegi német külügyminiszter, Joschka Fischer kijelentette: elképzelhetetlen számára, hogy ugyanabba az irodába költözzön, ahol előtte Erich Honecker, a néhai NDK pártvezére tartózkodott.
A távolabbi múlt még szégyenletesebb, ugyanis a keletnémet kommunista párt egykori székháza Adolf Hitler idejében a Reichsbank (Birodalmi Bank) épülete volt, amelynek páncéltermeiben sok más rablott kincs mellett a koncentrációs táborok lakóitól eltulajdonított aranyat őrizték. Berlin Hitler gigantikus tervének fontos városa volt, amelyet Germánia névre akart keresztelni, és az ezeréves német birodalom központjává akarta tenni. Az, hogy Berlin Hitler terveiben központi szerepet kapott, a mai napig olyan nyomot hagyott a város arculatán, ami talán már kitörölhetetlen.
Némelyek ma is tartanak attól, hogy Németország életében a decentralizációt és a nyugati orientáltságot jelentő bonni főváros után Berlin a centralizációt és a keleti orientációt fogja jelenteni, ami sokak szerint nem tenne jót az országnak. Szeptembertől a volt Reichsbank épülete rengeteg másikkal együtt újra politikai szerephez jut.
A Pénzügyminisztérium az új takarékossági politikát abból az irodából fogja irányítani, ahol a Luftwaffe főnökeként Hermann Göring megtervezte Varsó, Rotterdam, Guernica és Coventry bombázását. A Védelmi Minisztérium a néhai Háborús Minisztérium helyére kerül, ahol a Hitler ellen sikertelen merényletet megkísérelt Claus von Stauffenberget végezték ki. A Munkaügyi Minisztérium pedig a hírhedt propagandaminiszter, Josef Göbbels irodáiba költözhet.
Ezeknek az épületeknek a története egész Bismarckig nyúlik vissza, és most újra a történelem részeivé válnak. Sokakban felvetődött a gondolat, hogy inkább egy teljesen új kormányközpontot kellene építeni a korábbi épületek helyén. Elviekben ezzel sokan egyet is értettek, azonban a pénzügyi kényszer mást diktált. Az újonnan épülő és csúcstechnológiával felszerelt Kancellária teljes költsége eléri a 12 milliárd dollárt (2600 milliárd Ft). Mivel egyetlen új épület felállítása ilyen jelentős kiadást jelent, ezért született a döntés, hogy a többi minisztérium számára a több ezer, már meglévő iroda felújításával kell helyet biztosítani. Egyébként a hivatalnokok átköltöztetése is óriási költségekkel jár: bár nem viszik magukkal családjukat, két évig ingyen repülhetnek Bonnba, és lakást is kapnak Berlinben.
„Csak irodaépületekről van szó - magyarázza a berlini szenátus Építési Minisztériumának egy alkalmazottja, Annalie Schoen -, ezek a német állam olyan épületei, amelyek ma is jól használhatóak. Tudjuk, hogy egykor rossz célokat is szolgáltak, de az már csak történelem a számunkra.”
Sok német számára azonban nem egyértelmű, hogy csupán épületekről van szó, és többekben erős ellenszenvet keltett, hogy a kormányzat a korábbi diktatúrák által használt épületekbe költözik. Az épületek lerombolásának gondolata viszont egy másik táborban keltett felzúdulást, akik szerint egy nemzet sem menkülhet saját történelmétől. „Bármerre jár az ember Berlinben, lépten-nyomon előbukkan a történelem sötét oldala…” - mondja Andreas Nachama történész, a Berlini Zsidó Közösség elnöke.
A Külügyminisztérium egyik alkalmazottja, A. von Mettenheim szerint azonban „lehetetlen úgy elfogadni a történelmet, hogy azt megtagadjuk. Az épületek szellemiségét úgy lehet kicserélni, hogy a hozzájuk kötődő régi szellemet kell lerombolni, és nem magukat az épületeket.” A Schröder-kormányzat egyébként gőzerővel készíti elő a költözést, és igyekeznek a kivitelezési munkák minden késedelmét kiküszöbölni, hogy a parlament után az összes kormányépület is az új fővárosban működhessen.

A jövő városa ?

