Hetek - III. évfolyam, 14. szám, 1999. április 10

„Miért ítélték el?”- kérdezem az alacsony, halk szavú embert. „Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért” - mondja szinte suttogva. A gyomrom görcsbe rándul, de tovább beszélgetünk. „Az ön esetében mit jelent a különös kegyetlenség?” „Ráléptem az áldozat nyakára, és eltört a nyelőcsöve.”

Az átlagembernek nem sokat mond Pálhalma neve, a bűn világában azonban jól ismert ez a kis település. Három büntetés-végrehajtási egység központja, melyek közül a sándorházai börtön az elítéltek között is félelmet kelt. A látogató Dunaújváros után jobbra kanyarodik a hatos úton, majd pár száz méter után ismét jobbra fordul. A szembejövő rabomobil már jelzi, jó irányba halad…
A csikorgó vaskapun át a börtön területére lépünk. Többsoros szögesdrót, diszkrét őrtorony, moslékot fuvarozó lovaskocsi fogad. A szürke égbolt alatt szürke ruhás rabok csoportja tart a szürke falú épület felé. Most végeztek az ebéddel, celláikba húzódnak vissza pihenni. Lebbencsleves és sertésragu a mai menü, napközi táboros műanyag tányérokból, fakó, alumínium evőeszközökkel. A rabok nagyon illedelmesek: jó napot kíván fiatal, öreg, alacsony és magas, fehér és barna.

Nagyon megmérték

A börtön minden szintjét elekromos vasajtó zárja, akárcsak a főbejáratot. Ahogy az L alakú épület keleti szárnyába lépünk, a folyosón beszélgető fegyencek szempillantás alatt eltűnnek a zárkákban.
Találomra benyitunk az egyik cellába. A két fegyenc vigyázzállásban fogad. H. József, ez a sovány, riadt tekintetű férfi a nem dolgozó rabok egyike, megromlott egészsége miatt „leszázalékolták”. A hatodik ikszet tapossa, el nem tudom képzelni, miért lehet itt. „Emberölési kísérlet miatt ítéltek el, pedig semmit nem csináltam” - mondja zavart pillantással. „Mégis, miért tartóztatták le?” - faggatom tovább. „A kezemben volt a bicskám, miközben vitatkoztunk a szomszédommal. Aztán egyszer csak közel jött, és mikor lenéztem, láttam, hogy folyik belőle a vér. Higgye el, nem csináltam semmit, a bíró mégis nagyon megmért” - feleli egy szuszra.
„Természetesen a legtöbb rab ártatlan” - mondja ironikusan kísérőnk, Endrefi András alezredes, miközben tovább kalauzol a börtönben. Az ütött-kopott folyosó elején két fiatalember várakozik. Eddig előzetes letartóztatásban voltak, ma kapták meg a jogerős ítéletet, mostantól lesznek igazi rabok. K. László huszonöt év körüli, közepes testalkatú férfi, különös ismertetőjele nincs. Jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaélés miatt ítélték el, büntetése három év hat hónap börtön.
Az előzetes letartóztatásban lévők helyzete több szempontból is rosszabb, mint a „jogerősöké”. Először is állandó feszültségben vannak, még reménykednek a kedvező ítéletben. Másodszor, amíg nem születik jogerős döntés, fegyház fokozatú elzárásban részesülnek: a nap huszonnégy órájából huszonhármat a cellában töltenek, a fennmaradó hatvan percben pedig megbilincselve sétálhatnak az arra kijelölt helyen.
Az „előzetesek” az első emeleten laknak. Az őr kinyitja az ajtót, belépünk. Tizenöt férfi sorakozik fel a harminc négyzetméteres, testszagú helyiségben, illendően köszönnek. A zárkamegbízott kérésemre ismerteti a napirendet: ébresztő hat órakor, beágyazás, az őrségváltás után jelentéstétel, reggeli, takarítás, ebéd, takarítás, vacsora, takarítás. Naponta egy óra séta. A zárkában tévéznek, olvasnak vagy beszélgetnek. A leggyakoribb téma, ki mit követett el.
K. Béla már két éve van előzetesben: „Kölcsön adtam valakinek ötvenezer forintot, aztán amikor nem akarta megadni, elmentünk a szüleimmel és pár haverral, hogy visszakérjük.” Első fokon három évre ítélték zsarolásért, de a jogerős ítélet csak nem akar megszületni. K. Béla saját bőrén érzi, mit jelent a magyar bíróságok lassú működése: jogerős ítélettel ugyanis már régen börtön fokozatú elzárásban tölthetné büntetését, dolgozhatna, adott esetben eltávozásban is részesülhetne. „Igaza van az elítéltnek - mondja Endrefi alezredes -, de mi itt a büntetés-végrehajtásban csak a rabok őrzéséért felelünk, a bíróság határozata alapján dolgozunk.” Arra is volt példa, hogy valaki több időt töltött előzetesben, mint amennyit a jogerős ítéletben végül kiszabtak rá. Ilyenkor kártalanítás jár az elítéltnek, de többek szerint az már nem sokat ér.
„Mi a legrosszabb itt, a börtönben?” - szólítok meg egy magas, jóképű férfit. „Sok ideget megettem” - sandít sokatmondó pillantással a közelben álló őrre, egyben finoman érzékelteti, lezártnak tekinti a témát. „Van elrettentő hatása a büntetésnek?” „Igen, van, többet nem akarok idekerülni, nem jó hely ez” - feleli a rablásért elítélt, hat nap múlva szabaduló fiatalember.
A börtön területén viszonylagos nyugalom honol. A rabok úgy tudják, az épületben tartózkodó kis létszámú őrség percek alatt erősítést kaphat a közelben várakozó készenléti egységtől. A látogató számára úgy tűnik, a fogvatartottak beletörődtek sorsukba. Nyolcvan százalékuk dolgozik, a tízezer forintos átlagkereset nagy részét szabaduláskor vehetik fel, kisebb részét a börtön területén működő vegyesboltban költhetik el.
A szabadidő hasznos eltöltését szolgálja a börtönkönyvtár és a testépítő terem is. Ez utóbbiban beszélgetünk az ötvenes bicepszű J. Balázzsal. „Furcsa eset az enyém” - mondja szenvtelen arccal két fekvenyomás-sorozat között. „92-ben letartóztattak kocsilopásért, másfél évet ültem előzetesben. Azután kijöttem, és vártam az ítéletet. Telt az idő, de nem történt semmi. Közben abbahagytam a bűnözést, elkezdtem vállalkozni, nyitottam egy szoláriumot, házat építettem. Azt hittem, elfelejtkeztek rólam, az ügyvéd is azt mondta, ennyi idő után már nem lesz semmi. Azután tavaly váratlanul beidéztek a tárgyalásra, és még másfél évre elítéltek.”

