Az SZDSZ-frakció nevében Fodor Gábor, Hack Péter és Iványi Gábor képviselők törvényjavaslatot
nyújtottak be az országgyűlésnek, amelynek értelmében 2002. december 31-ig egyszeri,
300 ezer forintos kárpótlásban részesülnének a második világháború alatt vagy után
deportáltak, illetve munkatáborba hurcoltak és hozzátartozóik.
A szabaddemokraták méltánytalanul alacsonynak és diszkriminatívnak tartják a
jelenleg folyósított 30 ezer forintos kárpótlási összeget, amelyet - értesüléseik
szerint - tömegesen küldenek vissza az érintettek a Miniszterelnöki Hivatalba.
Az Alkotmánybíróság korábbi döntésében megállapította, hogy az új kárpótlási
öszszeg nem térhet el lényegesen az 1992-es kárpótlás során a kárpótoltak számára
meghatározott 1 millió forinttól, ugyanakkor a jogalkotó figyelemmel lehet az ország
teherbíró képességére.
A tervezet - éppen az ország teherbíró képességére tekintettel - az érintettek
viszonylag nagy számára is figyelemmel 300 ezer forintban állapítaná meg a kárpótlás
összegét. A kárpótlásra a javaslat szerint három lépcsőben kerülne sor. Akik az
idén töltik be hetvenedik életévüket, azok 2000-ig, a 65 évesek 2001-ig, a többiek
2002 végéig kapnák meg a 300 ezer forintot. A képviselők ezen felül javasolják,
hogy a kárpótlás örökölhető legyen. (Hetek)