Sejtelmes-misztikus lepelbe burkolózva irányítja a mai világ dolgait egy olyan
jelenség, amelyről nem sokat beszélünk: a hatalom. Maga a fogalom napjainkban is gyanús
tabutéma, melyre sokan csak az üzleti és politikai élet „piszkos trükkjeként”
tekintenek, míg mások az erőszak és az agresszió szinonímájaként kezelik. Erről
az emberi civilizáció legapróbb részleteit is átszövő, ám ugyanakkor rendkívül
furcsa és veszélyes jelenségről lebbenti fel a fátylat Michael Korda Hatalom! című
könyvében. Menedzsment sorozatunk következő részében ezt a témát járjuk körül.
„Ha valaki nem törekszik hatalomra, akkor behatárolja saját lehetőségeit,
szellemi és érzelmi életét korlátok közé szorítja…”
(Michael Korda)
Nem érdemes meghátrálni
Az élet mint hatalmi játszma
Michael Korda 1974-ben írott, számtalan kiadást megért, s immár klasszikusnak
tekinthető könyvében a hatalom nem kevéssé problematikus és nem kevés problémát
felvető témáját tárgyalja. Hozzá kell tennünk, nem kevéssé problematikusan. A könyv
s egyben a szerző alaptézise, hogy a világ bonyolult és kevésbé bonyolult hatalmi játszmák
összessége. „Az élet nem más, mint hatalmi játszma” - írja a szerző, s ezzel
alighanem elég nehéz vitatkozni. Főnök és beosztott, jegyellenőr és utas, kofa és
vevő… az élet ilyen és hasonló szerepeiben mindannyian óhatatlanul hatalmi játszmák
részeseivé válunk. Akár elismerjük, akár nem, egyáltalán nem mindegy, hogy a mi
javaslatunk bizonyul-e jónak a főnökünkkel folytatott vita során, vagy sem, sikerül-e
leráznunk a kellemetlenkedő jegyellenőrt, vagy sem, s a piaci kofával való összezördülés
eredményeképpen megkapjuk-e az almát húsz forinttal olcsóbban, vagy sem. Nem is beszélve
a munkahelyi harcokról, amelyekben sokszor nem kevesebb forog kockán, mint előrejutásunk,
s nem ritkán fizetésemelésünk.
Korda véleménye szerint személyes életünk és sorsunk - s ehhez még hozzá tehetjük:
közérzetünk - szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy ezekben az élet
legapróbb részleteit átszövő hatalmi csatározásokban milyen szerepet töltünk be.
Folyvást az alárendelt, a szenvedő alany cseppet sem irigylésre méltó pozícióját
foglalja-e el az ember, avagy elsajátítja a győzelmet, s az így megszerzett hatalmat
aztán megtanulja józan és okos módon saját érdekei, illetve az általa fontosnak
tartott értékek szolgálatába állítani.
A legtöbb ember ugyanakkor szinte bármire képes, még önpusztításra is, csak ne
kelljen másokkal konfliktusba kerülnie. Inkább elviseli a rossz kiszolgálást az étteremben,
csak ne kelljen panaszt tennie. Inkább elfogadja alkalmazottai középszerű munkáját,
csak hogy ne kelljen elbocsátania őket. Nem akar összetűzésbe kerülni a főnökével,
hogy megmondja neki, rossz döntést hozott, vagy hogy a helyzet még annál is rosszabb,
mint ahogyan azt ő gondolja. Inkább füllentünk, hazudunk, megkerüljük a dolgokat,
mosolygunk, mikor leginkább sírni volna kedvünk… csak ne kelljen felvállalnunk az
efféle konfliktusokat.
A világ nem szükségszerűen szép hely. Naponta számos konfrontációra kényszerít
bennünket anélkül, hogy ezt különösebben akarnánk. Ezek a hatalmi játszmák nem
kikerülhetők, hiszen már pusztán azzal, hogy egyes helyzetekben sehogy sem reagálunk,
vagy nem vesszük fel a kesztyűt és félreállunk, elvesztettük a csatát. „Az élet
nagy részében vagy mások lökdösnek minket, vagy igyekszünk úgy szervezni a
dolgokat, hogy ne tudjanak lökdösni bennünket” - állítja Michael Korda.
Hajlamosak vagyunk a sikerről azt képzelni, hogy ez egy globális, egyszeri nagy eredmény.
