Csillaghullás zajlik az unióban. Az Európai Bizottság együttes lemondása előtt
néhány nappal önként távozott posztjáról Oskar Lafontaine, német expénzügyminiszter,
akit az euró egyik atyjaként és az unió adóreformjának fő képviselőjeként
tartott számon a nemzetközi pénzvilág. A kritikusok által gyakran „Vörös Oskarnak”
nevezett, nyíltan baloldali gazdaságpolitikus távozása okairól csak a hét elején
volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak.
Lafontaine a lemondás után két éves kisfiával. Könnyebb terhekkel a vállán
Foró: MTI
Egy angol bulvárlap által „Európa legveszélyesebb emberének” titulált
Lafontaine elsősorban Schröder német kancellárral való személyes konfliktusa eredményeképpen
kényszerült lemondásra. Lafontaine rövid, négy hónapig tartó gazdasági irányítása
alatt a német gazdaság növekedési üteme megtorpant, és az amúgy is magas munkanélküliség
11 százalékkal nőtt. Schröder kancellár szerencséjére a negatív gazdasági
folyamatokért az expénzügyminiszter vállalta a felelősséget, ami megállíthatja a
kormány népszerűségének csökkenését. A Lafontaine által támogatott adóreform
elsősorban a kisembereknek, a bérből és fizetésből élőknek kedvezett volna, míg a
közép- és nagyvállalkozások előtt leszűkítette volna a pénzügyi mozgásteret.
Schröder kancellár ezzel szemben elsősorban a tehetősebb középréteget és a
menedzsereket, a társadalom húzóerejét kívánja kedvezőbb pozícióba hozni.
A német nagyvállalatok egy része a lafontaine-i adóreformot meglehetősen rosszul
fogadta, és több óriásvállalat menedzsmentje jelezte, hogy komolyan fontolóra veszik
Németország elhagyását, s amennyiben nem enyhülnek közterheik, más régióba telepítik
át cégeiket. Lafontaine a csapatmunka hiányát és az adóreform-tervezet támogatásának
elmulasztását hányta szemére exkollégáinak a sajtón keresztül. A kommentárban erős
csalódottságáról adott hangot a jelenlegi balközép német kormánnyal kapcsolatban.
A volt pénzügyminiszter egyúttal lemondott az SPD vezetői pozíciójáról is, ezáltal
Schröder kancellár régi politikai riválisától is megszabadult, akivel a kancellárjelölti
pozícióért nem is olyan régen még együtt versengtek. Wim Duisenberg, az Európai Központi
Bank igazgatója, Európa pénzügyi erős embere nem rejtette véka alá megelégedettségét
a lemondás kommentálásában. Lafontaine ugyanis az agresszív központi banki kamatcsökkentés
híveként sokat háborúzott a Központi Bank vezetésével. Az Európai Központi Bank
mindenesetre egy időre felszabadult a nyomás alól, és szabadon dönthet a kamatcsökkentés
bevezetéséről vagy elodázásáról.
A tengeren túlon, bár hivatalosan nem kommentálták az esetet, az amerikai pénzemberek
nyilvánvalóan nem siratták meg Lafontain úr „eltűnését” a nemzetközi pénzvilágból.
Lafontaine baloldali gazdaságpolitikája az amerikaiak szerint rugalmatlan és statikus
európai gazdasághoz vezetett volna. A New York-i tőzsdére nem gyakorolt kedvezőtlen
befolyást sem az Európai Bizottság, sem Lafontaine lemondása. Inkább ellenkezőleg,
ugyanis a tőzsdeindex (Dow Jones) átlépte a 10 ezres álomhatárt, ami új történelmet
írt a Wall Street életében. A Dow Jones csak az idén már 9 százalékkal emelkedett.
Az euró eközben minden eddiginél alacsonyabb értéket mutat, majdnem elérve a dollár
értékét. A közös európai pénz jelenlegi árfolyama 1,05 USD, ami a január elsejei
indulás óta 10 százalékos, jelentős gyengülést mutat a dollárhoz képest. Kenneth
Clarke volt brit pénzügyminiszter szerint az euró iránti bizalom hamar vissza fog térni
a néhány napos ideges reagálás után. „A por elültével a piac rájön majd, hogy
az Európai Bizottság lemondásának semmi köze az euróhoz, mivel a testületnek elenyésző
része volt a közös pénz létrehozásában és menedzselésében.”
A németországi eseményekkel párhuzamosan Brüsszelben német javaslatra
elodázták az Európai Unión belüli vámmentesség július 1-től tervezett bevezetését.
A németek indítványa szerint 2001-ig várni kellene a vámmentes kereskedelem bevezetésével
az unión belül. A találkozóval egy időben francia munkások sztrájkja lebénította
a forgalmat Franciaország és Nagy-Britannia között a calais-i átkelőnél. A CGT nevű
befolyásos calais-i szakszervezet által vezetett akciót azért hajtották végre, mivel
a szervezet szerint a vámok eltörlése Franciaországban 15 ezer munkahely megszűnését
okozná. Az ügyben végül nem született döntés, ugyanis megosztás jött létre a német
indítványt támogató brit, francia, spanyol, görög és ír, valamint az azt ellenző
dán, holland és belga diplomaták között.