„A mezőgazdasági szövetkezetekből egyénileg és csoportosan, közgyűlési határozat
nélkül, a tag bejelentése által ki lehet válni. A tagnak kérelmében meg kell jelölnie
az üzletrésze ellenértékeként a szövetkezetből kiviendő vagyontárgyakat,
vagyoncsoportokat.” Többek között ezeket a módosításokat tartalmazza a kisgazda irányítású
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által készített szövetkezeti
törvényjavaslat. Szakemberek szerint az alkotók igazi célja a termelőszövetkezetek
szétverésére irányul, melynek megtörténte után - állami támogatással - létrehoznának
egy új gazdálkodó réteget, a kisgazdapárt tömegbázisát. Az elképzelés hatására
- annak ellenére, hogy hivatalos formában még nem terjesztették a kormány elé -
átalakulási láz tört ki a szövetkezeteknél. A főként kft.-vé, illetve részvénytársasággá
való átalakulással ugyanis a gazdálkodó egységek kikerülnek a szövetkezeti törvény
hatálya alól, s így megőrizhetik működőképességüket.
Kinyitották a szövetkezetek kapuit. Szabad magyar vagyonkimentést követelnek
Hazánkban jelenleg nagyjából kétezer termelőszövetkezet működik. Az ország összes
mezőgazdasági termelésének mintegy 35-40 százalékát adják, 1997-ben 25 milliárd
forint állami támogatás mellett körülbelül 50 milliárd forintot fizettek be az államkasszába
adók és társadalombiztosítási járulék formájában, vagyis összességében komoly
bevételi forrást jelentenek. Összehasonlításképpen érdekes megemlíteni, hogy az össztermelés
felét kitevő kis- és őstermelők összesen 1,8 milliárd forinttal gyarapították az
államkasszát, miközben több mint 20 milliárd forint támogatást kaptak, vagyis a
szaldójuk mínusz 20 milliárd forint körül volt.
Az adatokból világosan látszik, hogy a szövetkezetek hirtelen működésképtelenné válása
ellentétes az ország érdekeivel, márpedig a kisgazda tervek alapján könnyen előállhatna
ez a helyzet. Akkor mégis mire jó az elképzelés? Torgyán József egyik nyilatkozata
szerint javaslatuk azt célozza, hogy a szövetkezetek külső üzletrész-tulajdonosai közgyűlési
határozat nélkül is kivihessék vagyonukat a közösből. Ez a réteg korábbi tagok
vagy alkalmazottak örököseiből, illetve a falvakból elvándorolt emberekből áll.
Mivel nem részesülnek a nyereségből - mert nem dolgoznak a szövetkezetben -,
szeretnék visszakapni az egykor az állam által a közösbe kényszerített
tulajdonukat. Igényük teljesen jogos, csak az a kérdés, ki kártalanítsa őket? Az állam
nem akarja, noha ő kényszerítette az embereket a belépésre, a szövetkezetek viszont
képtelenek rá, mivel a nevezett réteg 15-20 százaléknyi tulajdonnal rendelkezik. A
vagyon ilyen mértékű széthordása ellehetetlenítené a szövetkezeteket. Ez -
amellett, hogy az elmaradó bevételek miatt felborulna a költségvetés - európai uniós
helyzetünket is gyengítené, mert az uniós értékesítési kvótákat a csatlakozás
előtti évek termelési eredményeiből állapítják meg: amennyiben az elkövetkezendő
néhány évben gyengén teljesít az ágazat, a belépés után jelentős hátrányba kerülnénk.
A terv hosszú távú megvalósulása esetén nem okozna ekkora problémát - Csehországban
például 10 év alatt fizetik ki a távozók vagyonát.
Emellett persze rövidebb távon is komoly veszteséggel járna a szövetkezetek „hirtelen
halála”, ugyanis jelenleg több mint 250 milliárd forint bankhitel fekszik bennük. A
bankok nem fognak beleegyezni a tsz-vagyon felosztásába, mert így elveszhet a pénzük.
A konszolidáció óriási állami pazarlást jelentene, a végelszámolás viszont a tagságnak
okozna veszteséget. Úgy látszik azonban, hogy e két súlyos ellenérv sem hat a
kisgazdapárt vezetőire: nekik szavazóbázisra van szükségük, kerül, amibe kerül.