Különös kegyetlenséggel

Bár Sándorházán többnyire börtön fokozatú rabok töltik ítéletüket, akad néhány súlyosabb eset is. B. Imre nyolc évet kapott jogerősen, a fele még hátra van. „Miért ítélték el?”- kérdezem az alacsony, halk szavú embert. „Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért” - mondja szinte suttogva. A gyomrom görcsbe rándul, de tovább beszélgetünk. „Az ön esetében mit jelent a különös kegyetlenség?” „Ráléptem az áldozat nyakára, és emiatt eltört a nyelőcsöve.” „Ki volt az áldozat?” „Erről nem akarok beszélni.” „A családja hogy fogadta a hírt?” „Megdöbbenéssel, tragédia volt az egész család számára. Fél évig nem is beszéltek velem, aztán lassan tudomásul vették, hogy elkövettem. Most már visszavárnak.” Kísérőnk arcán semmi nyoma a csodálkozásnak. Az „átlagos” gyilkosokat befogadja a börtöntársadalom. Vannak persze olyan bűnözők, akiket társaik is megvetnek, sőt sokszor fizikailag is bántalmaznak. Az erőszakos fajtalankodó, vagy a kiskorút gyilkoló ebbe a körbe tartozik. Az ilyenek számára nincs menekvés. Hiába kérik áthelyezésüket másik börtönbe, mire odaérnek, hírük megelőzi őket.
A fogdák előtt vörös hajú rab áll, ő felügyel társai testi épségére. A fogda kétszer négy méteres helyiség, a fényről húsz wattos izzó gondoskodik. Az egyetlen berendezési tárgy egy alacsony priccs; párna, pokróc nincs. A sarokban elhelyezett, ülőke nélküli vécé a párperces kimenőt is szükségtelenné teszi. D. Károly öt nap fogdát kapott, mert fél nap késéssel érkezett vissza az eltávozásról. „Baj volt az aszszonnyal” - ad érthetetlen magyarázatot a „csúszásra”.
A sötétség órái cellazáráskor kezdődnek a börtönben. Arról, hogy a reggeli nyitásig mi történik a rács mögött, hivatalosan nem sok tudható. A csicskáztatás állítólag visszább szorult a rendszerváltás óta. A csicska tolvajnyelven szolgát jelent. A tekintélyesebb, erősebb elítéltek csicskáztatják a gyengébbeket: velük mosatnak, takaríttatnak, sőt a pimaszabbja még az ebédjét is a cellába hozatja velük. A szexuális visszaélésekről senki nem beszél szívesen. „Ügy” csak akkor van, ha valaki bejelentést tesz, ez azonban ritkán fordul elő. Külön kasztba tartoznak a vamzerok, magyarul besúgók. Az őrök tőlük szerezhetnek információkat a zárkák belső életéről, a rabok közti viszályokról, esetleges szökési kísérletekről. A vamzer nem ellenszolgáltatás nélkül adja a jelentéseket, a „veszélyességi pótlékért” saját bőrét viszi a vásárra: akiről kiderül, hogy vamzer, eláshatja magát.

