OROSZ ESZTER, RÓTH ZSÓFIA
A polgárháború ára

A volt Jugoszlávia területén hét éve dúló polgárháború példátlan rombolást végzett, nemcsak az emberi sorsokban, hanem a gazdaságban is. Még ha a jelenlegi nemzetközi embargót holnaptól fel is oldanák, az életszínvonalat legalább 10-15 év kemény munka árán lehetne a szegénységi küszöb fölé emelni. A gazdasági élet ugyanis gyakorlatilag megszűnt, a lakosság egyharmada messze a létminimum alatt él. A munkanélküliség kétévenként megduplázódik.

Jugoszlávia a második világháború után - Titónak köszönhetően, aki szakított Brezsnyevvel - nem csatlakozott a szocialista országok gazdasági tömörüléséhez, a KGST-hez. Ennek következtében egy viszonylag szabadabb gazdasági és kereskedelmi rendszer tudott kialakulni. Jugoszlávia nyitott Nyugat-Európa és Észak-Amerika felé gazdasági szinten, ennek köszönhetően nyugati tőke áramlott az országba, ami dinamikus gazdasági fejlődést indított útnak. A Nyugat is jól járt Jugoszláviával, mert olyan bástyának tekintette, ahonnan megpróbálhatta „bomlasztani” a volt szocialista gazdasági tömörülést.
Drámai fordulatot hozott, hogy az 1992-ben kezdődött polgárháborúra az ENSZ kereskedelmi, közlekedési, kulturális és sportembargóval válaszolt. Így az ország a külföldi piacokon nem jelenhetett meg termékeivel. Jelenleg Szerbia a 1990-es évek előtt felhalmozott valutatartalékának megmaradt morzsáit éli fel - mondta Novák Tamás, a Világgazdaság-kutató Intézet tudományos munkatársa. A belső fizetőképes kereslet megcsappant a mérhetetlenül nagy infláció hatására, ami 1994-ben elérte a 7,9x1010 százalékot. (Ez a hihetetlen szám azt jelenti, hogy az árak másodpercenként 2,505 százalékkal emelkedtek!) Ez a magyar pengő 1946-os elértéktelenedésével veszi fel a versenyt. A probléma orvoslására 1994-ben valuta-tanácsi rendszert vezettek be.
Az infláció hatására a pénz forgalmi értéke gyakorlatilag megszűnt, helyette cserekereskedelem alakult ki. (Napjainkban alapvető élelmiszereket már lehet kapni, de inkább a „két kenyérért egy cipőt” jelenség a domináns.) Az embargó következtében Jugoszlávia nem juthat hozzá a külföldön elhelyezett valutakészleteihez, és nem kaphat külföldi hitelt vagy kölcsönt. Bár próbálkozásokat tett például ciprusi bankokban elhelyezett pénzeinek kinyerésére.
Gyakorlatilag az embargó megakadályoz minden normális gazdasági tevékenységet. Kis-Jugoszlávia mezőgazdasága az 1990-es szintre süllyedt, ipara a hét évvel korábbi termelés felét érte csak el. Az üzemek nagy része megsemmisült vagy bezárt, ami pedig megmaradt, a hadiipart szolgálja ki.
„A hivatalos statisztikai adatok szerint a GDP növekedése az elmúlt négy évben 6-7 százalék körül mozgott, de nehéz elképzelni, hogy a kimutatott növekedési ráta mögött tényleges gazdasági tevékenység húzódna meg, valójában egyes nagyobb tételt adó barterügyletről van szó“ - mondta Novák. Például a kínaiak textilipari termékeiket olajra cserélik, illetve a feketekereskedelem, a seftelés, az illegális fegyverkereskedelem „jóvoltából” származhat bevétel. Az állami kincstár vagyonát a köztársaság és a hadsereg fenntartására fordítják. Egyes utalásokból kiderül, hogy a katonai célokra szánt összegeket a kormány a Kulturális Minisztériumnak utalja át, és onnan kerül a pénz a fegyvergyárakhoz, a kereskedőkhöz.
A munkanélküliek nagy része nem kap segélyt, pedig számuk egyre növekszik. Hivatalos források szerint a növekedés mértéke ugyan 25 százalék, de ebbe nem számítják bele a kényszerszabadságra küldötteket, illetve azokat, akik kikerültek a segélyezettek közül. Szakértők szerint ezekkel együtt akár 50 százalék vagy még több is lehet. A költségvetés bevételeiből a nyugdíj- és a társadalombiztosítási alapok részesülnek, de ezek a pénzek a szükséges összegek töredékei, reálértékük pedig még a nyolcvanas évek végi értékeket sem érik el.
A vállalatok már évek óta bezártak, mivel nincs értelme termelniük, mert termékeiket nem tudják külföldön értékesíteni, belföldön meg nincs fizetőképes kereslet. A cégek hitelt külföldről nem kapnak, a belföldi bankok meg nem teremthetnek pénzt, csak annyit bocsáthatnak rendelkezésre, amennyi az ország valutatartaléka. A bankok tőkehiányát az is erősíti, hogy a lakosság is megvonta bizalmát tőlük, mert a kilencvenes évek elején a belgrádi vezetés elvette a polgárok devizabetéteit. A külföldi tőkebefektetőket pedig a háborús helyzet és a bizonytalan, instabil gazdasági viszonyok tartják távol.