Szakértők szerint arra számítanak, hogy a kiválást lehetővé tevő törvény életbelépésével
működésbe lép a „ha egy ember kiválik, kiválik az összes” láncreakció. Annyi
kisgazda pedig van a szövetkezeti tagok közt, amennyi a folyamat beindításához kell.
Ezután csak állami pénzekkel kell megtámogatni az egyéni útra lépő gazdákat, s máris
megvan a stabil szavazóbázis.
A Fidesz tisztában van a kisgazda tervek veszélyeivel, és nem támogatja azokat. Elemzők
szerint viszont ez komoly koalíciós feszültséget okoz, a leszavazott Torgyán akár
meg is buktathatja a kormányt. Más vélemények szerint a kisgazdák is tisztában
vannak módosító javaslatuk tarthatatlanságával, és csak azért készítették, hogy
az arról való lemondás fejében „kérhessenek valamit” a nagyobbik koalíciós párttól.
A kisgazdák egyébként már előző kormányzati pozíciójuk idején, 1992-ben is „kinyitották
a szövetkezetek kapuit”, szintén a szövetkezeti vagyon széthordásának és a
kisgazda szavazóbázis megteremtésének céljával, de a kilépők aránya akkor a
teljes tagság 10 százalékát sem érte el. A gyenge eredmény oka valószínűleg abban
keresendő, hogy a szövetkezeti tagok a hosszú évek során megtapasztalták: készpénzre
csak a tsz-től számíthatnak. Tény, hogy a hatvanas évek szövetkezetesítési hulláma
is állami nyomással zajlott, de az azóta eltelt idő alatt a falvak és a szövetkezetek
kapcsolata mindkét fél számára kedvezően alakult. Sok háztáji gazdaság a mai napig
azért tud működni, mert felsorakozik a „vezérüzem”, a szövetkezet mögé, így képes
értékesíteni termelését.
Téesztörténelem
1945-ben a kisgazdapárt nyerte a választásokat. Új földtörvényt alkotott, melynek
értelmében a nagybirtokosok tulajdonának egy része a parasztságé lett. Így alakult
ki az első kisgazdasági rendszer. Az új tulajdonosok azonban nem sokáig örülhettek a
saját földnek, állatoknak és gépeknek, mert az 1949-ben győztes Magyar Dolgozók Pártja
utasítására megkezdődött a kolhozszerű termelőszövetkezetek megszervezése. Mivel
a birtokos gazdák önként nem akartak belépni a szövetkezetbe, a kommunisták
adminisztratív és fizikai kényszerítést alkalmaztak. 1951-re több mint négyezerre
emelkedett a termelőszövetkezetek száma.
Az 1956-os forradalom idején sok szövetkezet feloszlott, de az MSZMP 1958-ban új téeszesítési
hullámot indított. Félezer tapasztalt kádert küldtek falura, belőlük lettek a párttitkárok,
téeszelnökök. A jól szervezett agitációt gazdasági nyomással támogatták, melynek
eredményeként 1961-re a téesztagok száma elérte az 1 millió 200 ezer. Az új szövetkezetek
már meghaladták az egykori nagybirtokok színvonalát. A hivatalosan engedélyezett háztáji
gazdaság családonként egy katasztrális hold területű lehetett, s ez a gazdálkodási
forma nélkülözhetetlen szerepre tett szert az állattenyésztésben és az élelmiszer-ellátásban.
1967-ben lehetővé vált, hogy a termelőszövetkezetek földtulajdonosokká váljanak.
Ettől kezdve az állam már nem szólt bele a működésükbe, csak törvényességi felügyeletet
gyakorolt.
Az 1968-ban kezdődő új gazdasági mechanizmus legnagyobb kedvezményezettjei a vidék
és a szövetkezetek voltak. Lehetővé tették a szakszövetkezetek létrehozását,
melyek tevékenysége már kiterjedt a lakossági szolgáltatásra és az építőanyag-termelésre
is. Magyarországon a szövetkezetekben jelent meg a kapitalizmus csírája, itt indult el
a legális tőkefelhalmozás. A háztájizó falusiak gazdagodása hatalmas házakban,
1500-as Ladákban manifesztálódott. A bankbetétek több mint 70 százaléka vidéki
emberek tulajdonában volt.