Ugyanakkor a siker nem más, mint apró kis eseményekből, kicsiny lépések sorozatából
álló, nem absztrakt, hanem nagyon is konkrét jelenség, aminek apró kockáit - természetesen
sok más egyéb mellett, mint például a minőségi munka - épp a hatalmi játszmákban
elért eredményeink adják. Michael Korda meggyőződése szerint, ha valaki szeretne
fennmaradni a mai (gátlástalan) világban, ismernie kell a hatalmat, tudnia kell bevetésének
módjait. Nem elég, ha valaki jó szakember, tehetséges szervező. A végén mindig az
nyer, aki megérti és megfelelően gyakorolja is a hatalmat - döntéseket hoz, keresztülviszi
elképzeléseit, eseményeket irányít, másokat vezet, nem pedig félreáll és hagyja,
hogy nálánál gyakran tehetségtelenebb személyek vigyék el a pálmát. Akik nem
jobbak ugyan, csak egy dolgot ismernek: a küzdelem és a hatalom természetét.
Az önmeghatározás eszköze
Alighanem Korda azon álláspontjával sem lehet vitatkozni, hogy a hatalom s az arról
való nyílt gondolkodás továbbra is komoly ellenérzéseket szül. Átéltünk egy
szexuális forradalmat, egy feminista forradalmat, megéltük a kommunizmus gyors hanyatlását,
majd bukását is. Az internet ontja magából (a sokszor szalonképtelen) információkat,
a televízió képekben közli a több tízezer kilométerre zajló (véres) eseményeket.
Mindenről lehet beszélni, a tabuk ideje végleg lejárt. Ám a hatalomra ma sem nézünk
másként - hangzik a szerző véleménye -, mint piszkos, tisztességtelen trükkre,
s ez talán az utolsó dolog, amiről az emberek - különösen pedig azok, akik
mesterien értenek a gyakorlásához - hajlandók lennének őszintén beszélni. Még
azok is, akik a legnagyobb iramban építették fel karrierjüket, inkább hajlandók
sikereiket az információnak, a jó helyzetelemzésnek, a tudásnak tulajdonítani,
mintsem hogy beismerjék: ők a sosem szűnő hatalmi játszmák győztesei. Nem ismerik
el, hogy sikereik egyik alapköve éppenséggel az, hogy jól állták a sarat ezekben a
hatalmi harcokban.
A hatalom tartalma, jelentése pejoratívvá vált, hangzása sokak fülében kellemetlenül
cseng. Ez azért van, mert legtöbbünk csak úgy gondolkodik a hatalomról, mint tisztességtelen
eszközről, ami testvére a kapzsiságnak és az önérdeknek. Pedig meg kell vívnunk
hatalmi harcainkat annak érdekében, hogy ne az események irányítsanak minket, hogy képesek
legyünk olyanok lenni, amilyenek valóban lenni szeretnénk, nem pedig olyanok,
amilyennek mások akarnak látni minket. Ezért bármilyen triviálisnak is hangzik,
mindennapi hatalmi csatáink nem mást szolgálnak, minthogy meghatározzuk, kik is
vagyunk valójában.
Egy egyszerű telefonbeszélgetés nem nagy dolog - mégis, ha már valaki felveszi a
kagylót, gyakran olyan helyzetbe kerül, amelynek a végén vagy elégedett lesz önmagával,
vagy szorongni kezd, mert az az érzése támad, hogy elnyomták, és ami az egész beszélgetésből
kisült, távol van eredeti terveitől és elképzeléseitől.
Határtalan hatalom?
Machiavelli és Nietzsche óta azonban a hatalom kérdése nem kevés erkölcsi aggályt
is felvet. Léteznek-e játékszabályok, amelyek eme elkerülhetetlen, s olykor nem kevés
tanulsággal is szolgáló ütközeteket irányítják, avagy a hatalom mindenek fölötti
cél-e? Mennyire szabad akarni a hatalmat, és mennyire szabad ragaszkodni hozzá? Isteni
adomány-e a hatalom, vagy olyasmi, amit elsajátítani és megszerezni kell?
Ezekre a kérdésekre azonban Korda könyve felette felemás választ ad. Műve hatalomról
szóló gyakorlati kézikönyv akar lenni anélkül, hogy annak erkölcsi kritériumait akár
csak érintőlegesen is meghatározná. Ezt megtenni ugyanakkor elengedhetetlen, hiszen a
hatalom furcsa fegyver: ha helytelenül használják, nem a védelem és az építkezés
eszköze, hanem gyilkos szerszám, s abban a pillanatban, amint másokban kárt okoz,
etikailag aligha legitimálható. Öncélú alkalmazása olyan kísértés, amelytől óvakodni
kell, hiszen a hatalommal való
visszaélésre az emberi civilizáció története nem kevés példát szolgáltat.
Ahogyan egy helyen Francis Bacon megfogalmazta: „Furcsa vágy, ha valaki hatalmat keres,
és közben elveszíti a szabadságot.” A hatalom alázatos szolga lehet, eszköz, nem
pedig cél.