Németországban gyermekorvosok figyelmeztettek arra, hogy a televíziózás károsíthatja
a gyermekek és a serdülőkorúak egészségét. A „tévéfogyasztás” a kilencvenes
években a szabadidős tevékenységek közül az első helyen áll a fiatalok minden
korcsoportjánál. „Médiavízözönt élünk át, és gyermekeink nem tudnak úszni”
- jelentette ki Bernhard Stier gyermekorvos a fiatalság egészségügyi problémáival
foglalkozó weimari kongresszus megnyitása előtt.
Németországban ma már 3-5 éves gyermekek is átlagosan napi 80 percet töltenek a tévékészülék
előtt. A kilenc-tízévesek egyharmada saját tévékészülékkel rendelkezik -
mutatott rá Stier. A család után a televízió az a tényező, amely a fiatalok fejlődését
a legnagyobb mértékben befolyásolja. Stier szerint nem arról van szó, hogy a médiával
ijesztgessenek bárkit, de - mint rámutatott - „a helyzet gondot okoz. Gyerekeink
és fiataljaink oxigénhiányban szenvednek.” A fiatalok körében egyre gyakoribb az
ingerlékenység, a koncentrációs képesség gyengülése, a magatartászavar, a
hiperaktivitás és az agresszivitás. Drámai mértékben nő a beszéd- és érzékelési
zavarok száma. Elsősorban a szülők és a pedagógusok feladata, hogy az állandó
fogyasztás helyett rávezessék a fiatalokat a média tudatos használatára. A következő
évezred küszöbén ebben látják az orvosok a fő feladatot - idézte a német DPA hírügynökség.
(MTI)