Bűn és büntetés
A hazai büntetés-végrehajtásban szigorúság szempontjából három fokozatot különböztethetünk meg: fegyház, börtön és fogház.
A fegyházban letöltendő büntetés a szabadságvesztés legszigorúbb végrehajtási módja. A fegyházban az elítélt életrendje részleteiben is meghatározott, állandó irányítás és felügyelet alatt áll. Külső munkában csak kivételes esetben vehet részt. Feltételes szabadulásra a kiszabott büntetés négyötödének letöltése után van mód. Fegyházban letöltendő szabadságvesztés jár többek között szándékos emberölésért, terrorcselekményért, emberrablásért, nemi erőszakért, pénzmosásért, kétmillió forint értéket meghaladó fegyveres rablásért és nagy mennyiségű kábítószerrel való visszaélésért.
Börtönben az elítélt rövid tartamú eltávozása kivételesen engedélyezhető, feltételes szabadulásra a büntetés háromnegyedének letöltése után nyílik lehetőség. Börtönbüntetés jár például sikkasztásért, orgazdaságért, adócsalásért, súlyos testi sértésért, közösség elleni izgatásért, büntetőügyben elkövetett hamis tanúzásért.
A fogház a szabadságvesztés legenyhébb végrehajtási módja. Az elítélt rövid tartamú eltávozása engedélyezhető, életrendje részben meghatározott, szabadidejét belátása szerint használhatja fel. Feltételes szabadulásra a büntetés kétharmadának letöltése után van mód. Fogház fokozatú büntetés jár többek között gondatlanságból elkövetett halálos gázolásért, könnyű testi sértésért, kisebb értékű lopásért.

Interjú Kéthelyi Péterrel, a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet parancsnokhelyettesével

- Mennyibe kerül az adófizetőknek egy elítélt fogvatartása?
- 1997-ben 13 milliárd forint jutott a költségvetésből a büntetés-végrehajtásra. Mivel abban az évben körülbelül 13 ezer elítélt töltötte a büntetését, kiszámítható, hogy egy elítélt naponta 3000 forintjába kerül az államnak.
- Vagyis a bűnözés csökkentése komoly gazdasági érdek.
- Igen, a bűnözés viszszaszorulásával a büntetésvégrehajtásra fordított összeg mellett az okozott kár értéke is mérséklődne. A szabadságvesztés nagyon drága büntetés. A közvélemény egymással ellentétes dolgokat követel: egyrészt azt mondja, hogy minél keményebben és szigorúbban büntetni - és tökéletesen igaza van. Másodszor azt mondja - és ebben is tökéletesen igaza van -, hogy azért ne kerüljön ez ennyi pénzembe. A probléma az, hogy minél szigorúbban büntetünk meg valakit, annál többe kerül.
- Visszatérve a börtönre, hogy alakulnak a szökések? Van igazolatlan hiányzójuk?
- Három egység tartozik a pálhalmai parancsnokság alá, mellettünk pedig egy nagy mezőgazdasági egység található, amit az elítéltek foglalkoztatására hoztak létre. Egy ilyen nyílt munkahelyről gyakrabban kísérelnek meg szökést a fogvatartottak, adott esetben sikeresen. Tíz-tizenöt évre visszamenőleg elmondható, hogy évente két-három szökési kísérlet fordul elő. A szököttek hatvan százalékát viszonylag rövid időn belül maga az intézet, vagy a velünk együttműködő rendőri szervek fogták el. A maradék negyven százalék néhány nap, de legfeljebb két-három hónap elteltével került kézre. Jelenleg egy elítélt hiányzik igazolatlanul, ő tavaly év végén szökött meg a sándorházai egységből.
- Köztudott, hogy a magyar börtönök túlzsúfoltak. Önöknél milyen a helyzet?
- A három egységünk befogadóképessége hivatalosan 1230 fő. Ezzel szemben az állomány létszáma jelen pillanatban 1800 fő, de hétfőn jön a szállítás, amivel nagyjából 1850-re fog emelkedni. Emiatt zsúfoltabbak a zárkák, kevesebb a szabad tér. A zsúfoltság feszültségeket teremt, a feszültség agressziót eredményez, így gyakoribbak az összezördülések.
- Igaz, hogy az elítéltre a többi elítélt elviselése rója a legnagyobb terhet?
- Igen, ezt meg tudom erősíteni.
- Több újságcikkben is olvashattuk, hogy a rabok között kialakul egy hierarchia, az erősebbek csicskáztatják a gyengébbeket…
- Igen, néha előfordul ilyen, de általában nem ez jellemzi a börtönöket és az elítéltek egymás közötti viszonyát. Most más jellegű problémákkal kerülünk szembe.
- Melyek ezek?
- Elsősorban a kábítószer. Vannak arra utaló jelek, hogy - ha nem is nagy mennyiségben - a kábítószer bekerül a börtönökbe. Nem mintha vigasztaló volna, de Európában is ez a legnagyobb probléma. Svájcban injekciós tű automatát helyeztek el az egyik börtönben, hogy a rabok sterilizált fecskendőhöz juthassanak.