A szövetkezetek gazdasági erősödésük révén fokozatosan belefolytak a falvak életébe,
szimbiózis alakult ki. A kezdteti rossz hangulat - ami a kényszeredett belépés hatására
sokáig tartotta magát - szép lassan eltűnt. A legtöbb helyen a téeszelnök is
kicserélődött, az új sokszor falubeli volt, vagy ha távolabbról érkezett, akkor sem
pártkatona volt. A szövetkezetek elkezdtek utat építeni, hozzájuk fűződik a kis
falvak villamosításának befejezése. Óvodákat, iskolákat hoztak létre, kultúrházakat
működtettek, és kidolgozták a nyugdíjas tagok ellátásának rendszerét.
Ez a mezőgazdaság az 1980-as évek közepén szétfeszítette a gazdasági keretet,
szakemberek szerint innen indultak el a rendszerváltás gazdasági folyamatai. Az
1992-ben hozott szövetkezeti átalakulási törvény az összes termelőszövetkezeti földet
nevesítette, és megtiltotta, hogy a szövetkezetek és más jogi személyek földet vásároljanak.
Interjú Farkas Sándorral, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának
fideszes elnökével
- Mi a véleménye arról a kisgazda javaslatról, amely alapján a termelőszövetkezetek
külső tulajdonosai egyik napról a másikra kivihetnék vagyonrészüket a közösből?
- Tudomásom szerint a kisgazdapárt ezt a törvénytervezetet még nem
terjesztette be a kormány elé, a Fidesz frakciója pedig ebben a kérdésben nem foglalt
állást.
- Ettől függetlenül létezik ez a terv. Ön, mint gyakorló téeszelnök hogyan
értékeli?
- Úgy gondolom, ez a törvénytervezet további finomításokra szorul. Tény,
hogy azok a külső szövetkezeti tagok, akik vagyonnal rendelkeznek, a mai törvényi
rendelkezés értelmében ehhez a vagyonhoz nem tudnak hozzájutni. Az biztos, hogy ezt a
kérdést meg kell oldani, de olyan megoldást kell találni, hogy a prosperáló üzemek
ne károsodjanak.
- Igaz az a feltételezés, miszerint a kisgazdák valódi célja a szövetkezetek
szétszedésével saját szavazóbázisuk megteremtése?
- Nem hiszem, hogy ilyen politikai indíttatása van ennek a dolognak, ez valóban
egy régi sérelme azoknak a tulajdonosoknak, akik nem tudtak rendelkezni a vagyonukkal.
- Magyarországnak ezekben az években kellene a legjobb mezőgazdasági eredményeket
felmutatnia, hiszen az Európai Unióban ez alapján fogják megállapítani az értékesítési
kvótákat.
- Igen, ez a kérdés most van a tárgyalás folyamatában. Valószínűleg ezek az
évek lesznek azok a kiinduló vagy generális évek, amelyek meghatározhatják az uniós
eladásunkat, természetesen akkor, ha 2002-ben fogunk csatlakozni.
- Ezek alapján nem most kellene leginkább támogatni a működő szövetkezeteket,
és az átalakításukkal megvárni a csatlakozást?
- Én ebben nem hiszek. A mai támogatási rendszer Magyarországon a kis, a közepes
és a családi gazdaságokat kezeli prioritásként, de ugyanakkor komoly támogatást
kapnak a nagyüzemek is. Egy a lényeg: jó minőséget kell létrehozni.
- Nem veszélyes most átváltani egy új típusú gazdálkodásra?
- A szövetkezeti rendszerben ma a mezőgazdasági termékek 40-45 százaléka kerül
megtermelésre, ebből komoly adóbevételei vannak az államnak is. Ezek teljesen tiszta
termelési folyamatok, bármikor nyomon követhetők. Az biztos, ennek a rendszernek a
teljes felrúgása komoly veszélyt jelentene, de én nem hiszem, hogy ennek a rendszernek
teljes felrúgása történne meg. A szövetkezeteknek nagy része átalakul, különböző
társasági forma választásával próbálják a vagyont megtartani és úgy működtetni,
hogy a termelési színvonal kevésbé érezze meg. Ismerek olyan cégeket is, ahol komoly
fejlődés indult el. Sokkal hatékonyabban termelnek már, mint egy különböző szociális
dolgokat is magára vállaló szövetkezet. Tehát szét kell választani a hatékony
termelést attól a szociális hálótól, ami a magyar mezőgazdaságban az elmúlt évtizedekben
kialakult.