Vizsgálóbizottságot hoznak létre annak kiderítésére, történt-e bírói visszaélés
az amerikai Evander Holyfield és az angol Lennox Lewis profi nehézsúlyú ökölvívók
szombati mérkőzésén. Az összecsapáson a szakemberek és a nézők szerint is a brit
bokszoló volt fölényben, ennek ellenére döntetlen eredmény született a New York-i
Madison Square Gardenben. George Pataki, New York állam kormányzója arra kérte az állam
sportbizottságát: döntse el, hogy a jövőben fönn kívánja-e tartani magának a
jogot a bírók kijelölésére. Ezzel szerinte el lehetne kerülni, hogy olyan bírók
pontozzanak a találkozókon, akiknek valamilyen érdekük fűződik az egyik vagy másik
ökölvívó győzelméhez. A szombati mérkőzésen született döntetlen eredmény azért
is volt kedvezőtlen, mert így nem valósulhatott meg a nehézsúlyú címegyesítés,
azaz továbbra sincs abszolút bajnok. Holyfield a Boksz Világszövetség (WBA) és a
Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), Lennox Lewis pedig a Boksz Világtanács (WBC) világbajnoka
(Hírügynökségek)