Sorozatunk a tőzsde világába enged bepillantást. Átfogó képet adunk a tőzsde
életéről, rámutatunk az összefüggésekre is a fogalmak magyarázata mellett. Ebben a
részben az árutőzsde és az értékpapírtőzsde lehetséges összefonódásáról lesz
szó.
A két tőzsde hasonló működési elvek alapján dolgozik. A Budapesti Árutőzsde (BÁT)
esetében a legtöbb üzletkötés határidőre történik, csakúgy, mint a Budapesti Értéktőzsde
(BÉT) parkettjén. Egy újabb közös vonás az, hogy a BÁT-on és a BÉT-en az üzletek
egyaránt nyílt kikiáltásos módszerrel a tőzsdeteremben köttetnek. Bár a BÉT más
módozatokat is használ: ott tehetnek nyilvános ajánlatot a központi számítógépen
vagy ajánlati jegyen.
Ebben az évben került bevezetésre a BÉT-en a Procent Online elnevezésű program, ami
lehetővé teszi az interneten történő üzletkötést.
A szakemberek felvetették, hogy a BÁT is használja a rendszert, ami szintén egyszerűsítené
az adásvételt. Mindkét tőzsde nyitott az együttműködésre. Közös termékeik
vannak, mindkét oldalon dolgozó brókercégek, a másik tőzsdén lévő pozíciót beszámítják
a portfolió alapú kockázatkezelésben. Az eddigi tendencia figyelembevételével komoly
esély van arra, hogy a két tőzsde egyesüljön. Ha ez megtörténne, a brókercégek
szolgáltatásainak árai csökkenhetnének, mert a versenyre kevesebbet kellene költeni,
aki pedig értékpapírt és árut egyaránt szeretne befektetni, ugyanannál a cégnél
tehetné meg ezt.