Gyakorlatilag mindent szabad az Europol hágai központjában alkalmazottaknak - írja
a De Telegraaf című holland lap. Az Európai Unión belüli rendőri együttműködést
irányító szervezet 70 nyomozója csaknem teljesen mentes a jogi és gazdasági szabályok
alól. A lap szerint az „eurozsaruk” teljes körű diplomáciai mentességet élveznek,
miközben nincs fölöttük demokratikus kontroll. „Az eurozsaruk nem lesznek James
Bond-féle ügynökök, akik az országban azt kapnak el akit akarnak, és olyan teherautóknak
lövik ki a kerekét, amilyeneknek csak akarják” - igyekezett eloszlatni az aggályokat
a Hetek kérdésére Nagy Zoltán rendőralezredes, az Interpol Magyar Nemzeti Iroda osztályvezetője.
A szervezet működéséhez kapcsolódnak alkotmányos aggályok az intézményen belül
is. Az Európa Parlament többször hangsúlyozta, hogy nincs olyan hatékony ellenőrző
szervezet, amely akár adatvédelmi, akár más szempontból az Europolt megfelelő
keretek között tudná tartani.
Az Europolnál alkalmazottakért egy személyben Jürgen Storbeck igazgató felel. A német
szakembert a vezető holland lap Európa kiskirályának titulálja.
Az eurorendőröknek munkájuk során esetlegesen okozott kárt nem kell megtéríteniük.
Nem tartoznak beszámolni pénzügyeikről, valutát vásárolhatnak és tarthatnak maguknál
korlátlan mennyiségben. Beszivárognak a nemzetközi kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított
szervezetekbe. Nem folytatható ellenük jogi eljárás, nem kell adót fizetniük,
levelezésüket kódolhatják, küldhetik futárral vagy lepecsételt borítékban. A
nemzeti hatóságok nem szólhatnak bele kinevezésükbe és mozgásukba - állítja a
holland lap.
Az Europol létrehozásáról az Európai Unió tagországai döntöttek még 1992-ben, az
uniós együttműködést új alapokra helyező maastrichti szerződésben, de a szervezet
működését csupán tavaly év végén kezdte meg. Az Europolnak egyelőre csak EU-tagállamok
a tagjai, de várhatóan már az idén kelet-európai országokat is bevonnak a szervezet
munkájába. Magyarországnak jó esélye van arra, hogy Közép-Kelet-Európából elsőként
csatlakozzék az intézmény tevékenységéhez.
Egyelőre még nem az az igazi veszély, hogy együttműködünk az Europollal, hanem az,
hogy Magyarországon nincsenek meg a csatlakozás feltételei - mondta a Heteknek
Szikinger István alkotmányjogász. Alapkövetelmény ugyanis az Europolon és a
schengeni rendszeren belül is, hogy a rendőri adatok csak rendőri célhoz kötötten
maradhassanak meg. Nálunk viszont egy kormányhatározat alapján létre lehet hozni
olyan felderítő csoportokat, amelyekben vannak civilek, katonák egyaránt. Ez azt
jelenti, hogy az információ szabadon áramlik a nemzetbiztonsági hivatalok felé. Az
Europollal szembeni aggályok eltörpülnek azok mellett, amelyek megfogalmazhatók a
magyar rendvédelmi szabályozással szemben. Az eurozsaruk fölött még mindig nagyobb
alkotmányos kontroll van, mint a magyar zsaruk fölött - érvelt Szikinger.
Az Europolt „európai FBI-nak” is nevezik, de valójában nem beszélhetünk hasonlóságról,
mert nem nemzetek felett álló rendőrség, miként az Interpol sem az - fejtette ki
lapunknak Nagy Zoltán Interpol-szakember. Az Europol mégis több, mint az Interpol,
hiszen megenged olyan közös akciókat, amelyek átnyúlnak az egyes tagországok határain.
Ezt azonban szabályozott keretek között biztosítja. Németország és Franciaország között
például nagyon részletes a szabályozás arról, hogy pontosan hány kilométerig lehet
átmenni a másik országba üldözés során, vagy megfigyelést folytatni. Az Europol
megengedi az operatív információcserét, illetve közös akciókat koordinál. Információcseréje
annyiban más, hogy bizalmas, szolgálati vagy államtitoknak minősített adatokat kell külföldre
továbbítania. Ezért egyrészt adatvédelmi, másrészt titokvédelmi rendelkezéseket
érint a szervezet munkája - mondta Nagy Zoltán.
Az Europollal kötendő kétoldalú együttműködési megállapodás fogja szabályoni,
hogy milyen bűncselekmények esetén milyen adatokat fogunk átadni. A parlament elé fog
kerülni hamarosan a Belügyminisztériumban kidolgozott törvényjavaslat, amely
megteremti a kereteit a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központnak (NEBEK). Egy
adatvédelmi ellenőrző szervet is létre kell hozni, amely kifejezetten ennek az intézménynek
a külföldre történő adattovábbítását felügyeli adatvédelmi szempontból.
Nagy Zoltán az eurorendőrök hatalmával kapcsolatban elmondta, hogy Hágában, az
Europol központjában az összekötő tisztek bonyolítják le az információcserét és
a koordinálást, de hatáskörük nem terjed ki konkrét ügyekre, letartóztatásokra,
megfigyelésekre vagy titkos nyomozásra, házkutatásra. Nem elképzelhető, hogy
nemzetek feletti hatalomra tesznek szert - állítja Nagy.