Christo, a bolgár származású csomagolóművész a birodalmi gyűlés épületét is felöltöztette

Gerhard Schröder kancellár tavaly novemberben elmondott beszédében az új kormányközpontról azt nyilatkozta, hogy „egy felnőtt nemzet önbizalma kellett ehhez a lépéshez, egy olyan nemzeté, amely sem felsőbbrendűséget, sem kisebbségi érzéseket nem táplál, és elfogadja saját történelmét és felelősségét, de a jövőbe tekint.” A várost képviselő marketing ügynökség reklámszlogenje szerint: „Ha a múltra vagy kíváncsi, menj el Rómába, ha a jövőt akarod látni, akkor gyere Berlinbe!”
De valóban a jövő városa lenne Berlin? Nick Gay, egy brit turisztikai iroda képviselője úgy tapasztalja, hogy a turisták zöme a mai napig Berlin sötét múltjának emlékeire kíváncsi, és nem az új látnivalókra.
Berlinben valóban nehéz nem szembesülni a dicstelen múlttal. A náci érában készült építmények célja a gigantikus erő bemutatása által a félelemkeltés volt. A „június 17.” utca Berlin egyik legnagyobb főutcája, amelyet a náci katonai parádék zavartalan lebonyolítása miatt szélesítettek ki, ma is őrzi aránytalan méreteit. Az Olimpiai Stadion az 1936-os olimpiai játékokat idézi, amely már erősen a fasizmus jegyében folyt. A Bismarck Strassén a náci sas a horogkereszt helyett most egy házszámot markol. A sors iróniája, hogy az Amerikai Zsidó Intézet irodái a felújított Potsdamer Platzon szembenéznek azzal a hellyel, ahol a háború végén Hitler bunkere állt.
Az új kormányközpont körül kialakult vitában végül azok győzedelmeskedtek, akik azt mondták, hogy az épületeknél sokkal lényegesebb az, hogy milyen munka fog bennük folyni. Egyébként is a felújítás nagyban modernizálja az épületeket. A Külügyminisztérium által használatos egykori Reichsbank új arculatot kap, rengeteg színes felülettel, üvegtáblákkal és sok-sok szép növénnyel igyekeznek feledtetni a keserű múltat. A Bundestag (a német parlament) új otthona, a néhai Reichstag tetejére egy modern üvegkupola kerül, amely a demokratikus folytonosságot kívánja szimbolizálni. Egyébként a Reichstag nevének megváltoztatása is szóba került, de hosszú viták után végül maradt a régi név, benne a kétes hangzású „birodalom” szóval.
A súlyos kérdés az, hogy vajon az épületek alakulnak-e át a jelenlegi demokratikus német kormány arculatára, vagy a kormány idomul-e majd az épületekhez. Brian Ladd, a Berlin szelleme című könyv szerzője szerint az új kormányközpont a Harmadik Birodalom emlékét és a jelenlegi német kormány erejét ötvözi. Daniel Libeskind, a sachsenhauseni koncentrációs tábor múzeummá alakítója és az Új Zsidó Múzeum tervezője szerint „ezek a helyek soha nem lesznek csupán irodák, hanem borzalmas emlékművek maradnak, ahol az embertelenség benne él a részletekben”. Az is elgondolkodtató, hogy a berlini Holocaust-emlékmű elkészítését évek óta halogatják, és a Schröder-kabinet több tagja egyszerűen feleslegesnek tartja, hogy ilyen emlékmű legyen Berlinben. A jövendő főváros egyébként nem rajong különösebben a külföldiekért. Közel 500 ezer külföldi él itt (zömmel törökök, oroszok, lengyelek), de a munkanélküliség is itt a legmagasabb az egész országban. Alexej Sipenkó orosz író szerint, aki hét évig élt itt, Berlin „ugyanolyan európai nagyváros lehetne, mint London vagy Párizs, ahol különböző nemzeti és kulturális háttérből jövő emberek élnek, de a német mentalitás más: itt nem szeretik a külföldieket”.

Bunkerekből diszkók

Eközben Németországban a nácik által épített közel 2000 titkos bunker zömét diszkók és koncerttermek számára alakítják át. A szupertitkos búvóhelyeket jó hangszigetelésük és underground jellegük miatt kívánják főként a szórakoztatóipar számára átadni. A negyvenes években a náci elit számára készült bunkereket az NDK
a hidegháború idején légvédelmi helységekként használta, mára pedig megnyíltak a nagyközönség számára. Nagy port kavart az a hír, hogy Hitler egyik személyes búvóhelyét a bajorországi Obersalzbergben múzeummá akarják alakítani. Többen attól tartanak, hogy a júniusban megnyíló múzeum a jövőben neonáci mozgalmak találkozóhelyévé válhat.
Shimon Samuels, a nemzetközi Simon Wiesenthal Központ európai igazgatója szerint a múzeum dokumentációs anyagai - például azáltal, hogy a Führer fiatalkori festményeit bemutatja - elbagatellizálnák a náci rémtetteket. Horst Möller, a projektet szervező müncheni Történelmi Intézet igazgatója azonban úgy vélekedik, hogy a pontos információközlés a nácizmus történelméről eddig még soha nem vezetett mítoszkeltéshez.